Természetes Élet és Gyermeknevelés Alapítvány

Természetes Élet és Gyermeknevelés Alapítvány Napjainkra az emberek jelentős része igencsak eltávolodott eredetétől, és a természettől. A váltáshoz pedig tudás és bátorság. is. lovak és kutyák esetében).

Természet Tisztelet, Társadalmi szemléletformálás, Természetes emberezés, Megelőzés és Rehabilitáció, Közösségi Együtt-Lét, Élménypedagógia-Készségfejlesztés, Bio-gazdálkodás, A természeti rendszerekben jellemzően megfigyelhető egyensúlyra törekvés az emberre is hat, hiszen az ember is a természeti rendszer része (még, ha olykor meg is feledkezik erről). Éppen ezért csöppet sem meglepő, hogy az egyre növekvő eltávolodás ellensúlyozásaként megfigyelhető egyfajta egyre növekvő „visszatérési vágy” is, aminek következtében szinte napról napra gyarapszik azok száma, akik – bár különböző mértékben ugyan, de – visszavágynak egyfajta természet közelibb életmódba. A „Természetes Élet és Gyermeknevelés” (röviden TÉGY!) egy ősi, mégis újszerű életformát és annak minél szélesebb tevékenység spektrumát kívánja megvalósítani, bemutatni és népszerűsíteni. Az Alapítvány eszmeiségében és tevékenységében egy olyan fenntartható és természet közeli életmódot kíván reprezentálni, amelynek szinte minden tekintetben a közösségi lét és egymás kölcsönös segítése az alappillére, ugyanakkor nem jelent teljes hátraarcot a modern világnak. Ezen, alapvetően közösségi életvitel során a természet tiszteletben tartása mellett előállíthatók a boldoguláshoz, a valódi testi-lelki jól-léthez szükséges „dolgok”, mint például:
Létbiztonság: élelmiszer és energia önrendelkezés, viszonylagos függetlenség (instabil) piaci rendszerektől stb.;
Lelki táplálék, társas élmények: szeretet kicsiknek és nagyoknak, közösen kialakított élhető keretek, közös munka és szórakozás, egymás segítése stb.;
Testi táplálék: a lehető legnagyobb mértékben megbízható forrásból, „mű” anyagok nélkül;
Közös felelősség: közös teherviselés, alacsonyabb mértékű stressz az egyén szintjén stb.;
Integráció fenntartása: szükséges mértékű kapcsolat külső rendszerekkel más közösségekkel;
Ismeretterjesztés, a tudás átadása és átvétele. A fentiek megvalósításához szükséges egyfajta „átalakulás” (transition). A lehetőség mindenkinek adott, hogy a maga hatáskörében TÉGY!en a változásért. A TÉGY!-hez kapcsolódva életvitelszerűen együtt élő közösség tagjaira vonatkozó legfőbb irányelvek:
Elfogadás önmagunk és „mások” felé – amely megnyilvánul a kommunikáció minden válfajában.
„Tettlegességig fajuló” vágy a közösségi önellátásra (előny a gyakorlat).
„Tettlegességig fajuló” hajlandóság a közösségért való cselekvésre (pl. „közmunka”, önkéntesség stb.). Vágy az állatokkal való életvitelszerű együttélésre – de legalábbis ne iszonyodjon az állatok közelségétől és kipárolgásától az egyén. Bizonyos mértékű „önkéntes egyszerűség” vállalása – addig nyújtózkodjunk, ameddig a Földünk ér. Természeti Spirituális Alap – a természet rendjének elfogadása és törekvés a követésére;


Céljai megvalósítása érdekében az Alapítvány anyagi, természetbeli, emberi és egyéb erőforrásaihoz igazodva az alábbi célirányos tevékenységek végzését tervezi:

