06/10/2026
Nagy Máté szavai mindannyiunkhoz szólnak, minden kiszombori emberhez.
Kiszombori Polgárok,
kedves Emlékező Közösség! Október hatodika a magyar nemzet naptárában a legmélyebb gyász, de egyben a legtisztább erkölcsi győzelem napja is. 1849-ben ezen a baljós őszi napon Aradon tizenhárom honvédtiszt, Pesten pedig az első felelős magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos életét oltotta ki a bosszúszomjas császári hatalom. Amikor ma itt, Kiszombor szívében megállunk, és főhajtással adózunk az emléküknek, éreznünk kell a történelem súlyát és közelségét. Mert nekünk, itt a dél-alföldi régióban, a Maros mentén, Arad nem egy távoli pont a térképen. Nem egy rideg fejezet a történelemkönyvekben. Arad a szomszédunk. Az ott elkövetett gaztett visszhangja egykor végig zsibongott a Maros partján, és közvetlenül rázta meg a kiszombori családokat is. Gondoljunk bele abba, mit jelentett 1848 és 1849 tavasza és ősze ennek a településnek! Kiszombor lakói nemcsak a hírekből hallották a szabadság szavát. Közösségünk tagjai saját bőrükön tapasztalták meg a forradalom lázát és a honvédő háború valóságát. Ezen a tájon seregek vonultak át, a falu lakói pedig erejükön felül támogatták a magyar szabadság ügyét: élelemmel, szállással, fuvarnak adott szekerekkel, és ami a legfontosabb: emberélettel. Kiszombori fiatalok is kardot fogtak, beálltak a honvédek közé, hogy védjék a hazát, a szülőföldet, a családjaikat. Amikor Haynau és a bécsi udvar elrendelte a megtorlást, azt hitték, hogy a tizenhárom tábornok kivégzésével gyökerestül irthatják ki a magyar szabadságvágyat. Úgy gondolták, ha a legkiválóbb katonai vezetőinket bitófára és golyó elé küldik, az ország népe örökre megfélemlített, engedelmes alattvalóvá válik. De a zsarnokok mindig elkövetnek egy végzetes hibát: nem számolnak a lélek erejével. Nem értették meg, hogy a szabadság nem egy politikai program, amit el lehet törölni, hanem a magyar nemzet létezésének alapfeltétele. Az aradi vértanúk a halálos ítélet árnyékában, az utolsó óráikban sem a csüggedés, hanem a rendíthetetlen méltóság példáját adták nekünk. Gondoljunk Lázár Vilmos ezredes utolsó szavaira, aki a kivégzése előtt így fogalmazott: „Ki tehet arról, hogy a magyarnak a szabadság a lételeme? Krisztus keresztje és a bitófa rokonok. És az én ácsom az igazság.” Ezek a hősök nem könyörögtek kegyelemért, mert tudták, hogy az igazság az ő oldalukon áll. Utolsó szavaik, imádságaik és leveleik nem a bukást, hanem a jövőbe vetett hitet hirdették. Tudták, hogy a vérükkel öntözött földből egyszer még szabad Magyarország fog sarjadni.
Kedves Kiszomboriak! Mi a feladatunk nekünk ma, sok évtizeddel ezen tragikus események után? Miért gyűlik össze egy falu közössége évről évre ezen a napon? Azért, mert az emlékezés kötelezettség. De az emlékezés nem maradhat csupán a múltba révedés és a szomorkodás pillanata. Az aradi hősök és a névtelen kiszombori honvédek áldozata csak akkor nyer valódi értelmet, ha az általuk ránk hagyott értékeket beépítjük a saját mindennapjainkba. A szabadság, amelyért ők az életüket adták, ma már természetesnek tűnik számunkra. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a szabadságért minden egyes nap meg kell dolgozni. Ma nem fegyverrel a kézben kell megvédenünk a hazánkat. Ma a kötelességünk az, hogy itt, Kiszomboron építsük és szépítsük a környezetünket, óvjuk a családjainkat, és támogassuk egymást. Egy falu közössége akkor erős, ha képes az összefogásra. Az aradi tizenhárom vértanú között voltak magyarok, németek, osztrákok, horvátok és örmény származásúak is. Különböző helyekről jöttek, különböző nyelveket beszéltek otthon, de egy dologban teljesen egységesek voltak: a magyar szabadság iránti hűségben. Ez az összefogás, ez az önzetlen egység az, amit nekünk is meg kell tanulnunk tőlük. Amikor hamarosan meggyújtjuk az emlékezés gyertyáit, gondoljunk azokra a hősökre, akik nemcsak élni, de meghalni is tudtak a hazáért. És tegyünk fogadalmat magunkban, hogy mi pedig élni és dolgozni fogunk ezért a hazáért, és ezért a csodálatos kiszombori közösségért. Őrizzük meg szívünkben az aradi vértanúk és a szabadságharc minden hősének emlékét! Legyünk büszkék a múltunkra, és maradjunk hűek az örökségünkhöz!
