Győrújbarát Község

Győrújbarát Község Győrújbarát Község, Közösségi központ, Liszt Ferenc Utca 9, Gyorujbarat elérhetőségei, térképes helyadatai és útbaigazítási információi, kapcsolatfelvételi űrlapja, nyitvatartási ideje, szolgáltatásai, értékelései, fényképei, videói és közleményei.

06/10/2026
Kedves Győrújbarátiak!Nagy örömmel jelentem be, hogy a tegnapi napon, azaz október elsején ünnepélyesen átadásra került ...
02/10/2026

Kedves Győrújbarátiak!

Nagy örömmel jelentem be, hogy a tegnapi napon, azaz október elsején ünnepélyesen átadásra került a Meseösvény, mely a Csordahajtó tetején lévő erdőben található.
A Meseösvény célja, hogy a gyermekek egy mese keretein belül közelebb kerülhessenek a természethez. Az útvonal elején egy mese veszi kezdetét, mely végig kísér minden erre járót az úton. Az ösvény mentén elbújtak a mese szereplői, a feladat pedig rájuk bukkanni. Közben meg is lehet pihenni, illetve különböző játékok is kihelyezésre kerültek kicsik és nagyok számára.

A Meseösvényt a Civil óvoda kis óvodásai már birtokba is vették, kipróbálták, valamint az erdő szárnyas lakóit megajándékozták madáretetőkkel. Kívánom, hogy tegyen így mindenki, lépjünk be együtt ebbe a mesébe. 🐸

Köszönöm mindenkinek, aki munkájával, ötleteivel hozzájárult az ösvény megvalósulásához, illetve külön köszönöm Takács Henrietta kolléganőnknek, aki ezt az egész projektet össze fogta!

Kedves Idősek!  Október 1-jén szeretettel és tisztelettel fordulok Önök felé.Köszönöm a példát, a bölcsességet, a munkát...
01/10/2026

Kedves Idősek!
Október 1-jén szeretettel és tisztelettel fordulok Önök felé.
Köszönöm a példát, a bölcsességet, a munkát és azt a szeretetet, amellyel évtizedeken át építették közösségünket.
Kívánok jó egészséget, békét és sok örömteli pillanatot.
Közösségünk ma Önöket ünnepli.

2026. szeptember 26. szombat 8 óra!
24/09/2026

2026. szeptember 26. szombat 8 óra!

Kedves Győrújbarátiak!Hétvégén ismét megrendezésre került a Toronyiránt rendezvényünk, valamint az Esélyegyenlőségi Nap....
21/09/2026

Kedves Győrújbarátiak!

Hétvégén ismét megrendezésre került a Toronyiránt rendezvényünk, valamint az Esélyegyenlőségi Nap. Az egész napos program folyamatosan vonzotta az érdeklődőket, remek gyermekprogramokkal, koncertekkel, finom ételekkel vártuk a látogatókat.
Rendezvényünket megtisztelte Bóna Szabolcs Agrár- és Élelmiszergazdasági Miniszter Úr, valamint Dr. Várszegi Asztrik nyugalmazott főapát úr, aki megáldotta településünk gazdáinak terményeit.

A rendezvény szervezése a Czinka Panna Egyesülettel karöltve történt. Jakus László, az Egyesület elnöke is személyesen vett részt a rendezvényen. Köszönöm mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a rendezvény sikeréhez, illetve köszönöm a látogatóknak a részvételt!

Dunaföldváron ülésezett a TÖOSZ kibővített elnökségeA TÖOSZ 2026. szeptember 8-án Dunaföldváron tartotta kibővített elnö...
11/09/2026

Dunaföldváron ülésezett a TÖOSZ kibővített elnöksége
A TÖOSZ 2026. szeptember 8-án Dunaföldváron tartotta kibővített elnökségi ülését. A tanácskozásra az egész országból érkeztek tagozatvezetőink, hogy közösen tekintsék át a Szövetség aktuális ügyeit és az önkormányzatokat érintő legfontosabb kérdéseket.

11/09/2026

Lakossági felhívás – 4. UNI Győr Rally: átmenő forgalom érintheti Győrújbarátot
Tisztelt Győrújbaráti Lakosok!
A szervezők tájékoztatása szerint a 4. UNI Győr Rally 2026. szeptember 11 és 12-én kerül megrendezésre. Településünkön gyorsasági szakasz nem lesz, a versenyhez kapcsolódó átmenő forgalom érintheti Győrújbarátot.
A rendezvény érintett helyszínei és időpontjai:
• Győr
• Időpont: 2026. szeptember 11. (péntek) 16:00–22:00
• Écs – Rábaring
• Ravazd–Tényő erdészeti út
• Időpont: 2026. szeptember 12. (szombat) 07:00–19:00
A verseny napján a környéken megnövekedett járműmozgásra, szervezői és technikai autók áthaladására lehet számítani.
Kérem a lakosság türelmét és együttműködését.

Kedves Győrújbarátiak!Örömmel jelentem be, hogy szeptember 09.-én átadásra került a Győr-Ménfőcsanakot és Győrújbarátot ...
10/09/2026

Kedves Győrújbarátiak!
Örömmel jelentem be, hogy szeptember 09.-én átadásra került a Győr-Ménfőcsanakot és Győrújbarátot összekötő járda. A Százszorszép lakópark mellett elkészült gyalogos út nem csak a lakóparkban, hanem a környéken élők életét is reményeink szerint megkönnyíti.
A beruházás Győr és Győrújbarát település összefogásával és szoros együttműködésével valósulhatott meg.
Balesetmentes közlekedést kívánok!

Cím

Liszt Ferenc Utca 9
Gyorujbarat
9081

Telefonszám

+3696543651

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Győrújbarát Község új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Győrújbarát Község számára:

Parancsikonok

Megosztás