Környezettudatos (öko) közösség(ek)et alapít, tart fenn, és támogat. A környezettudatos és közösségi eszmeiség és gyakorlat terjesztése érdekében közösség építési témában szaktanácsadást folytat, és közösségépítésben segédkezik. Környezettudatos (öko) építészeti megoldásokat kutat fel, alkalmaz és terjeszt. A környezettudatos eszmeiség és gyakorlat terjesztése érdekében építészeti szaktanácsadást folytat, és építészeti kivitelezésben segédkezik. Környezettudatos (öko) gépészeti megoldásokat alkalmaz, kutat fel és terjeszt. A környezettudatos eszmeiség és gyakorlat terjesztése érdekében gépészeti szaktanácsadást folytat, és gépészeti kivitelezésben segédkezik. Környezettudatos (öko) hulladék-, és vízgazdálkodási megoldásokat alkalmaz, kutat fel és terjeszt. A környezettudatos eszmeiség és gyakorlat terjesztése érdekében hulladék- és vízgazdálkodási szaktanácsadást folytat, és az ehhez kapcsolódó rendszerek kivitelezésben segédkezik. Kisléptékű növénytermesztési (szántóföldi, kertészeti, gyümölcsészeti mintakert és/vagy tangazdaság stb.) tevékenységet végez önfenntartó, valamint bemutató, kóstoló és ismeretterjesztő jelleggel az ökológiai gazdálkodás irányelveinek megfelelően. A környezettudatos eszmeiség és gyakorlat terjesztése érdekében ökológiai szemléletű mezőgazdasági szaktanácsadást folytat, és ökológiai elveken működő gazdaság kialakításában segédkezik. Kisléptékű állattartó, állattenyésztő tevékenységet végez önfenntartó, fajtamentő, valamint bemutató, és ismeretterjesztő jelleggel az ökológiai gazdálkodás irányelveinek megfelelően és az állatok testi és lelki jóllétének előtérbe helyezése mellett. A tartott állat lehet gazdasági állat (pl. szárnyas, kecske, ló, szarvasmarha, sertés, birka, méh stb.) vagy háziállat (pl. őshonos kutyafajta, jelzőkutya, pásztorkutya, őrző kutya, bármilyen terápiás állat stb.) A környezettudatos eszmeiség és gyakorlat terjesztése érdekében ökológiai szemléletű állattartással kapcsolatos szaktanácsadást folytat, és ökológiai elveken működő állattartó hely kialakításában segédkezik. Házi jellegű élelmiszer előállítást folytat önfenntartó, valamint bemutató, kóstoló, ismeretterjesztő és oktató jelleggel. A környezettudatos eszmeiség és gyakorlat terjesztése érdekében ökológiai szemléletű élelmiszer előállítási szaktanácsadást folytat, és ökológiai elveken működő házi jellegű élelmiszer előállító „kisüzem” kialakításában segédkezik. A mezőgazdasághoz (növénytermesztés, állattartást stb.), élelmiszer előállításhoz, és egyéb életviteli tevékenységekhez kapcsolódó hagyományos, gépi erőtől mentes tevékenységeket mutat be és terjeszt. A paraszti gondolkodáshoz kapcsolódó és egyéb népi hagyományokat mutat be, valamint ezen hagyományok megőrzését és gyakorlatuk továbbadását végzi és támogatja (pl. népi játékok, népi ünnepek, népi ruházat, népi tánc, népzene, népi életvitel, népi gyógyítás stb.). Hagyományos és „modern” kézműves mesterségeket mutat be, valamint ezen mesterségek megőrzését és gyakorlatuk továbbadását végzi és támogatja (pl. kosárfonás, fafaragás, agyagozás, textilkészítés, bőrművesség, kovácsolás, gyöngyfűzés, varrás, szappankészítés stb.). Szemlélteti és terjeszti a természetes (az állat etológiai igényeihez igazodó) állattartást és az állatoknak a faji specifikumaihoz igazodó képzését (pl. Az állat etológiai igényeihez igazodó állattartás és képzés eszmeiségének és gyakorlatának terjesztése érdekében szaktanácsadást, oktatást, ismeretterjesztést folytat. Szemlélteti és terjeszti a „természetes embergondozást”, mint az ember etológiai sajátosságain alapuló magzat-, csecsemő-, gyermek-, ifjú-, felnőtt- és időskori nevelési, oktatási és gondozási keretrendszert (pl. családtervezés, szülésfelkészítés, asszonytársi segítség (dúla, bába), férfitársi segítség, baba- és