10/03/2024
Március 7-9. Lóci és Rita hazaútja
Az eredeti tervekkel összhangban, mi, Lóci és Rita repülővel utaztunk, a többiektől függetlenül, mivel többet nem tudunk távol lenni az iskolától és az Aranymonostortól. Többen jeleztétek, hogy csak úgy nem lehet ennek vége, ezért leírjuk az utunkat ebben a posztban és az út tanulságait egy nyereményjátékkal összekötve a következő posztokban. Szóval még pár napra adok egy kis programot, olvasnivalót 😉
Sokat matekoztam, Googleztam, az út során, hogy honnan, milyen légitársasággal, mennyi idő- és költségkerettel utazzunk haza. Ez azért nem volt olyan egyszerű, mert (valószínűsítem a rally miatt) ebben az időszakban a Freetown-Budapest repjegyek extra drágák voltak. Fejenként legalább 400.000 forintba kerültek, de a határ a csillagos ég volt. Nem véletlenül kaptuk a Low Budget díjat, nem vagyunk hajlandóak két- háromszoros árat. kifizetni ugyanazért a szolgáltatásért és a csapat pénzét sem akartuk pazarolni, a magunk kényelme miatt.
Találtam egy megoldást, ami fejenként 170.000 forintba került és csak pár órával tartott tovább, mint a fent említett megoldások.
Conakryból, Guinea fővárosából péntek reggel 8-kor induló, Ethiopian Airlines járat Elefántcsont part legnagyobb városának, Abidjan repterén megállt 1 órára, ahol utasok ki- ill. beszálltak, majd Etiópia fővárosában Addis Abababan landolt, 10 órával később. A Bécsbe induló gépre 4 órát kellett csak várni. Majd Bécsből Flixbusszal érkeztünk a Népligetbe, ahol Zoli várt. Mindez 25 órába telt.
Csakhogy egy dolgot elkalkuláltam. Freetownból, a komp nem közlekedik csütörtökön, ezért nem volt kényelmes csatlakozásunk. Igy a leírt út kiegészült megegy 20 órás fejezettel.
Toyotás barátaink, Fekete Kálmán és Rezső, a Minis Bélával és Bogival együtt, ezen a napon indultak haza autójukkal. Hozzájuk befértünk. Nagyon kedvesek voltak és tettek Conakryba, a reptérhez egy kitérőt, ami kilométerben nem, de időben és szerintem idegben sok volt. Délután 4-5 körül érkeztünk meg a város közepén lévő helyre, ahol a közelben nem volt szálloda, annál nagyobb kavalkád és tömeg. És azt megtanultuk a rallyn, hogy ezek a helyek a zsebtolvajok mekkájának számítanak. Így biztosan tudtuk, hogy oda nem lépünk ki. Azt mondták, hogy a reptéren nem, hanem a mellette lévő éttermekben tölthetjük reggelig az időt. Így is lett. Először egy Heroes Caffé nevű helyen szépen, komótosan ettünk, ittunk, fagyiztunk, fogyasztgattunk, miközben becsekkoltunk, telefont és laptopot töltöttünk. De pár óra múlva, célzásképpen kihozták a számlánkat. 7-kor bepróbálkoztunk a másik helyen, ami még nem a reptér volt. A reptéri őr egyike azt mondta, hogy csak 5-től mehetünk be a terminálba, a másik legyintett. Szóval, úgy gondoltuk, hogy azt meghagyjuk a végére, az utolsó pár órára. Felmentünk a büfébe, ami nagyon puritán volt, de volt férfi, női mosdó, volt enni és innivaló. Vettünk két vizet először és a kiszolgálót 10 000 guineai franc-kal, kemény 400 forintnyi borravalóval próbáltuk együttműködővé tenni. Működött. Lóci tanult, én meg a gépemen dolgoztam. A váltást követően Lóci evett egy wrappet, én ittam egy üdítőt. Még akkor sem tűnt úgy, hogy problémát okozunk. 11 órakor, amikor már nem sok vendég mozgott, összetoltunk 3 kipárnázott széket és megbeszéltük Lócival, hogy felváltva alszunk, hogy egymást és a csomagokat vigyázzuk. Lóci igazi hős volt, mert én több szünettel, de összesen 5 órát aludhattam, majd ő kettőt. A kiszolgáló nagyon kedves volt, mert amikor nem volt vendég, nekünk egy szót sem szólt, bezárta az ajtót, ő lefeküdt a pult mögött egy kicsi szőnyegre és aludt. Reggel 6-kor mi ébresztettük, hogy engedjen ki minket és hogy adjunk még 800 forintnyi kis francot.
