26/08/2026
Egyesületünk elnökét Nagymaros Város Önkormányzata pro urbe díjjal tünttette ki. Fogadják szeretettel gondolatait.
Kedves Nagymarosiak!
Nagymaros város képviselő-testülete kitüntetett Pro Urbe díjjal. Indoklásként A Dunakanyar Környezetvédelmi Egyesülettel végzett munkám szerepelt, de kiváltképp a Dunakanyar éléskamrája projekt, amiben újraélesztjük és a település szerves részévé tesszük a helyi, kisléptékű, regeneratív mezőgazdaságot. Ezen felül kitértek a biológia szúnyoggyérítéssel kapcsolatos munkánkra is, amit immár 5 éve folytatunk a Dunakanyar régióban.
Szeretnék köszönetet mondani nektek, mert hatalmas ajándékot kaptam tőletek. Megosztok most veletek egy bensőséges történetet. 2002-ben, a levonuló dunai árhullám alkalmával volt szerencsém 14 évesen részt venni az árvízi védekezés munkálataiban. A Panoráma sörözőnél lapátoltam vagy tartottam a zsákot a lapátolóknak. Több napon keresztül ott voltam és ezen idő alatt része lettem egy nagyszerű közösségnek. Ez az élmény meghatározta személyiségem fejlődését. Gyerekként elhittem, hogy ha összefogunk akkor bármire képesek vagyunk, akár egy hatalmas víztömeget is visszatarthatunk homokkal, zsákokkal és kezünk erejével. Szóval létrejött bennem egy idea a nagymarosiakról. A pár nap leforgása alatt megszületett a kép a fáradhatatlan, szorgalmas, gyakorlatiasan és leleményesen gondolkodó kreatív emberekről. Ezek az emberek gyorsan és hatékonyan megvitatták, mit kell tenni és aztán még gyorsabban véghez is vitték. Ha azt látták hogy a dolgok rossz irányba mennek, akkor ott gyorsan korrigáltak, ha valaki ostobaságot beszélt vagy a közösség ellen cselekedett, akkor ott azonnal rendbe tették a dolgokat. Az a pár nap megváltoztatott minket, az előnyünkre, felnőttünk egy feladathoz. Megőriztem magamnak gyerekfejjel a legjobb állapotunkat. Ez bennem annyira mély nyomot hagyott, hogy ezt az idealisztikus emberi viselkedést én mintának vettem és követni kezdtem. Hittem benne, hogy ilyenek vagyunk igazából és a mai napig hiszek benne. Most 2026-ot írunk, 38 éves múltam a napokban, felnőtt férfi lettem és a baj újra itt van, nagyobb mint valaha. Klímánk és ennek következtében környezetünk oly mértékben megváltozott, hogy azt épp ésszel fel sem tudjuk fogni. Oly hihetetlen és elképzelhetetlen, mint a homokzsákokkal kitámasztott víztömeg. A globális éghajlati rendszerek hatalmas változásokon mennek keresztül és emiatt hazánk és otthonunk nehéz helyzetbe került. A csapadék mennyisége drasztikusan lecsökkent. Ennek következtében erdeink és kis vízfolyásaink kiszáradnak. A Duna folyama összezsugorodott és a földek porzanak. Az itt élő élőlények szomjaznak, szenvednek. A leeső csapadékok is egyszerre özönvíz formájában érkeznek meg. A következő időszak kihívása az lesz, hogyan tudjuk a minket körülvevő tájat megőrizni és éltetni. Hogyan tudjuk a vizeket itt tartani és megőrizni. Meg kell védenünk az erdőinket, vizeinket és földjeinket. Ez mindenünk és ez gyermekeink jövője. Nem várhatunk tovább, újra össze kell fognunk. Ezért az ideát, amit tőletek kaptam és engem idáig elkísért, most visszaadom nektek, merítsetek belőle erőt és higgyetek benne, higgyetek benne, hogy ilyenek vagyunk! Higgyetek magatokban és higgyetek benne, hogy ha összefogunk, bármit véghez tudunk vinni!
Köszönettel,
Ifj.Batki László