30/07/2025
Utolsónak lenni és bezárni egy ajtót nem egy hálás feladat, ráadásul megragadni egy valamit abból a sok mindenből, amit csináltunk, végképp lehetetlen küldetés. Szedem sorba a dolgainkat, amit az elmúlt tizenhat évben csináltunk és kapkodok ide-oda. Ott az „Első lépés” videó a többszázezres nézettséggel, de ha nincs Anett, aki rajzolja, vagy Áki aki a technikát tolja, vagy Endrú mélyen zengő hangja, akkor az nem lesz ilyen. A teljesen formabontó sportmissziónk, a fegyelmet és szeretetet tanuló borsodi mélyszegénységből jövő srácok, de ha nincs Dávid, akkor hiába van egy hely, ahol mindezt megcsináljuk. A profi önkéntes rendszereink, középiskolai programjaink, de ha nincsen Zsuzsi, Nelli, Szandi, vagy Ivett, akkor én azt sem tudom hová kell menjek. A sok-sok innovatív módszertannal dolgozó hittanóra és csendesnap, amit Orsi, Anna és Emőke vezetésével a legnagyobb szeretettel végeztek a hitoktatóink, Ágota, Ági, Timike, Juci, Évi, Lilla. A missziói munkánk végső gyümölcse a gyülekezet, amiben Istvánnal, BB-vel és Ágival együtt szolgálunk, Sára hihetetlen profizmusa, Lili optimizmusa, Szabi kijózanító bölcsessége, vagy Balázs stabil jelenléte ezek mind-mind hálára indítanak. Ez sajnos most ennyi volt. Én nem egy projektre, hanem az együtt szolgáló emberekre vagyok a legbüszkébb. Ők voltak és számomra mindvégig ők lesznek a tirekifi…
Józsi