KÖZÖS. Kecskemét

KÖZÖS. Kecskemét KÖZÖS. Kecskemét, Nonprofit szervezet, Izsáki út 10. GAMF főépület, első emelet, Kecskemét elérhetőségei, térképes helyadatai és útbaigazítási információi, kapcsolatfelvételi űrlapja, nyitvatartási ideje, szolgáltatásai, értékelései, fényképei, videói és közleményei.

🐾 Állatok Világnapja – egy séta, ami sokkal többet jelentett!❤️Az Állatok Világnapjához kapcsolódva tegnap a KÖZÖS.Kecsk...
04/10/2026

🐾 Állatok Világnapja – egy séta, ami sokkal többet jelentett!❤️

Az Állatok Világnapjához kapcsolódva tegnap a KÖZÖS.Kecskemét önkénteseivel a Menhely Az Állatokért Alapítvány Kecskemét Adószám: 18000610103 látogattunk el Kecskeméten, ahol egy tartalmas délelőttöt tölthettünk a menhely négylábú lakóival. 🐶🐱

A program során kutyákat sétáltattunk, megismerkedtünk velük, játszottunk velük, és egy kis időt, figyelmet és szeretetet adhattunk azoknak az állatoknak, akiknek ez különösen sokat jelent.

Ez a látogatás azonban nemcsak a közös sétáról szólt! Önkénteseinkkel adományokat is vittünk a menhely számára, mivel egy állatmenhely mindennapi működéséhez rengeteg olyan dologra van szükség, amely elsőre apróságnak tűnhet, együtt azonban óriási segítséget jelent! Egy zsák táp, néhány régi törölköző vagy egy csomag macskaalom is valódi támogatás lehet!

És talán ez a legfontosabb: a menhelyen sok kedves, szeretetre vágyó kutya és macska vár arra, hogy végre saját családja legyen.🏡🐾

Ők nem tökéletes gazdit keresnek! Csak valakit, aki hazaviszi őket.Akihez tartozhatnak. Aki mellett nem egy kennelben vagy menhelyi környezetben telnek majd a napjaik, hanem biztonságban, szeretetben és egy valódi otthonban.

Ha állattartáson gondolkodsz, adj esélyt az örökbefogadásnak! Lehet, hogy amikor belépsz a menhely kapuján, „csak körülnézni” indulsz el – valaki odabent viszont lehet, hogy már régóta pont rád vár. ❤️

Ha pedig most nem tudsz örökbe fogadni, akkor is tudsz segíteni: adománnyal, önkéntes munkával, kutyasétáltatással vagy akár azzal, hogy megosztod az örökbefogadásra váró állatok történetét!

Számunkra az önkéntesség erről is szól: megtapasztalni, hogy néhány óra, egy séta, egy simogatás vagy egy kisebb adomány is képes valódi értéket teremteni!

Köszönjük a Menhely az Állatokért Alapítványnak a lehetőséget és a szeretetteljes fogadtatást, önkénteseinknek pedig, hogy velünk tartottak és hozzájárultak a gyűjtéshez! 🐾

Az Állatok Világnapja pedig jó alkalom arra, hogy emlékeztessük magunkat: az állatokról való gondoskodás nem egyetlen napról szól. Az év mind a 365 napján szükségük van ránk!

📸 Mutatunk néhány pillanatot a tegnapi délelőttről!

Kedves Hallgatók!Irodánk nyitva tartása az alábbiak szerint alakul ebben a félévben.Ha ettől eltérő időpontban szeretnét...
14/09/2026

Kedves Hallgatók!

Irodánk nyitva tartása az alábbiak szerint alakul ebben a félévben.

Ha ettől eltérő időpontban szeretnétek jönni hozzánk, kérjük írjatok időpont egyeztetés miatt a [email protected] e-mail címre.

📍GAMF főépület 2, emelet 216-os iroda

09/09/2026

❗️Szabváll felvétel 2026. 09. 09. 12:01-től 2026. 09. 13. (vasárnap) 23:59-ig tart ❗️
KÖZÖS. - Az egyetemi önkéntes szolgálat

Kedves Hallgatók!❗️A szabadon választott tárgyak esetén a tárgyfelvétel 2026. 09. 09. (szerda) 12:01-től 2026. 09. 13. (...
08/09/2026

Kedves Hallgatók!

❗️A szabadon választott tárgyak esetén a tárgyfelvétel 2026. 09. 09. (szerda) 12:01-től 2026. 09. 13. (vasárnap) 23:59-ig tart ❗️

Neptunon "KÖZÖS. - Az egyetemi önkéntes szolgálat" néven találjátok szabadon választható tárgyunkat.

