23/06/2026
Kitekintés, belátás
Egy pici konferencia nagy tanulságai az energiaközösségekről
A Magyar Természetvédelmi Szövetség (MTVSZ) szervezésében 2026. június 16-án megtartott “Energiaközösségek Európában – Nemzetközi tapasztalatok és jó gyakorlatok” minikonferencián az egyik fontos kérdés az volt, hogy mivel lehet ösztönözni az érdekelteket, hogy energiaközösségekhez csatlakozzanak. Itt és most villantsunk fel valamit, amiről az eseményen nem is volt szó: a Nagykovácsi Energiaközösség a konferencia általános tapasztalatai alapján kivételesen jó kezdeményezésnek tűnik. A beszámolót ezért megtoldjuk ennek ismertetésével is.
Mik azok az energiaközösségek
A konferenciaprogram hat ország példáján vizsgálta, milyen feltételek mellett és hogyan indulnak be az utóbbi időben felbukkant energiaközösségek. Mielőtt azonban rátérnénk a részletekre, tegyük fel az ösztönzés szempontjából legelemibb kérdést: hogyan lehet egyszerűen elmagyarázni, mik is azok az energiaközösségek? A konferencián a kisgyerekeknek szóló képeskönyvektől az ékesszólásig mindenféle megközelítés elhangzott, mi most mégis egy másfajta kísérletre vállalkozunk. Az alábbi definíció és a rendezvény ihlette összehasonlító elemzés segít megérteni a lényeget – még ha a gyakorlatban szinte megszámlálhatatlanul sokféle működési modell létezik is.
Az energiaközösségek célja, hogy alapjaiban alakítsák át a jelenlegi energiaipart, amely a lakosság szemszögéből hatalmas beruházásokra épül, ráadásul központosított, és monopol vagy oligopol piacok mentén működik – miközben kulcsszereplő a klímaváltozásban. Ezzel szemben az energiaközösségek a háztartási és közösségi léptékű befektetésekre építenek, hogy a rendszert necsak fenntarthatóbbá, de decentralizálttá, ellenállóbbá és demokratikusabbá tegyék.
Ez a definíció magában hordozza, hogy az energiaközösségek nem csupán előnyösebben működő energiatermelő-szolgáltató egységek, hanem sok tekintetben a XIX-XX. századi energiaipari behemótok életterét fenyegető emberközeli megoldások ezen monstrumok túlhatalma által okozott sokféle krízisre. Bizony, ez olyan harcot jelent, amely országonként eltérő megoldásokat szül.
Az élmezőnyben: Ausztria
A tárgyalásba vett mezőnyben kiugró teljesítményt és további kiteljesedést ígérő modellt nyújt Ausztria. Náluk az uniós irányelvek adta lehetőségeket mesteri módon meghaladva, a zöldek a koalíciós dzsúdó elején egy iponnal nemcsak a felügyelő minisztériumot, de az energiaközösségeket megalapozó jogi keretek megalkotásának lehetőségét, az állami intézményrendszer támogatását és még pénzt is szereztek erre a célra, miközben a más tekintetben problematikus Parteiwirtschaft részeként az ÖVP (Osztrák Néppárt) sikeresen kényszerít***e ki a politikai hátországához tartozó, hagyományosan monopolhelyzetű tartományi villamosenergia-vállalatok együttműködését is. Ma a hazánkkal sok tekintetben azonos nagyságú országban már tizenegyezer energiaközösség biztosítja az általuk megtermelt olcsó, helyi energiát, melyek beépített csúcsteljesítménye megközelíti egy mai paksi blokk kapacitását. Mára az egykori zöld nyomás az osztrák politikai normalitás részévé vált: az ország idén egy új, átfogó, többpárti javaslatból született villamosenergia-törvénnyel (ElWG) lép át a szinte teljesen korlátozás nélküli, egyedi, magánszerződésen alapuló, országon átívelő energiamegosztásra, miközben a helyi és regionális energiaközösségek rohamosan bővülnek.
A civil szerveződés ereje: Portugália
Míg Ausztriában a politika felülről nyitott utat az energiaközösségeknek, a portugál Coopérnico példája a kitartó, céltudatos civil kezdeményezés győzelme; egy olyan zöld innovációs siker egy merev, monopolizált piacon, amely még az EU közösségi direktíváját is megelőlegezte – olyannyira, hogy végül az ő tapasztalataik formálták magát az uniós jogot is. A Coopérnico szövetkezet 2013-as alapítói szociális intézményeket, idősotthonokat és civil szervezeteket kerestek meg, hogy kibéreljék a tetőiket. A tagok mikrobefektetéseiből napelemet szereltek rájuk, a megtermelt áramot helyben, olcsón adták az intézménynek, a felesleget pedig eladták a közhálózatnak – ténylegesen energiaközösségként működtek, jóval azelőtt, hogy erre speciális törvény adott volna módot vagy Brüsszelben nevet adtak volna a gyereknek. Mivel Portugáliában hatalmas az energiaszegénység, a Coopérnico a tiszta profitmaximalizálás helyett a haszon társadalmasítását t***e a fókuszba, nemcsak az olcsó energiával: a napelem-rendszereket a bérleti időszak végén ingyen az alapítványok tulajdonába adják. Így lett a technológiai projektből valódi, alulról szerveződő társadalmi szolidaritást is hordozó hálózat.
Szabálykövetés leleményes kiegészítéssel: az adatok szerepe a cseheknél
A csehek ezzel szemben a relatív központosítás és az EU-s nyomás közötti lassú, kompromisszumos mozgást képviselik. Prága egy olyan modellt épített fel, ahol a még botladozó, szigorú területi korlátok közé szorított energiaközösségeket egy, a nagy piaci szereplőket megkerülő, független állami adatközponttal (EDC) mentik ki a nagyvállalati elnyomás alól. Ez a digitális adatpiac közvetlenül végzi el a megosztások elszámolását, megkerülve a hagyományos szolgáltatók bürokratikus fékjeit, melyek közül sok megszűnik július 1-től, de a rendszerhasználati díjak merevsége miatt a cseh közösségek gazdasági motorja még köhög.
A szabadság körei Orbán utolsó követőjénél: önkormányzatok és KKV-k Szlovákiában
Ha a cseh út a kompromisszumos technokráciát mutatja be, a szlovák modell egy egészen egyedi, pragmatikus túlélési stratégiáról tanúskodik. Pozsonyban az EU-nyomás ellenére a politikai akarat a nagy energiacégeket védi és tetszhalott állapotban tartja a klasszikus lakossági energiamegosztást. A zöld decentralizáció mégis utat tört magának – csak éppen máshonnan. Az energiaválság által satuba fogott helyi önkormányzatok és a kkv-szektor váltak a fejlődés motorjává: saját gazdasági problémáik kezelésére, a középületek és gyárak összekapcsolásával hoznak létre helyi energiahálózatokat. Bár ez a modell nem a klasszikus civil összefogásból fakad, a saját fogyasztásuk optimalizálása után ezek a szereplők lassan megnyitják kapacitásaikat a lakosság felé is. Ez az alternatív megközelítés így nemcsak az energiaszegénységet enyhíti, de hatékony és működőképes fegyverré válik a merev állami és nagyvállalati monopóliumok háttérbe szorítására.
Hazai pálya: lassú start
Hazaértünk Magyarországra, egy a szlovák mintánál is zártabb, centralizált struktúrába. Az állami, oligarchikus MVM/MOL-lobbi NER-től függetlenül is erősen uralja a terepet, az önkormányzatoknak szinte semmiféle gazdasági mozgástere nincs, a KKV-szektor szereplői pedig nem önálló gazdasági tényezők, hanem a NER vállalatbirodalmának közvetlen függelékei. Utóbbiak saját fogyasztásuk optimalizálására – a technológiai előnyöket kihasználva – élnek a napenergia lehetőségével, de a megosztásba nem hogy jogilag nem tudnak, de nem is akarnak belépni. Nálunk ugyanis a horizontális együttműködéshez szükséges társadalmi kohézió maradékát a most letűnt rendszer végképp felszámolta. Ennek ellenére az EU-s kényszer miatt a kötelező elemek bekerültek a hazai jogszabályokba, csak pont annyi bürokratikus lyukkal, hogy az ösztönzők hiánya és az adminisztratív akadályozás mindössze tizenhét bejegyzett, és alig 3–5 ténylegesen működő energiaközösséget hagyott életben. Ezeknél a ritka kivételeknél a kívülről jött, zöld elkötelezettségű alapítók – a portugál Coopérnico mintájára – lokális megoldásokat szállítanak egy-egy szociális intézmény vagy energiaigényes vállalkozás számára, a futamidő utáni eszközátadást opcióként fenntartva.
Tájkép csata előtt: sok napelem, gyenge hálózat? Ott a rés!
Hol van akkor ilyen terepen a nagykovácsi kezdeményezésnek esélye egyáltalán a megvalósulásra, nem hogy a kivételesen jó kezdeményezéssé válásra? A kulcs egyfelől a minikonferencia egyik legfontosabb üzenetében rejlik: nem kell a tökéletes keretre várni, hanem meg kell próbálni azzal, amit ma meg lehet tenni. Végtére is erre példa a Coopérnico és a szlovák modell is… a cseh stb. Mi az a pont, ahol a nagykovácsi modell áttörést jelenthet akár csak a hazai közeg eddigi próbálkozásaihoz képest, akár tágabb értelemben?
Ha megfigyeljük a külföldi (és eddigi hazai) modelleket, szinte mindenütt arról szól a történet, hogy az energiaközösség valahonnan forrást teremtve beruházásba kezd mondjuk napelemes rendszer telepítéséhez. A hazai energiarendszer sajátossága azonban pont az, hogy a politika kézi vezérléssel hol nagy tömegű – egyéni – napelem telepítést támogatott, egész hirtelen komoly, új megújuló kapacitást teremtve, hol adminisztratív eszközökkel is fékezte a meglódult keresletet. Az eredmény? Erre az évre a teljes elektromos energia termelésének negyedét várhatóan a napenergia fogja biztosítani. Csak a (tipikusan lakossági) kiserőművi termelés egymagában ki fogja tenni a teljes termelés 8%-át – kábé egy jelenlegi paksi blokk éves termelését.
Nem a még több napelem telepítése tehát a legfontosabb cél, hanem a bennük rejlő lehetőség jobb kihasználása. Ennek két igen praktikus útja van: a megtermelt energia helyi megosztása és közösségi energiatárolók telepítése a hálózati energiamérleg kiegyenlítésére. Erre a kettőre tett javaslatot a Nagykovácsi Energiaközösséget előkészítő társaság.
Mi teszi ezt a két javaslatot kivételesen kecsegtetővé a nem túl kedvező környezet dacára? Egyrészt az első változat, a megtermelt energiafelesleg helyi felhasználása lényegében előzetes beruházás nélkül valósulhat meg, jócskán javítva a modell vonzerejét. De ez csak az előnyös csomagolás. Vegyünk egy példát, hogy jobban értsük, mi történik itt!
Az Arany János és a Bánya utca sarkától nem messze egy kis, 100 kW-os transzformátor lóg a járda felett egy oszlopon. Ez látja el árammal a környéket. Tegyük fel, hogy ebben a körzetben van húsz olyan ház, amelyen már van napelem, átlagosan 10-10 kW teljesítménnyel.
Egy verőfényes nyári kora délután ebből a húsz házból egyszerre zúdul ki a napból nyert energia – ez könnyen túlterhelheti a kis utcai transzformátort. Ekkor következik be a rettegett helyzet: az inverterek biztonsági okból lekapcsolnak. Ömlik a napfény a tetőkre, az ingyen energia mégis elvész, mert a hálózat nem tudja hová tenni. Emiatt a megtermelt áram akár 20-30%-a is kárba veszhet. Ez az az energia, amivel a drága téli áramot lehetett volna kiváltani.
A valóságban még ennél is rosszabb a helyzet. A hálózat üzemeltetője, az E.ON, egyszerűen biztonsági játékot játszik, jóval a hálózat valódi megtelte előtt megtiltja újabb napelemek telepítését.
Az új napelemek pedig – hiába láthatnák el a szomszéd házakat árammal – bekapcsolatlanul állnak. Az E.ON-nak ugyanis túl nagy munka és túl sok energia lenne utcáról utcára, házról házra felmérni a pontos helyi fogyasztást. Inkább mindenkit letilt.
Nagykovácsi Energiaközösség – az ajánlat
Az energiaközösségünk ezt a vakfoltot törli el, mégpedig óriási beruházások nélkül.
Feltérképezzük az utca valós viszonyait. Olyan igazolást adunk a helyi áramkör stabilitásáról, amelyet a szolgáltatónak nem éri meg kiszámolni.
Folyamatos felügyeletet biztosítunk a stabilitás fenntartása érdekében. Az okosmérők 15 perces adatai alapján automatizáltan, percre készen bizonyítjuk, hogy a hálózatunk biztonságos, magunk jelezzük a valódi telítettség közeledését.
Elvben az E.ON is képes lenne erre a jövőben, méregdrága mesterséges intelligencia (AI) rendszerekkel. Ám az ő óriási méretükben ez hatalmas, kockázatos és lassú beruházást jelent.
Mi a helyi tudásunkkal ingyen elvégezzük ezt a munkát. Ezzel megnyitjuk a kaput az új napelemek előtt, és helyben tartjuk az olcsó energiát.
A folyamatos felügyelet nyit utat az energiaközösség következő lépésének is. Amikor egy hálózati rész közelít a megteléshez, a napi többlettermelés kezelésére két út adódik.
Az egyik megoldás, hogy a szolgáltató nagyobb transzformátort telepít. Ám a kapcsolódó elemekkel – az automatikával és az új kábelezéssel – ez rendkívül költséges, ráadásul a felesleges áramot így sem tudja helyben tartani.
A másik lehetőség a felesleges napi energia tárolása. Ennek optimális módja, ha az energiaközösség meg sem várja a hálózat túlterhelődését, hanem maga telepít egy energiatárolót a transzformátor mellé. Bár ez már jelentős beruházással jár, egy energiaközösség számára ma már rendelkezésre állnak azok a támogatások és kedvezményes hitelek, amelyekkel ez a fejlesztés – megfelelő feltételek mellett – rövid-középtávon is megtérül.
Bizalom a siker kulcsa
Hogy mindezt mi akadályozhatja meg? Rendszerszinten a morbus hungaricus: az együttműködési hajlandóság és készség hiánya, amelynek egyik formája a bizalmatlanság, a másik az “oldják meg nekünk”, a harmadik az “úgyis mindegy”. Ugye le tudjuk ezeket győzni így bő két hónappal a rendszerváltás után?
MTVSZ: https://mtvsz.hu/
Konferencia: https://mtvsz.hu/hirek/2026/06/energiakozossegek-europaban-nemzetkozi-tapasztalatok-es-jo-gyakorlatok