gyermekhordozás, kötődő (válaszkész) nevelés (szülőség), idősgondozás, bármely korosztály tanítása, szülő-gyerek kapcsolat, korosztályos kapcsolatok stb.) Bármely korosztályhoz kapcsolódva az Alapítvány irányelveinek megfelelő és a Természetes élet alapelveit megvalósító oktatási, nevelési és gondozási intézményt támogat, hoz létre és tart fenn (pl. baba-mama foglalkozások, gyermekfelügyelet, napközi, óvoda, idősgondozás, anyaotthon, pótnagyszűlő hálózat, speciális nevelésű igényű személyekkel kapcsolatos tevékenységek, tanyapedagógia stb.) Az emberi és állati jóllét lelki aspektusának kiteljesedés érdekében különféle támogató, segítő, rehabilitációs tevékenységeket végez egyéni és/vagy csoportos módon (pl. pszichológiai jellegű tanácsadás, életviteli tanácsadás, állat asszisztált foglalkozások, „munkaterápia”, idősgondozás, állatok rehabilitatív átképzése stb.) Az emberi és állati jóllét testi aspektusának kiteljesedése érdekében egészségmegőrző, prevenciós, gyógyító hatású és rehabilitációs tevékenységeket folytat (pl. idősgondozás, gyógynövényekkel kapcsolatos tevékenységek, magyar népi gyógyászat, „öko-wellness”, állatok gondozása, testmozgási lehetőségek: vezetett gyalogos, kerékpáros és lovas túrák, „paraszt-fitness” stb.). Bármely tevékenységéhez kapcsolódva, az élethosszig tartó tanulás keretében minden korosztály számára oktató, ismeretterjesztő, felvilágosító programokat szervez, rendezvények, klubok, bemutatók, bemutató napok, előadások, tanfolyamok, képzések, szakkörök, táborok, kiállítások, avagy egyéb oktatási intézményen belüli és/vagy azon kívüli programok, versenyek, oktatások formájában elméleti és gyakorlati jelleggel. A témával kapcsolatban könyveket és más kiadványokat jelentet meg, online ismeretterjesztő tevékenységet folytat. Oktató, ismeretterjesztő, tudástranszfert és a tudatos életvitelt elősegítő céllal jogdíjhoz nem kötött másoló és sokszorosító tevékenységet végez. Oktató, ismeretterjesztő, tudástranszfert és a tudatos életvitelt elősegítő céllal jogdíjhoz nem kötött módon eszközöket és élőlényeket kölcsönöz alapelveinek bemutatása, ismeretterjesztés és oktatás céljából. Bármely tevékenységéhez kapcsolódva vendégeket, érdeklődőket és önkénteseket fogad, lát vendégül és szállásol el a természetes élet és gyermeknevelés élményszerű megtapasztalása érdekében, az élménypedagógia és a részvételi/tapasztalati tanulás irányelveinek mentén, mivel az Alapítvány elkötelezetten kívánja hirdetni és bemutatni, hogy a tanulásban, tudásátadásban a saját élményt semmi nem pótolhatja. A teremtett környezet minden elemének védelme érdekében növényi-, emberi-, és állati ügyekben növény-, ember-, állat- és érdekvédelmi tevékenységet folytat. Céljaihoz és célszerinti tevékenységeihez igazodva lobbi tevékenységet folytat. Céljai éa tevékenységei megvalósítása érdekében kapcsolatot tart fenn és együttműködik hazai és külföldi magánszemélyekkel, szervezetekkel, intézményekkel esetleg hálózatot alakít ki, támogat, tart fent. Különösen keresi a kapcsolatot és az együttműködést az alapítvány céljaihoz, eszmeiségéhez kapcsolódó már elismert személyekkel és szervezetekkel, azokat esetleg védnöknek felkéri. Tevékenységéhez, céljaihoz szorosan kapcsolódó személyt, közösséget, más szervezetet, intézményt tevőlegesen és anyagilag is támogathat (pl. pályázat, ösztöndíj, eseti támogatás, bentlakásos elhelyezés, bentlakás nélküli gondozás stb.). Támogatja a helyi gazdaság erősödését az ország bármely területén. A helyi közösséggel együttműködik, és támogatja a befogadó régiót az TÉGY! alapelveihez kapcsolódó tevékenységek végzésében. Céljaihoz igazodva és azok megvalósítása érdekében adománygyűjtési tevékenységet folytat. Céljaihoz igazodva és azok megvalósítása érdekében vállalkozási tevékenységet folytat.

