Banat-Triplex Confinium EGTC

Banat-Triplex Confinium EGTC A BTC EGTC a magyar, román, szerb hármashatár térségben a gazdasági és társadalmi kohézió megerősítése érdekében létrejövő területi együttműködés.

A hármashatár-térség mintegy 50 polgármestere 2009. június 17-én, Mórahalmon döntött arról, hogy „Banat – TriplexConfinium” elnevezéssel, és Mórahalom székhellyel (korlátolt felelősségű) európai területi együttműködési csoportosulást (EGTC-t) hoznak létre.
2009.december 10-én tartott Alakuló ülésen megalakult a „Banat – TriplexConfinium” Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (BTC EGTC). A magyarországi (Bács-Kiskun és Csongrád megyei), romániai (Temes megyei) és szerbiai (vajdasági) települések, községek és társulásaik tagságával létrejött szervezet célja a határokon átnyúló együttműködési lehetőségek kihasználása. Együttműködésük célja az elmúlt évtizedekben perifériára szorult határtérségek dinamizálása, versenyképességének növelése.Így a BTC EGTC elsősorban az agrárinnováció, a megújuló energiaforrások kiaknázása, az infrastruktúra, valamint az oktatás-képzés területein kíván fejlesztési stratégiákat kidolgozni és – elsősorban uniós forrásokra történő pályázatokkal – megvalósítani. Az önálló jogi személyiséggel rendelkező BTC EGTC – Mórahalom székhellyel történő – bejegyzése 2011. január 5-én megtörtént a Fővárosi Bíróság jóváhagyásával. A BTC-EGTC tagjai 37 magyarországi és 37 romániai önkormányzat, valamint nyolc szerbiai község, mint megfigyelő tag vesz részt a szervezetben. Az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (European Grouping of TerritorialCooperation – EGTC) egy 2006 óta létező uniós jogi eszköz a határ menti együttműködések hatékonyabbá tételére. EGTC alapításához legalább két uniós tagállam közigazgatási szereplőinek tagsága szükséges, de a jogintézményt létrehozó (1082/2006/EK) közösségi rendelet nem zárja ki EU-n kívüli országok közigazgatási-területi entitásainak részvételét. EGTC elsősorban non-profit tevékenységek céljából alapítható, de az alaprendeltetésével összefüggésben vállalkozói tevékenységet is folytathat. Önálló jogi személyiséggel rendelkezik, így létrehozása nagyban növelheti a tagok forrásszerző képességét, elsősorban uniós támogatások – határ menti együttműködési (CBC) programok keretében történő – közös felhasználását.

26/07/2026

A program során a képzőművészeti alapok című workshopról készült we...

17/07/2026

A program során a képzőművészeti alapok című workshopról készült we...

15/07/2026

A program során a képzőművészeti alapok című workshopról készült we...

02/07/2026
Mai napon Újvidéken került megrendezésre az AEBR támogatásának köszönhetően megvalósuló B-Solutions kezdeményezés “Szerb...
30/06/2026

Mai napon Újvidéken került megrendezésre az AEBR támogatásának köszönhetően megvalósuló B-Solutions kezdeményezés “Szerbiai tagok az EGTC-kben”projekt záró rendezvénye. Rendkívül konstruktív és előremutató összegzéssel zárult a mai szakmai program. Célunk, hogy a több, mint 15 éve működő BTC EGTC-ben aktív tagként vehessenek részt a szerbiai önkormányzatok. Töretlenül bízunk abban, hogy kitartásunk eredményre vezet!

A ROHU00495 – MIKROKOSMOS projekt keretében 2026. június 26–27-én Mórahalmon megrendezett Bartók All Arts Fesztivál két ...
29/06/2026

A ROHU00495 – MIKROKOSMOS projekt keretében 2026. június 26–27-én Mórahalmon megrendezett Bartók All Arts Fesztivál két napon keresztül idézte meg Bartók Béla gazdag művészeti örökségét, a zene, a tánc, a képzőművészet és a digitális alkotás eszközein keresztül.

A fesztivál első napján a közönség különleges előadásokat láthatott: Bartók Béla egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára lenyűgöző látványvilággal került színpadra, majd A csodálatos mandarin táncjáték következett, amely a Societas Molendini társulat előadásában elevenedett meg.

A második napon a projektben részt vevő települések fiatal alkotói mutatták be a műhelymunkák és kurzusok során létrejött eredményeiket. A program részeként képzőművészeti kiállítás, néptánc- és kortárstánc-előadások, mesterkurzus koncert, valamint a fotó- és videóworkshopok animációs kisfilmjeinek vetítése várta az érdeklődőket. A fesztivál fontos állomása volt a projekt keretében készült Bartók Kiadvány hivatalos bemutatója is.
Köszönjük minden fellépőnek, közreműködőnek és látogatónak, hogy együtt tehettük emlékezetessé ezt a különleges kulturális eseményt!

Az esemény a ROHU00495 – MIKROKOSMOS projekt részeként, az Interreg VI-A Románia–Magyarország Program keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.