A reptéren, nem ment minden simán. De az már túl szép is lett volna…
Az útlevél ellenőrzés során mondta a hivatalnok, hogy az a vízum, ami nekünk van az nem vízum és összegyűrve a kukába dobta. Nem tudom mi volt a gond, mert a megnevezése az volt, hogy Visa de Entrée és eddig már vagy 10-en elfogadták. Mindenesetre ennyivel lezárta a dolgot és átengedett minket. A sokk viszont, akkor jött, amikor szálltunk volna be a gépbe és a boarding passok bemutatásakor azt mondta a hölgy, hogy annak ellenére, hogy online becsekkoltunk, az az ülőhely már nincs meg, not available. Azt, hittem összeesek. Mindjárt eszembe jutott, hogy Freetownban is ezt játszották a szállodák a bookingos foglalásokkal. 15 perc idegeskedés után, jelzett a nő, hogy rendben van, kapunk másik, nem egymás melletti helyeket. Örültünk neki. Lényeg, hogy ne kelljen még egy napot Conakryban tölteni.
Innentől az utunk ismét jó mederben folytatódott. Modern, tiszta Airbus 350-essel utaztunk, kiváló kiszolgálás mellett. Pár órát aludtunk, megnéztünk 2 filmet, beleszagoltunk Abidjan 27 fokos levegőjébe a megálló során, majd némi késéssel Addis Abababan landoltunk. Ott végre ettünk levest. Körbe néztünk a reptéren, ami teljesen olyan volt, mint egy kisebb vagy közepes méretű európai reptér. Bécsbe időben és problémamentesen indultunk tovább. 6-ból 5 órát aludtunk az Airbus egy régebbi típusán. Gyakorlatilag csak a hajnali 1 órai étkezésre keltünk fel. Az itt kapott tésztasaláta és csirkés, szaftos cucc volt a legfinomabb. Időben érkeztünk Schwechatra, ezért még 2 óránk volt a Flixbus indulásáig. A várakozás nagy részét ismét egy kajáldában, evéssel töltöttük 😁 Erről itthon nagyon gyorsan le kell majd szoknunk A Flixbus 3 óra alatt hozott a Népligetbe, ahonnan egyenesen haza száguldottunk, majd a gőzölgő bablevessel csillapítottuk nem létező éhségünket és órákat fürödtünk a kádban. A hajmosás után Matyi megkérdezte, hogy kiszőkítettem-e hajam. Mondtam nem, csak megmostam 🤣 Délután 3 órára úgy bealudtam, hogy ébredéskor nem ismertem fel a saját hálószobánkat. Nem értettem mi ez a szekrény, TV, hol kell elhúznom a Tranyo ajtaját, hogy bambán bámuljam a sátraikat pakoló kómás embereket.
Rendesen időbe telt, hogy rájöjjek, ITTHON VAGYUNK!
A fiúk, Attila, Ákos és Manszvét hazaútjáról nem tudom, hogy itt fogok, fogunk-e mesélni, mert így, hogy nem vagyunk ott, nagyon nehéz…
De az utazás tanulságait a következő posztokban, egy nyereményjáték kíséretében leírjuk.
