05/10/2026
Nem unatkoztunk szombaton sem.
Szombaton a szokásos hétvégi két ember helyett az egész, kemény🙊
öt fős csapat dolgozott a menhelyen. Volt, aki a szabadnapján jött be, mert vannak olyan munkák, amelyekkel szeretnénk haladni. Rengeteg meló van még, de próbálunk haladni vele.
Most különösen hálásak vagyunk Csillának, Bencének és Márkónak, akik önkéntesként velünk töltötték a szombatot. ❤️
A segítségükkel sikerült öt kennel fapadlóját járdalapokra cserélnünk.
Próbálunk előre gondolkodni, rendezkedni, és úgy kialakítani mindent, hogy már a végleges helyükre kerüljenek a dolgok.
És bizony, munka van bőven.
Hamarosan megmutatjuk nektek azokat a növényeket is, amelyeket adományba kaptunk, hiszen azoknak is meg kell találni a helyét, el kell ültetni őket.
Járdalapokból még nagyon sok kell,mert a fapadozatot mindet ki akarjuk cserélni.
Majd konténerekre is szükségünk lesz, és a kennelrendszer kialakítása is rengeteg feladatot tartogat.
Már tényleg annyit logisztikázunk,hogy hihetetlen.
De már mindent úgy tervezünk,hogy egy szép állatotthont tudjunk felépíteni.
Már nagyon sokszor beszéltünk róla, és tudjuk, hogy talán unjátok is hallani, de sajnos ettől még nem lesz kevésbé fontos.
10.000.000 forintos célt tűztünk ki, hogy elindulhassunk a SAJÁT területünk megvásárlásának útján. Tudjuk, hogy ez az összeg mindenre nem lesz elég. A kerítés, a kifutók, a konténerek, a járdalapok és még rengeteg mindenre szükségünk lesz.
De ha ezt a 10 millió forintot össze tudjuk gyűjteni, legalább a területeink megvásárlása megvalósulhat.
És ez számunkra nem egyszerűen egy telek lenne.
Ez lenne a biztonság. A saját helyünk. A jövőnk. A kutyáink jövője.
Jelenleg 3.885.335 Ft van a számlánkon erre a célra.
Ehhez a pénzhez nem nyúlunk. Külön, pontosan vezetjük, hogy kitől érkezett támogatás, és természetesen szeretnénk majd mindenkinek név szerint megköszönni, aki hozzájárult ehhez a hatalmas célhoz.
De most sajnos megállt a gyűjtés.
És őszintén szólva nagyon félünk attól, hogy hogyan fogjuk megvalósítani mindazt, ami előttünk áll.
Mert közben itt van 200 kutya.
És jelenleg még kifutónk sincs számukra.
Meghirdettük a kutyasétáltatást is, de két emberen kívül nem jött senki. Tudjuk hogy hétköznapra tettük a sétáltatást de azt is tudjuk, hogy lennének olyanok akik ráérnének.
Hétvégén mindössze két ember viszi a menhelyet, így egyszerűen akkor nem tudjuk megoldani,hogy sétáltatókat fogadjunk.
Annyi kutyát mentettünk, hogy közben akaratlanul is elvettük tőlük azt a lehetőséget, amit minden kutyának meg kellene kapnia: a szabad mozgást, a kifutót, a rendszeres sétát.
Melyik kezünkbe kellett volna harapnunk?
Hagytuk volna ott a bajban lévő kutyát csak azért,hogy megmaradjon a kifutó?
Nem szeretnénk panaszkodni.
Csak szeretnénk, ha értenétek, miért kérünk most ennyire benneteket,hogy nagyon fontos,hogy összegyűjtsük a 10.000.000 forintot.
Lehet ez egy nagyobb összeg, de lehet akár egy fagyi ára is.
Minden egyes forint számít. Minden megosztás számít.
A támogatási adatokat a poszt alatt megtaláljátok.
Kérünk benneteket, ha tehetitek, támogassátok a saját területünk megvalósulását!
És van még valami, amire legalább ennyire szükségünk lenne:
ÖNKÉNTESEKRE!
Nálunk tényleg mindig van mit csinálni.
Ha van egy szabad délelőttötök, 3-4-5 órátok, vagy akár egy kisebb csapattal szeretnétek segíteni, írjatok nekünk messengeren!
Minden segítő kéz jól jön.
Kedd, szerda és csütörtök 11:00–14:00 között várjuk azokat, akik kutyát szeretnének sétáltatni.
Ha pedig terepen, takarításban, rendezésben, építésben, pakolásban vagy bármilyen más munkában segítenétek, keressetek minket, és megbeszéljük, mikor és miben tudtok bekapcsolódni.
Szombaton Csilla, Bence és Márkó megmutatták, milyen sokat jelent akár csak néhány plusz ember segítsége is.
Hálásak vagyunk nektek, hogy a szabadnapotokból adtatok nekünk és a kutyáinknak. ❤️
Mi pedig tovább csináljuk.
Mert feladat van.
Munka van.
Álmok vannak.
Már csak az kell, hogy Ti is velünk legyetek.
Kérünk benneteket: kövessetek minket, osszátok meg a posztjainkat, támogassatok bennünket, és ha tudtok, gyertek el segíteni!
A saját területünk, a kifutók és a biztonságos jövő csak együtt sikerülhet. 🐾❤️
Köszönjük, hogy itt vagytok velünk.
BANKSZÁMLASZÁM: 11744113-21429426
IBAN. HU61117441132142942600000000
SWIFT: OTPVHUHB
PAYPAL: [email protected]
Közleménybe: Telephely
MEGOSZTÁSOKAT KÖSZÖNJÜK!❤️