11/05/2026
Megelőztük a társadalmunkat, de így utólag visszanézve és a jelenlegi változásokat látva érdemes volt 2019-ben országosan is példát mutatni...
Mindig úgy éreztem, hogy a két legfontosabb érték egy közösségi vezető esetében a szakmaiság és az emberség. Hét éve, amikor a keszthelyi egyesült ellenzék felkért kampánytanácsadónak, szintén ezt a két szót javasoltam nekik. Erre most látom, hogy Péter Magyar leírja ezeket, méghozzá abban a sorrendben, ahogy megálmodtam. (Csak a mondat ritmusa, hangzása miatt alkottam ezt így, egyébként nyilván az emberség a fontosabb a kettő közül.)
Nagyon jó lenne, ha a jelszavak a következő időben tartalommal telnének meg, mindenesetre számomra ez egyfajta igazolása annak, hogy akkor is beszélni kell az ügyekről, az értékekről, amikor még nem értik az emberek, nem ismerik a szavak mélységét és jelentőségét. Jól látszik, hogy amit mi Keszthelyen ajánlottunk, az mára országos igény lett.
– Többször leírtam, de mindig vannak újak, és hát tanulságos:
2019-ben a vérfideszes Keszthelyen összefogott az ellenzék, és nulla forintból, brutális munkával, hittel, akarattal 45%-ot ért el. Hogy mennyire nem volt pénzük, jól mutatja, hogy a képen látható plakátot is én terveztem, a fotózást (mivel a helyi fotós horribilis árajánlatot tett), egy grafikus barátom vállalta, a fényeket Németországból rendeltem, saját zsebből fizettem. (A covid óta azért jól kihasználtuk, minden streamnél eszembe is jut az a kampányfotózás...)
A többit (honlap, social media, kampányvideók felvétele, vágása...stb.) már nem részletezem. A lényeg: tényleg mindenki szívvel-lélekkel dolgozott, és a sajátját t***e bele. Mondanom sem kell, hogy nyilván én pro bono dolgoztam (ingyen). Utána sem hagytuk abba, elindítottuk a Helyi Hírlapot, ami egy szamizdat újság volt, hogy tájékoztassuk az embereket.
A kampányunk az országos sajtóban is szerepelt, a Fidesz nagyon nem akarta elbukni Keszthelyt, rengeteget romboltak és loptak ott... Iszonyat mi sh*tcunami temetett be minket...
Eközben a Fidesz végtelenített közpénzből, megfélemlítéssel, manipulációval, mocskolódással, városi alkalmazottak munkájával nyert. Nagy Bálint lett akkor a polgármester, akiről ma hajnalban is írtam, hogy kikérem magamnak, hogy ott lehet a Parlamentben a pénzünkön, holott bukott, ráadásul Keszthelyen immár hatalmasat. (A falvak húzták fel az eredményét.) –
Summa summarum, a mostani városvezetés, amely nem az az ellenzéki összefogás, akikkel én dolgoztam, hanem többnyire pártoktól független helyi politikusok, nem felejt***e el nekem ezt a munkát: szerintük olyan volt az a 2019-es eredmény, mint egy első választási forduló: az emberek rájöttek, hogy van remény, kicsin múlott csak, és ha lett volna második forduló (persze akkor eleve nem kéne összefogás, versenyezhetnének a pártok), győztünk volna.
Tehát megéri azért küzdeni, amiben hiszel, amit fontosnak érzel. Miért fontos ez? Mert a miniszterelnökön most számon tudjuk kérni azt, amit én hét éve a vezető legfontosabb tulajdonságainak ítéltem meg. Most felvállalta ő is. És egy demokráciában a civilek, a sajtó és a független értelmiség rendelkezik azzal a joggal, hogy ellenőrizze a hatalmat.
Sosem szabad hát feladni. Örülök annak is, hogy amit szintén akkortájt, a Békejel című dalomban és annak kapcsán megfogalmaztam, jelesül hogy családon belüli erőszak ÉS rendszerabúzus összefüggése, mára megértett probléma lett, ami ellen fellépést ígér az új országvezetés. – Biztosan mások is beszéltek ezekről, de azt írják le mások.
A saját „aha” élményem az, ami ezt a bejegyzést íratta velem. Hogy hát ezért dolgoztunk akkor, amikor még nem értették az emberek, és néztek ránk, és átmentek a túloldalra az utcán (true story), mert ellenzékivel beszélni is kockázatos volt egy közalkalmazottnak. És amit akkor az a megbélyegzett, kitaszított, persona non gratanak minősített ellenzéki kampányszlogennek kitalált, ma a megválasztott miniszterelnök megígérte...
Magyar Péternek kiváló radarjai vannak, vagyis ő csak olyannal operál (egyelőre, mert még megteheti), ami népszerű. Ha leírja, hogy szakmaiság, emberség, akkor az azt jelenti, hogy a társadalom többsége, legalábbis szerinte (és azért eddig megbízhatók voltak ezirányú szenzorai) megérkezett erre a szintre. Bízom benne, hogy jól érzi.
Bálint Natália – Oszd meg bátran, és kövesd az oldalamat!