04/05/2026
✨Élménybeszámoló ✨
"Ha még hezitálsz, hogy nekivágj-e az Erasmus kalandos világának, ez egy jel: én megtettem, és megtenném még ezerszer!"😊
Ma a beszámolók második részét és egy szuper videót hoztunk nektek mára a márciusi Stress Fighters nevű ifjúsági cseréről. Reméljünk, hogy kedvet kaptok ahhoz, hogy a következő hónapok során velünk tartsatok, hiszen hamarosan új lehetőségekkel jövünk!
"Március 17. és 26. között abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy 4 másik magyarral Spanyolországban tanulhattam különféle stresszkezelési technikákról🥰. A program már az első nap jól kezdődött, hiszen lehetőségünk volt Barcelona felfedezésére, mielőtt a szállásra érkeztünk volna. A projekt Vic városában volt, ami, amellett, hogy egy gyönyörű város, számos programlehetőséget rejt magában, így minden este megtaláltuk azt a helyszínt, ahol a színes, interkulturális társaságunk minden tagja jól érezte magát☺️.
A program során játékosan tanultunk: alkottunk, nevettünk, táncoltunk… Nemcsak tudást, hanem életre szóló élményeket és barátságokat is szereztünk☺️. A szervezők profik voltak, a csapat hamar összekovácsolódott, így azt gondolom, a projekt elérte a célját. Egy olyan biztonságos közeget teremtett, ahol mindenki elfogadásra lelt, így elengedte a korábban felgyülemlett stresszt és végre önmagaként élte az életét, ami valljuk be… elég nagy siker😉.
Ha még hezitálsz, hogy nekivágj-e az Erasmus kalandos világának, ez egy jel: én megtettem, és megtenném még ezerszer!"😊
"Nekem a legfontosabb volt a cseréről, hogy nagyon érdekelt engem a téma a stressz kezelés, és a cserén nagyon jó volt nemzetközi csapatban dolgozni, meg lett legjobb barátom is az észt csapatból. Nagyon jók voltak a programok, nekem a kedvencem a szörny készítés, és a túrázás volt. Tetszett, hogy kérdéseket kellett megválaszolni és párt cserélni. Nekem az volt a legfájobb hogy el kellett mindenkitől búcsoznom."🥺
https://www.youtube.com/watch?v=o57ZeLnfxCw
🇪🇺 🇪🇸 A projekt megvalósulását az Európai Unió Erasmus+programja támogatta. A projektet megvalósító YOUTH BCN-nek köszönjük a részvételi lehetőséget és az értékes programot!
“Stress Fighters” es un Youth Exchange internacional que reúne a jóvenes de diferentes países para explorar el estrés en la vida cotidiana y cómo gestionarlo...