25/03/2026
A bajvívás világbajnoka
Fura formája dívott a sportnak a középkorban, a három részre szakadt Magyarországon. Már, ha sportnak nevezhető az az életveszélyes mulatság, melyet abban az időben mind közönségesen bajvívásnak neveztek. És magyar volt az akkori világbajnoka…
Thury György, akinek kedvéért a törökök messze földről is eljöttek Magyarországra – a történetek szerint még Mezopotámiából is érkezett kihívója -, hogy összemérhessék vele kardjukat, kopjájukat, katonacsaládból származott. Ősei már Árpád-házi királyaink alatt ismert vitézek voltak, nagyapja szolgált Mátyás seregében, apja, testvérei mind ismert várkapitányok voltak. Ilyen génekkel, indíttatással ő se nagyon választhatott volna mást, mint a vitézi pályát. Holott, abban az időben nem volt valami fényes élet a végvári vitézeké. Késedelmes és mindig kevés fizetést kaptak csak, cserébe az állandó életveszedelemért.
Thury még az 1540-es években lett főlegény a sági várban, 1556-ban a lévai vár kapitányává nevezték ki. 1558-tól Bars megye főispánja, Várpalota kapitánya. Előszeretettel hódolt a régi szép magyar szokásnak, a portyázásnak – kénytelen volt rá, ha együtt akarta tartani mindig üres zsebű katonáit. Sorra hívta ki a törökök legnevesebb bajnokait párviadalra és sorra győzte le őket. A viadalok híre Bécsig is eljutott, és haditanács persze eltiltotta az ilyen küzdelmektől. De a tilalom nem sokat ért, Bécs messze volt, a török meg közel…
Részt vett az 1552. augusztus eleji palásti csatában. A keresztény erők – szándékosan mondok keresztényeket, mert a magyarok kisebbségben voltak a német, spanyol, olasz, stb. csapatok mellett – vezetője az az Erazmus von Teuffel (magyar gúnynevén: Ördög Rézmán) volt, aki késlekedett a Drégelybe szorult Szondi György megsegítésére sietni. Vagy tán úgy vélte: nagyobb dicsőség egy elveszett várat visszavenni, mint azt megtartani. Drégely felé tartva ütközött meg Hadim Ali budai pasa seregével és képzetlen, gyengén felszerelt csapatai megsemmisítő vereséget szenvedtek. A csatának – magyar szempontból – tán egyetlen fényes pontja, mikor Thury György és társai kimenekítették a csapdába csalt olasz lövészeket a végveszélyből.
1563-ban Thury részt vett Miksa megkoronázásán. Akkoriban szokás volt ilyen alkalmakkor lovagi tornákat rendezni. A koronázásra a Habsburg birodalom valamennyi szegletéből érkeztek a kiválónál jobb bajvívók, de a küzdelmek végére csak két magyar „maradt a nyeregben”, büszkélkedhetett veretlenséggel: Thury György és Gyulaffy László. Szerencsére valakinek – tán az új királynak – helyén volt az esze és leállította a küzdelmet, mielőtt maguk döntötték volna el, hogy ki a jobb.
1565-ben 500 – más források szerint csak 250 - emberrel tartotta Palota várát Arszlán pasa csaknem 8000 fős seregével szemben, míg a császári haddal Salm gróf a felmentésére nem érkezett. Ott volt akkor is, mikor a Salm generális vezette csapatok 1566 június végén és július elején egymás után –mondhatni: rohamtempóban - foglalták vissza a töröktől Veszprémet, Tatát, Vitányt és Gesztest. De az 1566 év – sajnos – nem a magyar diadalokról maradt emlékezetes…
Az I. (a törökök szerint: Nagy) Szulejmán és Szokoli (más források szerint Szokollu) Mehmed nagyvezír vezette török sereg 1566. augusztus ötödikén ostromolni kezdte Szigetvárat. Budán meg „új seprű kezdett seperni”. Ahogy az új budai beglerbég elfoglalta hivatalát, első dolga volt, hogy követeket küldjön Palotára, megadásra szólítva fel a vár kapitányát. És – ha már lúd, legyen kövér alapon – kinyilvánította abbéli óhaját, hogy a keresztények adják vissza a „jogtalanul” elfoglalt Veszprém, Tata, Gesztes és Vitány várakat. A „derék” pasa roppant bátornak érezhette magát, akkora török haddal a háta mögött, amekkora abban az évben Magyarországon járt.
Annál nagyobb lehetett a meglepetése a magyar főtisztek válaszán. Alázatos bólogatás helyett Thury György, Gyulaffy László és Enyingi Török Ferenc közös levélben, mindhalálig tartó párviadalra hívta ki Szokollu Musztafa budai pasát, aki a birodalom nagyvezíre is működött. Hogy nagyobb nyomatékot adjanak szavuknak, a levél másolatát megküldték Szulejmánnak is, Szigetvár alá. Hogy a szultán mint vélekedett az ügyről, azt nem tudom, de azt igen, hogy a budai pasának esze ágában sem volt kiállni. A három kihívóból még egy is túl sok lett volna neki…
Szeptember elején elveszett Szigetvár, elesett Zrínyi Miklós. Kanizsa vára kulcsfontosságú lett a török elleni védekezés szempontjából. Thury csak hosszas alkudozások után, 1567-ben vállalta a vár kapitányságát s lett a dunántúli hadak főkapitány helyettese. Az eredetileg német zsoldosokra bízott várat elhagyottan találta, alig lézengett benne néhány ott ragadt katona. Hiába kérte a megromlott állagú falak megerősítését, pénzt a zsoldokra, élelmet, fegyverzetet. Később még rangja alóli felmentését is hiába kérte, a király ehhez sem járult hozzá.
A kanizsai vár ellátását kénytelen volt a régi magyarok módjára, kalandozással, portyázással biztosítani, ha már a bécsi udvarra nem számíthatott. Ebben az időben lett veszett híre a törökök között, akik csak a „dunántúl oroszlánjaként” emlegették, de ismerték a keresztény Európában is, a „magyar Cidként”. Híres haditettei közé tartozik a szigetvári bég elfogása. Mert akkor bégje volt már Szigetvárnak, a hős Zrínyi a föld porladt rég…
Haditettéért nem, hogy elismerést nem kapott, alapos dorgálást annál inkább. Mi több, foglyát szabadon kellett engednie. Mert Bécs szerint béke idején ejtette rabul… De ami a messzi királyi városban békének látszott, az közelről nézve, mindennapos és kőkemény csatározás volt a törökkel. Még akkor is, ha néha mintegy sportot űztek belőle párviadalokkal, kopjatörésekkel. És ebben a játékban Thury Györgynek nem akadt párja.
Nem is talált méltó ellenfélre soha. 1571-ben a török Orosztony község közelében tőrbe csalta 150 lovasával egyetemben. Foglyul akarták ejteni, hogy a híres magyart diadalmenetben vihessék a szultán elé, de Thuryt nem lehetett lebírni. Miután kidől alóla a lova, gyalog harcolt tovább, haláláig. A törökök kifosztott testét otthagyták, de fejét magukkal vitték és elküldték Isztambulba. Carolus Rym így számol be erről:
„Jelen hónap 10-én őfelsége boldog emlékezetű kanizsai kapitányának, Thury György úrnak a fejét sok csapásoktól megcsonkítva, majd összevarrva a közös díván elé hozták 9 másik fejjel együtt, valamint 14 fogollyal, 3 zászlóval és 2 kézi dobbal. A pasa Thury fejét kézbe vette, gondosan megtekintette, szakállát megsimogatta, majd meghagyta, hogy vigyék ki és tisztességgel temessék el”.
A hős testét Zrínyi György helyeztette végső nyugalomra Kanizsán. Családja, katonái gyászában pedig egy egész ország osztozott.
Forrás: Wikipédia; Gyorkos.uw.hu; Rubicon.hu; Zaol.hu.
Kép: "1571-ben kanizsai kapitány volt Thury György. Incselkedő török csapat a vár alá szemtelenkedett. Ő is kiront rögtön néhányad-magával megfékezésökre; hanem akkor minden oldalról előtörtek, a kik elbújva voltak, és lenyomva sokan az egyet, könyörtelenül megölték. Fejét aztán nagy diadallal küldöttek Konstantinápolyba. Valami értéktelen fejet nem küldtek volna el. Ezzel is kimutatták, mennyire féltek tőle, a mig élt. Thury György valóban a XVI-dik század Kinizsijének nevezhető, annyira kiváló tulajdonai voltak a merészség és személyes vitézség, és anynyit ártott egymagában a töröknek." (Forrás: Vasárnapi Ujság 15. évf. 19. sz. (1868. máj. 10.))