💡 Hogyan néz ki a kurzus?
👉 1 személyes tájékoztató alkalom – megismered a lehetőségeket, a civil partnereket és azt, hogyan tudsz bekapcsolódni.
👉 1 közösen választott tréning – a csoport dönti el, milyen témával szeretne foglalkozni. Az elmúlt félévekben például ilyen témák kerültek elő:
•🗣️ kommunikáció és asszertivitás
•🤝 csapatmunka és együttműködés
•💡 kreatív problémamegoldás
•⏱️ időgazdálkodás
•🧠 önismeret és személyes fejlődés

👉 21 óra önkéntes tevékenység – te választod ki, hol és miben szeretnél segíteni a KÖZÖS. Kecskemét civil partnereinél.

Bármilyen kérdésed van a tárggyal kapcsolatban keress minket üzenetben: [email protected]

08/09/2026

Ma a GAMF aulában várunk Titeket 😊💫

🎓 NE CSAK KREDITEKET GYŰJTS – TAPASZTALATOT IS! 💚👇 English version below! 🇬🇧Szeretnél úgy önkénteskedni, hogy közben sza...
07/09/2026

🎓 NE CSAK KREDITEKET GYŰJTS – TAPASZTALATOT IS! 💚
👇 English version below! 🇬🇧

Szeretnél úgy önkénteskedni, hogy közben szakmai tapasztalatot, új kapcsolatokat és olyan készségeket szerzel, amiket később a munkában is használhatsz?

A KÖZÖS. – Az egyetemi önkéntes szolgálat módszertana és eszköztára kurzuson ezt most egyetemistaként, 2 kreditért, szabadon választható tárgyként teheted meg. 🙌

💡 Hogyan néz ki a kurzus?

👉 1 személyes tájékoztató alkalom – megismered a lehetőségeket, a civil partnereket és azt, hogyan tudsz bekapcsolódni.
👉 1 közösen választott tréning – a csoport dönti el, milyen témával szeretne foglalkozni.

Az elmúlt félévekben például ilyen témák kerültek elő:
•🗣️ kommunikáció és asszertivitás
•🤝 csapatmunka és együttműködés
•💡 kreatív problémamegoldás
•⏱️ időgazdálkodás
•🧠 önismeret és személyes fejlődés

👉 21 óra önkéntes tevékenység – te választod ki, hol és miben szeretnél segíteni a KÖZÖS. Kecskemét civil partnereinél.

🌱 És közben rengeteget tanulhatsz a gyakorlatban:

•szakmai tapasztalatot szerezhetsz a saját érdeklődési területeden,
•új embereket és közösségeket ismerhetsz meg,
•fejlődhet a kommunikációd, együttműködésed és problémamegoldásod,
•kipróbálhatod magad olyan helyzetekben, amelyekre az egyetemen nem mindig van lehetőség,
•és közben valami valóban hasznosat teszel Kecskemét közösségéért. 💚

🎯 Te döntöd el, miben próbálod ki magad!

Segíthetsz rendezvényeken, közösségi programokban, gyerekekkel vagy idősekkel, környezetvédelmi kezdeményezésekben, kommunikációban, social media feladatokban, kreatív projektekben, szervezésben vagy akár háttérmunkában és online feladatokban is.

A KÖZÖS. Kecskemét csapata pedig segít megtalálni azt a lehetőséget, ami hozzád illik.

💚 2 kredit. 1 félév. 21 óra önkéntesség. Rengeteg új tapasztalat.

Próbáld ki magad – lehet, hogy többet kapsz ettől a félévtől, mint néhány kreditet. 😉

-------------------------------------------------------

🇬🇧 COMMON. – University volunteer service 1

🎓 Are you an international student or studying in English? 🌍💚
Would you like to meet new people, gain practical experience and make a positive contribution to the community of Kecskemét during your university studies?

The COMMON. – University volunteer service 1 course gives you the opportunity to combine your university studies with real-life volunteering experience.

You can complete the required volunteer hours either at the university or with one of our civil society partners in Kecskemét.

You can choose from a variety of activities, including community and cultural events, social or environmental projects, organisational tasks, creative work and communication-related activities.

