08/05/2026
Beszámoló a 2025. évben nyújtott támogatásokról
Alapítványunk, A Martonvásári Gyermekekért Alapítvány, idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, mely 1996 óta töretlenül segíti az iskolában folyó nevelő-oktató munkát.
A 2025. évben az alábbi támogatásokat nyújtottuk a Martonvásári Beethoven Általános Iskola részére:
- Januárban, iskolánk Humán Munkaközösségével együttműködve, Téli olvasás kihívást szerveztünk iskolánk 2-8. osztályosainak számára. A téli szünet előtt a játék- és könyvbörzéinken adományba kapott könyveket kisiskolás és ifjúsági kategóriákra válogattuk, majd a gyerekeknek ajándékoztuk olyan módon, hogy egy hosszú szünetben szabadon válogathattak közülük, majd hazavihették a nekik tetszőt.
A kihívásban nem csak az általunk ajándékozott, hanem könyvtári vagy saját könyvvel is lehetett nevezni. Feladatlap is járt az olvasnivaló mellé, amelyet kitöltve, majd az iskolában egy dobozba bedobva igazolhatták a gyerekek, hogy elolvasták a könyvet.
A kihívást 93 tanulónk, köztük 66 alsós és 27 felsős teljesítette.
A kihívás célja az olvasás népszerűsítése volt. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a kihívást teljesítő gyerekek mindegyike jutalomban részesülhessen. A díjkiosztón oklevelet, csokit és plüss játékokat vagy kulcstartót kaptak. A legaktívabb alsós és felsős osztályokat különleges meglepetésben részesítettük: egyedi, általunk tervezett Olvasni MENŐ! feliratú pólókat kaptak.
A díjkiosztónk végén hat alsós és hat felsős tanuló nevét sorsoltuk ki a teljesítők közül, akik 4.000 Ft értékű Libri ajándékutalványt vagy fejenként 2 db Etele Cinema ajándékjeggyel gazdagodtak.
A Téli olvasás kihívást 140.758 Ft-ból valósítottuk meg. A pólókat és a vadonatúj plüssöket adományba kaptuk, az okleveleket, a csokit és a pólómatricákat vásároltuk.
- A februárban rendezett szépolvasási versenyre 25.237 Ft értékben vásároltunk az alsó tagozatosoknak szebbnél szebb jutalomkönyveket, 6.650 Ft értékben pedig gyümölcslevet.
- Áprilisban hátrányos helyzetű tanulónk számára számológépet ajándékoztunk 8.675 Ft értékben.
- Június hónapban 33.500 Ft értékben támogattuk két hátrányos helyzetű diákunk osztálykirándulását.
- Áprilisban játék- és könyvbörzét szerveztünk, melynek célja a hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatásának segítése volt. Az adományoknak köszönhetően 322.500 Ft összegben nyolc tanulónknak biztosítottunk egyhetes, napközis táborozást a nyári szünetben.
- Augusztus végén tanszergyűjtést szerveztünk, melyre rengeteg iskolaszert és jelentős készpénzadományt kaptunk. Az összegyűlt tanszereket összesítettük, kiegészítettük, majd a gyermekek életkorának megfelelő iskolakezdő tanszercsomagokat állítottunk össze. Vásárlásra összesen 186.694 Ft-ot fordítottunk, mellyel 32 iskolás gyermek családjának segíthettünk a beiskolázással járó terhek enyhítésében.
- Szeptemberben 31.340 Ft értékben tartósélelmiszer csomagot juttattunk el egy kisiskolás gyermek rászoruló családjának.
- Decemberben 25.114 Ft értékben támogattuk az iskolai angolversenyen résztvevő diákok díjazását.
A 2025-ben kapott személyi jövedelemadó 1%-okból befolyt összeg 499.583 Ft volt, melyből 319.839 Ft-ot költöttünk, az alábbiak szerint:
Decemberben 257.240 Ft-ot fordítottunk az iskola részére vásárolt kreatív alapanyagokra, iskolai programok alapanyagaira, iskolai versenyek díjazására, 45.600 Ft-ot az olvasási kihívás programunk díjaiként 12 db. Etele Cinema ajándékjegyre és 17.000 Ft-ot működési költségre költöttünk.
A fennmaradó 179.743 Ft elhatárolásra került, melyet a 2026-os évben a Martonvásári Beethoven Általános Iskola oktató-nevelő munkájának segítésére, a tanulók számára rendezett szabadidős, kulturális és tanulmányi rendezvények szervezésére, valamint a hátrányos helyzetű tanulók segítésére szeretnénk fordítani.
Pályázatok:
2025. januárjában pályáztunk a Martonvásár Város Önkormányzata által kiírt Civil pályázatra, ahol 115.000 Ft-ot nyertünk az Olvasási kihívás programunk megvalósítására. Ennek köszönhetően a 2025. telén rendezett programot tovább tudtunk fejleszteni: 70.000 Ft értékben gyermek- és ifjúsági könyveket, 45.000 Ft értékben pedig e-book olvasót vásároltunk, melyet a kihíváson résztvevő és azt igényesen, pontosan teljesítő kisgyermekek vihettek haza.
2025. novemberében a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) által kiírt pályázaton alapítványunk 1.067.000 Ft-ot nyert el. Ezt az összeget működési költségeink és szakmai programunk megvalósításának finanszírozására fordítjuk. Ez a szakmai program a martonvásári gyermekek beiskolázásának segítése. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy augusztus végén a lehető legtöbb kisgyereknek tudjunk tanszercsomagot ajándékozni, ehhez pedig, legnagyobb örömünkre, 2026-ban pályázati úton elnyert forrás is a rendelkezésünkre áll.
Összegezve, az ebben az évben nyújtott támogatások összege: 1.083.307 Ft, melyet hátrányos helyzetű tanulók támogatására, iskolai rendezvényekre és a nevelő-oktató munkát segítő eszközök, alapanyagok vásárlására fordítottunk.
Bízunk benne, hogy a következő tanévben is legalább ilyen mértékben támogathatjuk tanulóinkat és az iskolában folyó nevelő-oktató munkát!
Minden évben, több alkalommal rendezünk adománygyűjtő börzéket, melyek fontos részét képezik bevételi forrásainknak. Ahhoz azonban, hogy az iskola nevelő-oktató munkáját és tanulóinkat továbbra is hasonló mértékben tudjuk támogatni, szükségünk van az Önök segítségére is.
Kérjük, támogassák munkánkat adójuk 1%-ával!
Név: A Martonvásári Gyermekekért Alapítvány
Adószám: 18485866-1-07
Köszönettel:
Fejesné Móri Ágnes
A Martonvásári Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnöke
Martonvásár, 2026. május 7.