Zöld Kör Az egyesület 1991 őszén alakult Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör néven. Ekkoriban a környezeti nevelésre és a természetvédelemre koncentráltunk.

Ekkoriban a környezeti nevelésre és a természetvédelemre koncentráltunk tevékenységeink megszervezésében, melyek főleg városunk - Hajdúböszörmény - vonzáskörzetében valósultak meg. Az évek során fokozatosan kapcsolódtunk be a környezet- és fogyasztóvédelembe, a területfejlesztésbe és az ökoturisztikába, valamint közösségi és társadalmi részvételt erősítő tevékenységekbe. Székhelyünk és egyben központi irodánk Hajdúböszörmény főterén található. Egy saját tulajdonú táborhellyel is rendelkezünk a Bodrog partján Bodrogolasziban, ahonnan vízitúrákat szervezünk. Szerteágazó feladatköreink ellátását futó pályázati projektjeink függvényében 5-10 főállású munkatárs és több tucatnyi aktív önkéntes segíti. Hazai szinten együttműködés jellemzi munkánkat a regionális környezetvédelmi hatóságokkal, számos, a környezetvédelem és területfejlesztés mentén szerveződő civil szervezettel, valamint önkormányzatokkal és oktatási intézményekkel. Helyi szinten pedig mind a Hajdúságban, mind pedig a Bodrog mentén igyekszünk más területek mentén szerveződő civil közösségekkel is a partnerségre helyi együttműködések és programok kapcsán, amelyekben gyakran kezdeményező szerepet vállalunk. Különböző programjaink kapcsán jelentetünk meg, illetve jelentettünk meg tematikus hírleveleket is. Küldetésünk a természet megóvása és a felnövekvő generáció környezeti tudatának kialakítása, illetve a felnőtt korosztály rossz beidegződésének helyes útra való visszaterelése, ezáltal a fenntarthatóságra való törekvést segítjük elő. Programjaink többsége interaktív jellegű, melyek a környezeti nevelésen kívül közösségformáló erővel is bírnak. Céljaink között szerepel, hogy a Hajdúságban, különösen a Hajdúböszörményben élő emberek megismerjék tevékenységünket, különböző szemléletformáló előadásaink illetve programjaink által. A legfőbb hangsúlyt a környezetvédelem, a természetvédelem, illetve az egészségmegőrzés kap. Tevékenységeink célcsoportja elsősorban Hajdúböszörmény és a hajdúsági települések lakossága, különösen a tanuló ifjúság, a hátrányos helyzetben élő rétegek, helyi önkéntesek, civil szerveződések, öntevékeny kezdeményezések, kis- és középvállalkozások. Ezen kívül Északkelet- Magyarországon, valamint nemzetközi együttműködések kapcsán a Magyarország-Szlovákia határmenti térségben élők. Külhoni kapcsolataink révén elsősorban a Föld Barátai ernyőszervezet európai tagszervezeteivel tartjuk a kapcsolatot, amely közös kampányokban és cserelátogatásokban, tapasztalatszerző találkozók kapcsán testesül meg a gyakorlatban. Nemzetközi együttműködéseink egy másik vonala mentén pedig, jellemzően határ mentén, illetve a Kárpát-medencében megvalósuló programokat valósítunk meg. Határmenti projektjeink sorában, magyar-szlovák viszonylatban turisztikai és természetvédelmi projekteket valósítottunk meg, illetve készítettünk elő a Bodrog folyó vízgyűjtő területén a szomotori BENCE szervezettel, valamint a BirdLife Slovensko pozsonyi székhelyű szervezet, nagymihályi irodájával. Magyar-ukrán viszonylatban a kárpátalján több beregszászi szervezettel, intézménnyel voltak közös kezdeményezéseink a környezetvédelem és környezeti nevelés területén. Végül, de nem utolsó sorban a magyar-román viszonylatban – amely a legintenzívebb földrajzi területe a határmenti tevékenységeinknek – számos természetvédelmi, környezetvédelmi és tudatformáló projekt valósulhatott meg az elmúlt két évtizedben több szervezettel együttműködve, amelyek közül a következő két nagyváradi szervezet volt a legfőbb partnerünk: ECOTOP és az APS Aqua Crisius. E mellett számos csereprogramot valósítottunk – és várhatóan valósítunk meg a jövőben is - erdélyi zöldszervezetekkel.

PROGRAMAJÁNLÓ
12/10/2026

PROGRAMAJÁNLÓ

♻️ TE SZEDD! – TEGYÜNK EGYÜTT EGY TISZTÁBB HAJDÚBÖSZÖRMÉNYÉRT! 🌿

💚 „A tiszta város nem magától lesz tiszta. Mi is kellünk hozzá!”

Idén ősszel ismét kesztyűt húzunk, szemeteszsákot ragadunk, és közösen teszünk azért, hogy városunk és környezetünk tisztább, élhetőbb legyen!