✨ What can you gain from it?
- practical experience beyond the classroom,
- new connections and communities,
- skills such as communication, teamwork and organisation,
- an opportunity to explore your interests and strengths,
- and the chance to make a positive impact in Kecskemét. 💚

📚 You can find the course in Neptun!
Search for:
COMMON. – University volunteer service 1

Whether you already have volunteering experience or have never volunteered before, you are welcome to join! 🙌

💚 Study. Connect. Volunteer. Make a difference.

07/09/2026

Találd meg az önkéntes karaktered 🎊

03/09/2026

🎓 GÓLYA VAGY? PÖRGESS EGYET, ÉS DERÍTSD KI, MILYEN ÖNKÉNTES KARAKTER VAGY! 🎡💚

Most kezded az egyetemet Kecskeméten? Akkor gyere el a KÖZÖS. Kecskemét standjához, és ismerd meg a
KÖZÖS. – Az egyetemi önkéntes szolgálat módszertana és eszköztára című szabadon választható kurzust és a mentorokat! 🎓 👋

🎡 Pörgesd meg a szerencsekereket!
🧩 Találd meg, melyik önkéntes karakter illik hozzád!
🎁 Vigyél haza egy kis ajándékot!
💚 Ismerd meg, milyen önkéntes lehetőségek várnak rád Kecskeméten!

📍 TALÁLKOZZUNK A REGISZTRÁCIÓS HÉTEN!

🗓️ Szeptember 7. (hétfő)
📍 GTK Aula
⏰ 9:00–13:00

🗓️ Szeptember 8. (kedd)
📍 GAMF Aula
⏰ 9:00–13:00

Gyere oda hozzánk akár csak egy percre!

Pörgess, játssz, beszélgess velünk – lehet, hogy megtalálod azt az önkéntes lehetőséget, amit eddig nem is kerestél. 💚

Nemrég különleges és rendkívül értékes programon vehettünk részt, ahol betekintést nyerhettünk a segítőkutyák világába é...
08/05/2026

Nemrég különleges és rendkívül értékes programon vehettünk részt, ahol betekintést nyerhettünk a segítőkutyák világába és mindennapi munkájába.

A bemutató során rengeteg új információval gazdagodtunk: megismerhettük, milyen sokféle területen segítik ezek a csodálatos kutyák gazdáikat, és mennyi türelem, tanulás, bizalom és együttműködés áll a közös munkájuk mögött.

A legtöbben a vakvezető kutyákat ismerik, azonban most láthattuk, hogy a segítőkutyák ennél sokkal több ember mindennapjait teszik könnyebbé és biztonságosabbá.

Hiszünk benne, hogy minden résztvevő értékes gondolatokkal és új szemlélettel távozott. Talán egy kicsit érzékenyebben, elfogadóbban és nyitottabban hagytuk el a termet, mint ahogyan megérkeztünk. 💙

Köszönjük az előadást Dr. Juharos Ágotának Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány és Rozi kutyusnak, a négylábú segítőnek ezt az inspiráló élményt! 🐶

🐝🍯 Nagyszerű hangulatban telt A Méhek napja című eseményünk!Köszönjük mindenkinek, aki részt vett programunkon, amelyet ...
06/05/2026

🐝🍯 Nagyszerű hangulatban telt A Méhek napja című eseményünk!

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett programunkon, amelyet a Méhekért és Egészségért Alapítvány -al közösen valósítottunk meg.

Egy igazán érdekes és szemléletformáló délutánt tölthettünk együtt, ahol rengeteg új információval gazdagodhattunk a méhek világáról és a természetben betöltött pótolhatatlan szerepükről. 🌼

Az előadás során megtudhattuk:
🐝 miért nélkülözhetetlenek a méhek a mindennapi életünkben
🌱 milyen fontos szerepük van a beporzásban és az élelmiszertermelésben
🍯 milyen jótékony hatásai vannak a méznek és más méhészeti termékeknek

Különösen izgalmas volt végigkövetni a méz elkészülésének folyamatát is – a kaptártól egészen az asztalunkig.
Betekintést nyerhettünk abba, mennyi munka, odafigyelés és természetes folyamat szükséges ahhoz, hogy ez az értékes élelmiszer elkészüljön. 🍯✨

Öröm volt látni az érdeklődő kérdéseket, a nyitottságot és azt, hogy sokakat foglalkoztat a fenntarthatóság és a természet védelme.

Köszönjük az előadóknak az inspiráló és tartalmas programot, valamint minden résztvevőnek, hogy velünk tartott! 💛🐝

Cím

Izsáki út 10. GAMF Főépület, Első Emelet
Kecskemét
6000

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni KÖZÖS. Kecskemét új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás