MCSSZ - II. Cserkészkerület

MCSSZ - II. Cserkészkerület MCSSZ II.ker: "Heves- és B-A-Z megye" A Magyar Cserkészszövetség II.

kerülete, a Heves- és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben működő cserkészcsapatok munkáját segíti, támogatja, koordinálja.

A bemutatkozások sorát Feczkó Villő, kerületünk frissen megválasztott titkára zárja:2016. július 23-án tettem fogadalmat...
15/03/2026

A bemutatkozások sorát Feczkó Villő, kerületünk frissen megválasztott titkára zárja:

2016. július 23-án tettem fogadalmat az 1227. számú Pray György cserkészcsapat táborában. 2019-ben szereztem őrsvezetői képesítést a II. Észak-magyarországi Cserkészkerület őrsvezetőképzőjében, majd 2021-ben mamelukként segítettem a képzés megvalósulását. 2022 óta kiképzői szerepben támogatom a fiatalabb generáció őrsvezetésre való felkészülését.

A csapat életében kezdetben őrsvezetőként, majd egyre nagyobb felelősséget vállalva rajvezetőként, végül pedig nevelésért felelős csapatparancsnok-helyettesként kísértem a csapat cserkészeinek nevelését.

Segédtiszt jelölt a 31/B évfolyamban voltam, majd a képzés végén, 2024-ben szereztem képesítést. Napjainkban a kerület őrsvezetőképzőjében kiképzőként, és a kerületi elnökség titkáraként vagyok jelen a kerület életében.

A bemutatkozások sorát ma Tóth Áron Benedek, kerületi vezetőtisztünk folytatja:Szerencsésnek tartom magam, mert családom...
13/03/2026

A bemutatkozások sorát ma Tóth Áron Benedek, kerületi vezetőtisztünk folytatja:

Szerencsésnek tartom magam, mert családom révén a cserkészet már egészen kiskoromtól fogva az életem aktív része volt. A mozgalomhoz 2015-ben csatlakoztam tagjelöltként, majd 2016 nyarán tettem fogadalmat az 1227. számú Pray György cserkészcsapatban. A csapatban megélt felejthetetlen élmények után az első nagyobb mérföldkő az őrsvezetői képesítés megszerzése volt számomra 2018-ban, a IX. Észak-alföldi cserkészkerület GRUND vezetőképzés D évfolyamában. Ezek után csapatomban aktív őrsvezetői munkát végeztem. Segédtiszti képesítésemet a 31/B évfolyam jelöltjeként szereztem 2023-ban.

Kiképzőként immár évek óta hozzájárulok a II. Észak-magyarországi cserkészkerület TOTEM őrsvezetőképzéséhez, ahol évről évre megerősödök abban, hogy a friss, formálódó cserkészvezetői generációtól legalább annyit kaphatok, mint ők tőlem.

A cserkészetnek nemzetközi tapasztalatokat is köszönhetek, ezek közül a legmeghatározóbb a 2019-es cserkész világdzsembori volt, aminek keretein belül az Egyesült Államokban, Nyugat-Virginia államban lehetőségem nyílt megismerni cserkésztestvéreimet a világ minden pontjáról.

2026 februárjától a II. Észak-magyarországi cserkészkerület vezetőtiszti feladatkörét látom el a kerület bizalmának jóvoltából.

Ma Kádas Máté, kerületi ügyvezető elnökünk mutatkozik be:2015-ös fogadalomtételem óta a 19. számú Bükk cserkészcsapat a ...
12/03/2026

Ma Kádas Máté, kerületi ügyvezető elnökünk mutatkozik be:

2015-ös fogadalomtételem óta a 19. számú Bükk cserkészcsapat a második családom. Az itt megélt élmények indítottak el a vezetői úton: 2017-ben őrsvezető, 2020-ban segédtiszt, 2023-ban pedig tiszt lettem. Hiszek a tudás átadásában, ezért az elmúlt években (2021, 2022, 2024, 2026) rendszeresen vállaltam kiképzői feladatokat a kerületi ővvk-ban.