A Bocskai Katonái Baráti Kör Egyesület szeretettel várja tagjait, Hajdúböszörmény lelkes önkénteseit, civil közösségeit és minden olyan városlakót, akinek fontos a környezetünk megóvása!

📅 Időpont: 2026. október 17. (szombat)

🕗 Gyülekező: 8:00 óra

📍 Találkozási pont: Hajdúböszörmény, Külső-Szoboszlói út, a város helységnévtáblájánál.

🌍 Nem kell nagy dolgokra gondolni! Néhány óra közös munka, egy kis odafigyelés és sok segítő kéz már önmagában is hatalmas eredményt hozhat.

Hiszünk abban, hogy a közösség ereje nemcsak a szavakban, hanem a tettekben mutatkozik meg!

🤝 Hozd magaddal a családodat, barátaidat, szomszédaidat! Minél többen leszünk, annál többet tehetünk szeretett városunkért!

💚 Mert Hajdúböszörmény a mi otthonunk, és a tisztasága közös felelősségünk!

Várunk mindenkit szeretettel!

Bocskai Katonái Baráti Kör Egyesület

35. JUBILEUMI MEGEMLÉKEZÉS ÉS A MAGHY-HÁZ MEGNYITÁSA1991 őszén a szocialista időszakot lezáró rendszerváltás hajnalán al...
11/10/2026

35. JUBILEUMI MEGEMLÉKEZÉS ÉS A MAGHY-HÁZ MEGNYITÁSA

1991 őszén a szocialista időszakot lezáró rendszerváltás hajnalán alakult meg Hajdúböszörményben a Zöld Kör, környezet- és természetvédelmi céllal. Ennek apropóján emlékeztek vissza egy kis önkéntes kertrendezést követő ünnepi ebéd keretében az egyesület holdudvarához tartozó fiatalok és idősebbek a tegnapi nap folyamán, amely egybe esett az új irodánknak is helyet adó létesítmény, a MAGHY-HÁZ civil közösségi tér ünnepélyes megnyitójának alkalmával. A megnyitó rendezvényen városunk első embere Kocsis János polgármester köszöntötte a megjelenteket, aki később aktívan bekapcsolódott ásót ragadva egy jelképes faültetésbe is. Továbbá ő vállalta el, hogy felolvassa azt a Körnek írt levelet, amelyet a Tisza-kormány kultúráért felelős minisztériumának államtitkára juttatott el az esemény reggelén az ünneplőknek:

„Tisztelt Elnök Úr! Kedves Ünneplők! Kedves Hajdúböszörményiek!

Bár személyesen nem lehetek jelen ezen a különleges napon, engedjék meg, hogy köszöntő gondolataimat és jókívánságaimat ezúton juttassam el Önökhöz. Egy közösség életében mindig meghatározó pillanat, amikor a múlt értékei és a jelen kezdeményezései találkoznak, különösen, ha ez példás összefogással valósul meg a közös értékek megőrzéséért és gyarapításáért.
A hajdúböszörményi Maghy-ház civil közösségi tér megnyitója pontosan egy ilyen mérföldkő. Kiemelkedő, hogy a természet védelme iránt elkötelezett, idén 35 éves Zöld Kör gondoskodásával és a város támogatásával Maghy Zoltán szülőháza most új fejezetéhez érkezik. Az, hogy egy civil szervezet a kultúra és a helyi identitás ápolásában is felelősséget vállal, mindannyiunk számára példaértékű. Kívánom, hogy a Maghy-ház méltó módon őrizze a festőművész szellemét, és váljon az alkotók, a helyi szellemi élet és a tartalmas találkozások otthonává! Ahogyan egykor Maghy Zoltán is mindig visszatért gyökereihez, a hajdúsági tájhoz, kívánom, hogy ez a közösségi tér is olyan biztos horgony legyen: egy olyan hely, ahová minden művész, alkotó ember és hajdúböszörményi újra meg újra hazatalál. A megnyitóhoz és a Zöld Kör 35 éves jubileumához szívből gratulálok, a ház jövőbeli működéséhez pedig sok sikert kívánok!”

Tompa Enikő, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára

A megnyitó ünnepség keretében került átadásra Magi Zsoltnak - a létesítmény nevét viselő festőművász fiának - a ház kulcsa, amely leetővé teszi az egykori otthonában a szabad mozgást a jövőben (is). Továbbá Uzonyi Zoltán részére egy oklevél, amelyet azért adott át neki Molnár Antal és Tatár Antal az egyesület vezetősége nevében, amiért indulva a hely emblémájához keresve ötletet egy zártkörben meghirdetett pályázaton, lenyűgözte a kiírókat a beadott és az átadóra grafikus által ki is dolgozott logóterv. Az esemény Tatár Antal alelnök tortaszeletelésvel és elfogyasztásával zárult.