"Nincs klímaváltozás" !?Vagy mégis van?
28/06/2026

"Nincs klímaváltozás" !?
Vagy mégis van?

Mindenki ír a brutális időről, de most nézzük azt, hogy MIÉRT történik mindez.

Korábbi írásunk aktualizálva: Az utóbbi évek Magyarországon furcsa kettősséget mutatnak: rekordközeli szárazságokkal indulnak, miközben április végén–május elején is súlyos fagyok érkeznek. Majd megérkeztek a nyári örrszefüggő kánikulák - némelyikben több "trópusi nap" volt, mint a 1970-1979 közötti évek némelyikében.
„Szeszélyes időjárás”? Valójában a száraz tavaszok és a késő tavaszi fagyok ugyanannak a folyamatnak a következményei, és mindkettő mögött jól leírt légköri változások állnak.

A globális felmelegedés nem egyenletes. A Föld különböző térségeiben nem azonos mértékben nő a hőmérséklet, miközben a légkör egyre több energiát tárol. Ez az energiatöbblet nem „szép egyenletes meleget” jelent, hanem erősebb és változékonyabb légköri áramlásokat, szeleket és eltérő ciklonpályákat eredményez. Erről nézzünk egy erősen leegyszerűsített ismertetést néhány kulcsfontosságú jelenségről.

FAGYOK:
Az eddig tárgyaltak különösen erősen hatnak az észak-atlanti áramlási rendszerre és a sarki nyugati szelekre is. Az Északi-sark sokkal gyorsabban melegszik, mint a mérsékelt övezet, emiatt csökken a hőmérsékleti különbség az északi és a délebbi térségek között. Ez gyengíti és hullámzóbbá teszi a sarkvidék körüli áramlásokat, amik így kanyarogni, „meanderezni” kezdenek.

Ezt jelöli az „A” a térképen. A szaggatott vonal a módosult helyzet.

Ennek következménye, hogy a sarki eredetű hideg légtömegek időnként egészen Közép-Európáig, így Magyarországig is le tudnak jutni, akár akkor is, amikor egyébként száraz, meleg időjárás uralkodik. De a folyamat a másik irányba is működik.

TÉLI-TAVASZI ASZÁLY
Európa időjárását döntően az Atlanti-óceán felől érkező ciklonok alakítják. Amikor az észak-atlanti térségben a légköri nyomásviszonyok úgy alakulnak, hogy az úgynevezett észak-atlanti oszcilláció pozitív fázisba kerül, a nyugati szelek megerősödnek, és a ciklonpályák északabbra tolódnak. Ennek következménye, hogy Észak-Európában több csapadék hullik, míg Közép- és Délkelet-Európa – köztük a Kárpát-medence – szárazabb körülmények közé kerül.

Ezt jelöli a „B” a térképen. A szaggatott vonal a módosult helyzet.

Ilyenkor nemcsak egy-egy hét, hanem akár az egész tél és tavasz is csapadékszegény lehet. A rendszer működik tovább, csak éppen máshová szállítja a nedvességet. A mi térségünk így egyfajta peremzónába kerül, kívül esve a ciklonok fő útvonalán. Ennek eredményeként Lengyelországtól Bulgáriáig összefüggő aszályos helyzet alakulhat ki. Ugyanez a derült, száraz, anticiklonális időjárás teremti meg a feltételeket az erős éjszakai lehűléshez is.
Felhők nélkül a felszín akadálytalanul sugározza ki a nappal felhalmozott hőt, így a hőmérséklet gyorsan csökken. Ilyen körülmények között a kisugárzásos fagy kockázata is jelentősen megnő. Ahogy közeledik a nyár, a folyamat átfordul.

NYÁRI HŐHULLÁMOS ASZÁLY
A mediterrán térség és Észak-Afrika felmelegedésével egyre gyakrabban jutnak el Európába – így hazánkba is – forró, száraz légtömegek. A Kárpát-medence földrajzi adottságai és a környező térségek áramlási viszonyai miatt ilyenkor kialakulhat az úgynevezett omega-blokkolás, egy nagykiterjedésű, kupolaszerű magasnyomású rendszer, amely alatt a forró, poros levegő hosszú időre megreked.

Ezt jelöli a „C” a térképen.

Ez a helyzet akár heteken vagy hónapokon át tartó, extrém kánikulát és súlyos aszályt is okozhat.
Ezen a globális áramlási rendszer további változásai is ronthatnak. Az El Niño egy olyan óceán–légköri jelenség, amikor a Csendes-óceán egyenlítői térségében a felszíni víz az átlagosnál melegebbé válik, és ez az egész Föld légköri áramlásait áthangolja. Ennek hatására megváltoznak a trópusi és mérsékelt övi kapcsolatok is, ami az atlanti áramlásokon keresztül Európában gyakran erősíti a nyári hőhullámokat. Márpedig El Niño jelentősen hat ránk, növelve a nyári kánikula és az aszály súlyosságát.

Természetesen mindez egy igen leegyszerűsített - így nem is tudományosan pontos - szemléltető kép a rendkívül bonyolult időjárási rendszerekről. Ajánlott olvasnivalók az első kommentben: Kevesebb megjelenítése

22/01/2026

Szeretnéd kipróbálni milyen jurtában élni? 😍

Mert mi szeretnénk, hogy nálunk megtapasztalhasd! 😍

A megvalósításhoz segítőket keresünk!

Már majdnem van 1 jurtánk!
Mert volt egy jurtánk, csak kicsit megöregedett - a ponyvája.

Ahhoz, hogy újra legyen jurtánk - az, amiben te is alhatsz majd 😍 - kell egy ponyva. Nem kicsi, ellenben jóóó nagy! Mert ez egy jóóó nagy 8 méteres jurta. És egy igaz, jóféle, méretre-megrendelésre nekünk legyátrott jurta-ponyva kell ide 😍

🍀 Ahhoz keresünk most önkéntes segítőket, hogy ennek a csuda-jurta-ponyvának összejöjjön az ára: Jurta-jegyekből.

👌 Van egy nagyon jó kis koncepciónk, amiben az adomány nem csak értéket teremt, hanem élményt is teremthet az adományozóknak. Adományért cserébe viszont-jó járhat 😍

🎁 Akivel eddig beszéltünk a koncepcióról, mind azt mondta, hogy waow, ez alapján ő nem is azt gondolná, hogy adományozott, hiszen valami nagyon jót kap érte viszonzásul 😍

A jó tett helyébe, nálunk jó jár 🤗

💪 Ezzel a posztal most olyan lelkes, és social mediában otthonosan mozgó önkénteseket keresünk - reméljük találunk is - akik segítetek nekünk a híresztelésben.

📣 Hallottál már az adományozások kapcsán az ügyek nagyköveteiről?
Most is ilyesmire keresünk lelkes önkéntes segítőket 😍

✅ Segítenél?
📩 [email protected]

Vagy komment, üzenet 🙏

💰Persze, ha te már most adományozni szeretnél, nehogy kimaradj majd a viszont jóból, hát waow és írj nekünk a részletekért. 😍

📩 [email protected]

Vagy komment, üzenet 🙏

🌱 Picik vagyunk, lelkesek, kevesen, ezért ha most csatlakozol akkor egy olyan VIP csapat része leszel, ahol közösen szabhatjuk magunkra az együttműködés kereteit.

Várjuk, hogy megismerkedhessünk 💝

Armageddon?Hogyan tovább?Mit évők legyünk?Egyre gyarapszik azok tábora, akik valamiféle váltáson gondolkoznak. Akik szer...
07/06/2024

Armageddon?
Hogyan tovább?
Mit évők legyünk?