A vezetés felelőssége korán megtalált: 2019-től csapatparancsnok-helyettesként, 2025 januárjától pedig már a csapat parancsnokaként dolgozom a közösségünkért. Ez a háttér adja a motivációmat az ügyvezető elnöki feladatokhoz is. Szeretném a kerületi adminisztrációt gördülékenyebbé tenni és a pénzügyeinket olyan szintre fejleszteni, ami biztos alapot ad a munkánkhoz. Célom, hogy az elnökségben a csapatok "hangja" legyek, és a döntéshozatal során mindig szem előtt tartsuk a mindennapi cserkészmunka valóságát.⚜️

A bemutatkozások sorát frissen megválasztott kerületi elnökünk, Dr. Szabó Attila Ádám (Szatlasz) kezdi:Az 1227. Pray Gyö...
11/03/2026

A bemutatkozások sorát frissen megválasztott kerületi elnökünk, Dr. Szabó Attila Ádám (Szatlasz) kezdi:

Az 1227. Pray György cserkészcsapat életébe 2008 őszén kapcsolódtam be tagjelöltként, majd 2009 nyarán tettem cserkészfogadalmat a Berva-völgyben tartott nyári csapattáborunkban.

2010-ben részt vettem a ConCordia Közép-Európai Dzsemborin.

A nemzetközi táborban és a csapatrendezvényeken megélt felejthetetlen élményeim és a rengeteg megszerzett tudásom hatására egy életre elköteleztem magam a cserkészet eszménye mellett.

2011-2015 között vezettem az őrsömet a csapatban, majd a Debrecenben tanuló vándoraink összefogásával, táborok és csapatprogramok szervezésével és egy évnyi csapatparancsnok helyettesi tevékenységgel igyekeztem segíteni a csapatomat.

2012-ben végeztem el a II. Észak-magyarországi cserkészkerület őrsvezetőképzését, majd számos szerepben, mamelukként, GH-sként és kiképzőként segítettem a jövő őrsvezetői generációinak kinevelését. 2019-től 2024-ig az őrsvezetőképzés táborparancsnoka, majd képzésvezetője és táborparancsnoka voltam.

A 24/A jelű utolsó Központi STVK évfolyamban szereztem segédtiszti képesítést, majd a 12/A CSTVK szövetségi szakirányán végeztem.

Rövidebb megbízatásként 2013-ban másfél hónapra belecsöppentem a clevelandi 14. Görgey Artúr cserkészcsapat munkájába, 2014-ben részt vettem a Betlehemi Békeláng Magyarországra hozatalában, a 2020-as EuroJam kontingens felkészülésében, illetve az utóbbi években országos küldöttként, a Bronz Hársleveles Hitelesítés mentoraként és a Stratégiai Monitoring Munkacsoport tagjaként vállaltam országos szintű feladatokat.

2023 és 2026 között vezetőtisztként fogtam össze a kerület csapatainak nevelő munkáját.

2026 februárjától kerületi elnökként új szolgálat elé nézek, melyet legjobb tudásom szerint végezve teszek reményeim szerint egy jobb világért.⚜️

Februárban új kerületi elnökséget választottak a kerület küldöttei.A következő három évben Dr. Szabó Attila Ádám cst. (1...
10/03/2026

Februárban új kerületi elnökséget választottak a kerület küldöttei.

A következő három évben Dr. Szabó Attila Ádám cst. (1227.) kerületi elnökként, Kádas Máté cst. (19.) kerületi ügyvezető elnökként, Tóth Áron Benedek csst. (1227.) kerületi vezetőtisztként és Feczkó Villő csst. (1227.) kerületi titkárként szolgálja Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye és Heves vármegye cserkészeit.⚜️

A héten egy-egy posztban bemutatjuk az elnökség tagjait. Érdemes minden nap ellátogatni a Facebook oldalunkra.

Elkezdődōtt a küldötgyűlés, az MCSSZ OE tagjai is bemutatkoznak.
08/02/2026

Elkezdődōtt a küldötgyűlés, az MCSSZ OE tagjai is bemutatkoznak.

Kedves Őrsvezetők és Segédtisztek!Idén is várunk Benneteket az NLÁ-sokkra! Írjátok be az időpontot a naptáratokba és szó...
16/09/2025

Kedves Őrsvezetők és Segédtisztek!

Idén is várunk Benneteket az NLÁ-sokkra! Írjátok be az időpontot a naptáratokba és szóljatok minden vezetőtársatoknak.

Bővebb információkat hamarosan e-mailen küldünk Számotokra.

Cím

Széchenyi István Utca 19. I/1. (Weidlich-Palota)
Miskolc
3525

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni MCSSZ - II. Cserkészkerület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése MCSSZ - II. Cserkészkerület számára:

Megosztás