02/10/2026
‼️ SZERETNÉNK VÉGRE PONTOT TENNI A KÉT KUTYA ÜGYÉNEK A VÉGÉRE! ‼️
Elsősorban szeretnénk elutasítani azt a vádat, hogy mi állatkínzók lennénk, vagy hogy magukra hagytuk volna ezt a két kutyát.
A kutyát 2026. szeptember 9-én dobták ki a Zobáki és az Egregyi-völgy környékén.
Azóta folyamatosan próbáltunk segíteni nekik. Nemcsak mi jártunk ki hozzájuk, hanem több állatvédő és civil ember is. Mi magunk is naponta reggel és este mentünk etetni, itatni, miközben folyamatosan kerestük a lehetőséget arra, hogyan lehetne őket biztonságosan befogni.
A két kutya napközben a Zobáki elágazónál volt, éjszakára pedig az Egregyi-völgy felé húzódtak.
Az első éjszaka megpróbáltunk chipet olvasni, de sajnos nem sikerült. A barna kan a fekete szukát védte. Így különösen körültekintően kellett eljárnunk.
Közben folyamatosan kaptuk a jelzéseket, hogy merre látták őket. Az Esély Az Esélyteleneknek Kutyamentő Egyesület Gödre nek
köszönhetően, több mint 500 megosztással próbáltuk elérni az embereket, és kértük, hogy ne etessék őket össze-vissza, mert szerettük volna őket biztonságosan, élvefogó csapdával befogni.
Sajnos azzal, hogy különböző helyeken újabb és újabb élelmet kaptak, sokszor éppen a befogásukat nehezítették meg.
‼️ Mi azonban nem adtuk fel. ‼️
2026. október 2-án reggel végre sikerült élve fogó csapdával befogni a barna kant. ❤️
Akkor még nem sejtettük, hogy ugyanazon a napon a másik kutya is biztonságba kerül.
És ekkor jött a következő meglepetés…
A fekete szuka megellett. ❤️🐾
Így vált világossá számunkra, hogy valójában nem két kutya megmentésében vettünk részt.
Hanem nyolc életében. ❤️
A két felnőtt kutya és a hat megszületett kölyök most már biztonságban van, és mindannyian az Esély Az Esélyteleneknek Kutyamentő Egyesület Gödre gondozásába kerültek.
Egy szeptember 9-én kidobott, az erdőben és az utak környékén túlélni próbáló két kutya története így végül nyolc megmentett élet történetévé vált. ❤️
És most szeretnénk néhány dolgot tisztázni.
Az elmúlt hetekben rengeteg telefonhívást és segítségkérést kaptunk a két kutya miatt. Mi is, és az együttműködő állatvédők is.
Ezért különösen fájó számunkra, amikor valaki azt állítja, hogy nem törődtünk velük, vagy hogy állatkínzók lennénk.
Ezt kikérjük magunknak!
Minden egyes nap mentünk.
Reggel és este.
Etettük, itattuk őket.
Figyeltük, merre mozognak.
Próbáltuk a chipet leolvasni.
Kerestük a megfelelő befogási lehetőséget.
Csapdákat szereztünk.
Folyamatosan figyeltük a helyszínt.
És végül sikerült.
Egy félős, védekező, szabadon kóborló kutyát nem lehet egyszerűen odamenni és megfogni. Különösen akkor nem, ha már megtanulta, hogy az ember közeledésére menekülni kell.
Ezért volt szükség a csapdás befogásra.
Az állatmentés nem mindig látványos. Nem mindig egyetlen mozdulatból áll. Sokszor napokig, hetekig tartó kitartás, szervezés, telefonálás, egyeztetés és folyamatos jelenlét kell hozzá.
Mi ezt tettük.
És ma már nem két kutyáról beszélünk.
Hanem nyolc megmentett életről. ❤️🐾
Köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt hetekben lelkileg mellettünk állt, biztatott, segített, megértette a helyzetet, vagy bármilyen formában támogatta ezt a mentést.
Köszönjük azoknak is, akik segítettek a csapdákkal, a befogással, a szállítással és az elhelyezéssel.
Ez a mentés megmutatta, hogy összefogással igenis lehet eredményt elérni.
És talán ez a legfontosabb üzenet:
Ne egymás ellen harcoljunk, hanem az állatokért. ❤️
Mert szeptember 9-én két kutyát kidobtak.
Ma pedig, október 2-án, nyolc élet van biztonságban. 🐾❤️
Mindehhez a mentéshez valóban több állatvédő szervezet és civil ember közös munkája kellett.
Ezért szeretnénk külön köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzátett ehhez a mentéshez.
❤️ Köszönettel tartozunk Vig Imre vadásznak, aki csapdát biztosított számunkra.
❤️ Hálásak vagyunk a Kira Völgységi Kutyamentő Egyesület nek a második csapdáért.
❤️ Köszönjük az Esély Az Esélyteleneknek Kutyamentő Egyesület Gödre segítségét és együttműködését.
Külön köszönet Blanka Szilágyi nak
a hőkamera felajánlásáért és a segítségért.
Igen, kijelenthetjük: ez közös mentés volt.
Mindenki hozzátette azt, amivel tudott segíteni. 🙏
A barna kan befogása után ő már az Esély Az Esélyteleneknek Kutyamentő Egyesület Gödre gondozásába került.
KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK, AKI RÉSZESE VOLT ENNEK A MENTÉSNEK! 🙏❤️
8 ÉLET. 1 KÖZÖS CÉL.
HOGY ÉLETBEN MARADJANAK. 🐾❤️
Kérünk benneteket támogassátok őket
ESÉLY AZ ESÉLYTELENEKNEK KUTYAMENTŐ EGYESÜLET
Számlaszám: 50431135-10007589
MBH Bank
KÖZLEMÉNYBE PEDIG EGREGYI KUTYÁK LEGYEN!