Egyre gyarapszik azok tábora, akik valamiféle váltáson gondolkoznak. Akik szeretnének kilépni a városi mókuskerékből, és vidéken újfajta életmódot kezdeni.

Nekik, nektek szeretnénk segíteni!

A Közös-Égi-Jurta egy olyan fizikai és szellemi hely (lesz), ahol egyrészt megpihenhettek a városi nyüzsgésből. Kiszakadhattok a virtuálisból a valóságba. Elcsendesülhettek. Mindenféle olyan programokon vehettek részt, amik segítenek nektek közelebb kerülni a vidékiséghez.
Például folytatjuk majd a Gazdálkodj-Ökosan programsorozatunkat is.

Nagyon régóta tervezzük már ezt a jurta-helyszínt. Idén pedig szeretnénk megvalósítani is!

Érdekel téged?
Lájkolod és osztod meg ezt a posztot, kérjük 🤗

Lassú ébredés ...Csipkerózsika álomból?A segítségeteket kérjük, mert ez csak közösen fog sikerülni!Reaktivizáljuk magunk...
05/06/2024

Lassú ébredés ...
Csipkerózsika álomból?

A segítségeteket kérjük, mert ez csak közösen fog sikerülni!

Reaktivizáljuk magunkat, hogy aktivizálódhassatok Ti is.

Az alapítvány létrehozásakor, 2013-ban, a névválasztás során fontos szempont volt, hogy az alapítvány már nevében is cselekedetre ösztönözzön. Így lett TÉGY! - ami egyben a Természetes Élet és Gyermeknevelés

Ez így tulajdonképpen mindent lefed, amit szeretnénk megmutatni, bemutatni, átadni, vagy még mi magunk is megtanulni.
Gyakorlati megvalósítás és Társadalmi szemléletformálás.

Amikor az alapítvány létrejött, akkor mi magunk már nem voltunk teljesen kezdők, túl voltunk már egy informális "öko-egyetemen", már a második kiköltözésünket, egyben második vidéki újrakezdésünket éltük, már gyakorló szülőkként.
Azóta megszületett a második gyermekünk, majd 4 tagú családként éltük át a modern kor első "igazi" világjárványát.

Mi mindeközben folyamatosan, napi szinten benne élünk abban, amit az alapítvány hivatalos formában képviselni hivatott.
Nem adtuk fel, nem adtuk el, nem hagytuk abba - akkor sem amikor lankadt a lelkesedésünk, és kevés volt az erőnk. Túléltünk jó sok mindent, és sok rossz mindent is.

A több X évnyi egyéb élettapasztalat mellett immáron már több, mint 15 évnyi gyakorlat van a hátunk mögött, szívünkben-lelkünkben, elménkben és legfőkeppen a kezeinkben-lábainkban, testünkben, egész valónkban a TÉGY! témákban.

Ez azért már biztosan nem semmi, és azért még biztosan nem minden.

Elérkezett az idő, és ismét érzékelünk magunkban erőt, kedvet, kapacitást arra, hogy mindezt megosszuk veletek: online és offline.

Kedves követőink, kedvelőink gyertek, ÉBREDJÜNK együtt újra 🤗
Itt online kedveljetek, osszatok meg, kommenteljetek, kérdezzetek, meséljetek!
Segítsetek, hogy megtudjuk mi érdekel Titeket, hogy ebből megtudjuk hogyan és mivel segíthetünk nektek 🤗

Hipp-hopp, itt lesz az idő és hely, amikor és ahol a virtualitásból az élő virtusba átlépve a valódi valóságban személyesen is átélhetitek, megtapasztalhatjátok, megismerhetitek, megtanulhatjátok, vagy bemutathatjátok, megtaníthatjátok.

Nagyon lelkesek vagyunk!
Aktivitásra fel!

Szeretnénk valami igazán csodásat TEREMTENI veletek közösen!

TÉGY! csapat

Cím

Lókút
8425

Telefonszám

+36204358808

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Természetes Élet és Gyermeknevelés Alapítvány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Természetes Élet és Gyermeknevelés Alapítvány számára:

Parancsikonok

Megosztás