Fotó: Zöld Kör archívum és Horváth Tamás

10/10/2026
10/10/2026

🌳💚 Az erdő nem csak a levegőt tisztítja, hanem a gondolatainkat is.
52 hét, 52 érv a természetes élőhelyek védelme és helyreállítása mellett! / 20. Mit ad nekünk az erdő?
Amikor belépünk egy erdőbe, valami különös dolog történik: lelassul a szívverésünk, mélyebbeket lélegzünk, a gondolataink kitisztulnak. A tudomány is igazolta: az erdőben töltött idő jót tesz a mentális egészségnek. 🌿
🧠 Mit ad nekünk az erdő?
🌬️ Csökkenti a stresszt és a szorongást – a természet hangjai, illatai és látványa bizonyítottan nyugtató hatású.
🌞 Javítja a hangulatot – a zöld környezet serkenti a boldogsághormonokat, és segít a depresszió megelőzésében.
💡 Fokozza a koncentrációt – a természetben eltöltött idő javítja a figyelmet és a memóriát. 💤 Segíti a pihentető alvást – a nyugodt környezet és a friss levegő segíti a biológiai ritmusunkat.
🤕 Fokozza az immunrendszer működését – a fáknak már a látványa is gyorsítja a betegek gyógyulását.
🤝 Erősíti a társas kapcsolatokat – közös túrák, séták, piknikek alkalmával közelebb kerülünk egymáshoz.
Te is tapasztaltál ilyet? Írd meg kommentben! ✍️
🇯🇵 Japánban „erdőfürdőzésnek” (shinrin-yoku) hívják azt a gyakorlatot, amikor tudatosan, lassan, minden érzékszervünkkel jelen vagyunk az erdőben. Már napi 20-30 perc ilyen séta is kimutathatóan csökkenti a stresszhormonok szintjét.
💚 Az erdők védelme tehát nemcsak a természet ügye – hanem a mi testi-lelki egészségünk megőrzésének záloga is. Amikor vigyázunk az erdőkre, magunkra is vigyázunk.

OTT VOLTUNK MI IS A DEBRECENI NAGYERDŐ NAPJÁN!A debreceni Nagyerdőt 1939 október 10-én nyilvánították védetté, ezzel ez ...
09/10/2026

OTT VOLTUNK MI IS A DEBRECENI NAGYERDŐ NAPJÁN!

A debreceni Nagyerdőt 1939 október 10-én nyilvánították védetté, ezzel ez lett Magyarország első természetvédelmi területe az akkor 31 hektáron őstölgyes. Mára a védett erdő kiterjedése jóval meghaladja az eredetit, de sajnos biológiai sokfélesége már a múlté.

A védetté nyilvánítás apropóján rendezi meg immár hagyományosan a Nyírerdő Zrt. az évforduló közeli napokban a debreceni erdészetének központjában és annak udvarán a Debreceni Nagyerdő Napját, ahová idén is invitálták egyesületünket.
Stábunk a tegnapi eseményen a Nagyerdővel kapcsolatos tablói és nagyalakú társasjátéka mellett, idén a fonott kosaras körhintáját is bemutatta a legkisebb érdeklődők nagy örömére.

Fotó: Zöld Kör archívum

PROGRAMAJÁNLÓ
08/10/2026

PROGRAMAJÁNLÓ

IDŐSZAKI TÁRLAT

A „Böszörmény anno” címet viselő kiállítás egy válogatás a legnagyobb ismert Hajdúböszörményi képeslap magán gyűjteményből. A bemutatott anyag 1898-től - 1940-ig megjelent, zömében fekete-fehér és színezett kiadású képeslapokból áll.

A tárlatot Sánta Krisztián jegyzi, aki helyi lokálpatrióta, szenvedélyes régiség gyűjtő. Elsősorban a szülővárosához – Hajdúböszörmény – kötődő emlékeket keresi és gondoskodik azok megőrzéséről az utókornak. A korabeli képeslapokból álló gyűjteménye feltételezhetően a leggazdagabb kollekció a városban.

Tudtad-e, hogy hogyan nézett ki a valamikori Szegénymenház Hajdúböszörményben (jelenleg Fazekas Gábor Idősek Otthona)? Tudod-e, hogy nézhetett ki az valamikori Gőzfürdő? Meg tudnád-e mondani mekkora kémény magasodott a Kálvin téren az Aranka Malom udvarán vagy hogyan festett a Zeleméri Csonkatorony 120 éve...

Ha nem tudod, de érdekel, akkor gyere és tekintsd meg a kiállítást. A megnyitó napján tárlatvezetéssel!

PROGRAMAJÁNLÓ
07/10/2026

PROGRAMAJÁNLÓ

ŐSZ A BODROG MENTÉNFotó: Molnár Antal
06/10/2026

ŐSZ A BODROG MENTÉN

Fotó: Molnár Antal

Cím

Bocskai Tér 2
Hajdúböszörmény
4220

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 16:00
Kedd 09:00 - 16:00
Szerda 09:00 - 16:00
Csütörtök 09:00 - 16:00
Péntek 09:00 - 16:00

Telefonszám

+3652280038

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Zöld Kör új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Zöld Kör számára:

Parancsikonok

Megosztás