🎨Ilyen csodás alkotások készülnek Bartók Béla zenéjére inspiráltan! Gratulálunk az alkotóknak! 🎼Such wonderful works are...
01/06/2026

🎨Ilyen csodás alkotások készülnek Bartók Béla zenéjére inspiráltan! Gratulálunk az alkotóknak!
🎼Such wonderful works are being created, inspired by the music of Béla Bartók! Congratulations to the creators!

HU 🇭🇺

🎨🖌️ Lezárult a röszkei képzőművészeti kurzus a ROHU00495 – MIKROKOSMOS projekt keretében!

Húsz gyermek vett részt azon az egyedülálló alkotói folyamaton, ahol Bartók Béla zenéje inspirálta a megszülető képi világot. 🎶

Az öt alkalomból álló foglalkozássorozat során a gyerekek nemcsak különféle festészeti technikákkal ismerkedtek meg, hanem közösen létrehoztak egy 2×2 méteres festményt is, amely végül az „A zene kertje” címet kapta.

A közös alkotás során a zene, a színek és a kreatív szabadság különleges élménnyé álltak össze.

📖 További részletek a honlapunkon:
https://harfaalapitvany.hu/a-zene-kertje-lezarult-a-roszkei-kepzomuveszeti-kurzus-a-mikrokosmos-projektunk-kereteben/

ENG 🇬🇧

🎨🖌️ The visual arts course in Röszke has come to an end as part of the ROHU00495 – MIKROKOSMOS project

Twenty children took part in a unique creative process, where the music of Béla Bartók inspired the emerging visual world. 🎶

During the five-session program, the children not only learned various painting techniques, but also created a joint 2×2 meter painting, which was eventually titled “The Garden of Music.”

Through this shared creation, music, colors, and creative freedom came together into a truly special experience.

📖 More details on our website: https://harfaalapitvany.hu/en/a-zene-kertje-lezarult-a-roszkei-kepzomuveszeti-kurzus-a-mikrokosmos-projektunk-kereteben/

A ROHU00495 – MIKROKOSMOS projekt keretében megvalósuló Bartók All Arts Fesztivál második napján a térség 10 településér...
21/05/2026

A ROHU00495 – MIKROKOSMOS projekt keretében megvalósuló Bartók All Arts Fesztivál második napján a térség 10 településéről érkező közel 200 ifjú művészpalánta mutatja be a Bartók Béla művészeti öröksége nyomán, professzionális instruktorok vezetésével, műhelymunkákon és kurzusokon átívelő együttműködések során létrejött produkciókat.

17 órától kezdődően kerül bemutatásra a MIKROKOSMOS projekt képzőművészeti workshopjain létrejött kiállítás, ahol a fiatal alkotók Bartók zenei tematikájának eltérő vizuális technikákkal való megjelenítésén keresztül nagyméretű kollázsok formájában hozzák létre saját képi világukat.

19 órától Bartók Béla Román népi táncok című művére épülő néptáncbemutató idézi meg a Kárpát-medence autentikus mozgáskultúráját, mely a projekt során megvalósuló tánckurzusok résztvevőinek közös koreográfiai munkájaként elevenedik meg a színpadon.

Az est folyamán Bartók Béla Magyar képek című művére komponált kortárstánc-előadás is látható lesz, ahol a fiatal táncművészek a hagyományos motívumvilág és a modern mozgásformák találkozását jelenítik meg kortárs koreográfiai eszközökkel.

A fesztivál részeként kerül bemutatásra a temesvári Nyugat Egyetem hallgatóinak Bartók-mesterkurzus koncertje is, amely egy többnapos intenzív szakmai képzés eredményeként formálódott teljes koncertprogrammá magyarországi zenei szakemberek mentorálásával.

A műsorszámok között a fotó- és videóworkshopok során készült animációs kisfilmek vetítése is megtekinthető lesz, ahol a fiatal alkotók a XXI. századi digitális képalkotás eszközein keresztül értelmezik újra Bartók zenei univerzumát.

Az est művészeti atmoszféráját tovább gazdagítja a projekt keretében megvalósuló több mint száz oldalas, a térség közös kulturális emlékezetének értékeit összekapcsoló mű, a Bartók Kiadvány hivatalos bemutatója. Az alkotás a Dél-Alföld román kulturális örökségének emlékhelyeit és meghatározó személyiségeit idézi meg egy kétnyelvű, gazdag vizuális és történeti összeállítás formájában.

📍 Patkó Lovas és Szabadtéri Színház
(6782 Mórahalom, Nyerges sor 4.)
📅 2026. június 27. (szombat)
🕔 17:00

A részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: https://forms.gle/oKJmU8JSbLs9hwVj9

Az esemény a ROHU00495 – MIKROKOSMOS projekt részeként, az Interreg VI-A Románia–Magyarország Program keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.
Interreg Romania - Hungary

Cím

Röszkei út 1
Mórahalom
6782

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 16:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Banat-Triplex Confinium EGTC új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás