Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület

Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület a magyarországi romák társadalmi integrációjával foglalkozik. A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület 2005.

szeptember 16-án alakult azzal a céllal, hogy felkutassa, támogassa (tehetséggondozással, megnyilvánulási lehetőséggel) azokat a tehetséges roma művészeket, akik a sajátos szociális, társadalmi helyzetük miatt nem tudják a tehetségüket kibontakoztatni. A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület 2007-ben a tevékenységét kibővítette, mivel az alapítók felismerték azt, hogy csak a tehetségápolással nem

tudnak hatékonyan segíteni a rászoruló, hátrányos helyzetű művészeknek, s családjaiknak. A egyesület a későbbiekben kiterjesztette foglalkozási körét más témakörökre is, így mára már a roma integráció minden területén tevékenykedik. Elnöke: Jakus László
Támogatóink:
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Tehetség Program
Emberi Erőforrások Minisztériuma

Gőzerővel folyik a munka a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület által létrehozott Digitális Szolgáltató Pontokon! :) 💪...
26/03/2026

Gőzerővel folyik a munka a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület által létrehozott Digitális Szolgáltató Pontokon! :) 💪

Pápateszéren, Újrónafőn, Mohorán, Karancskeszin és Szalmatercsen a Svájci Együttműködési Alap által kiírt SM10-MIN pályázatok keretében működnek a Digitális Szolgáltató Pontok, ahol tanácsadással, képzéssel várják a kollégák a hozzájuk fordulókat.
Nagyon büszkék vagyunk a szakmai megvalósítóinkra, mert lelkiismeretesen, minden tudásukat felhasználva, önmagukat is képezve segítenek a hozzájuk forduló embereknek! :) 🤝

A tegnapi napon Pápateszéren az első tanúsítványok átadására került sor egy kis rögtönzött ünnepélyes vendéglátás keretében. Köszönjük Holdosiné Bánhegyi Ildikó szakmai vezető, és kollégáinak fáradhatatlan munkáját! :) 👍

23/03/2026

CZINKA PANNA ROMA KULTURÁLIS EGYESÜLET
Adószám: 18983137-1-08

Esélyegyenlőségi nap a Győrújbarát Község Önkormányzata és a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület konzorciumában megva...
22/03/2026

Esélyegyenlőségi nap a Győrújbarát Község Önkormányzata és a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület konzorciumában megvalósuló, Komplex helyi humán fejlesztés Győrújbaráton című projektben. Az Egyesület képviseletében Jakus László elnök, és Végh Balázs alelnök vett részt a rendezvényen.

Hatalmas érdeklődés kísérte az Esélyegyenlőségi Nap minden programelemét, a sajátos nevelési igényű gyermekek hangszeres versenyén több, mint 50 tehetség nevezett, érkeztek gyerekek Szlovákiából és Ausztriából is.

Köszönjük a szakmai koordinációt Vass-Odor Melindának, a projekt szakmai vezetőjének! :)

Czinka20 – 20 éve a roma közösség szolgálatában

Czinka20 – 20 éve a roma közösség szolgálatában
21/03/2026

Czinka20 – 20 éve a roma közösség szolgálatában

14/03/2026
Kedves Oldalkedvelők, Barátaink, Partnereink!A 20 éves Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület 2026-ban is szívesen fogad...
13/03/2026

Kedves Oldalkedvelők, Barátaink, Partnereink!

A 20 éves Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület 2026-ban is szívesen fogadja a személyi jövedelemadó civil részre felajánlható 1%-át. Mindenkit kérünk, hogy támogassátok tevékenységeinket, annak érdekében, hogy minél több szolgáltatást tudjunk nyújtani a hozzánk fordulóknak. Tevékenységünkről a Facebook oldalunkon, és a honlapunkon (www.czinkapanna.hu) tájékozódhatsz.

Adószámunk: 18983137-1-08

Amennyiben úgy gondolod, hogy szervezetünk nem érdemes a támogatásra, akkor kérünk, hogy keress a közeledben olyan roma szervezetet, akinek szívesen felajánlanád ezt az összeget. Sajnos a roma civil szervezeteket nem nagyon támogatják magánszemélyek, cégek, így nagyon nehéz a működési feltételeiknek a megteremtése, pedig a társadalom számára ugyanúgy nagyon hasznos munkát végeznek, mint más "felkapottabb" támogatottak.

Köszönettel: Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület vezetősége

Elakadtál az online ügyintézésben? Fejlesztenéd a digitális kompetenciáidat? Megismernéd az otthonról intézhető hivatalo...
12/03/2026

Elakadtál az online ügyintézésben? Fejlesztenéd a digitális kompetenciáidat? Megismernéd az otthonról intézhető hivatalos ügyeket?

A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület, a Svájci Alap SM10-MIN-1-007 projektje keretében minden érdeklődőt szeretettel vár a Karancskeszi Digitális Szolgáltató Pontban (3813 Karancskeszi, Fő u. 69.).

Kollégáink segítséget nyújtanak a digitális térben való ügyintézés során.

Keress bátran bennünket a plakátokon megtalálható elérhetőségeken!

Czinka20 – 20 éve a roma közösség szolgálatában

Elakadtál az online ügyintézésben? Fejlesztenéd a digitális kompetenciáidat? Megismernéd az otthonról intézhető hivatalo...
12/03/2026

Elakadtál az online ügyintézésben? Fejlesztenéd a digitális kompetenciáidat? Megismernéd az otthonról intézhető hivatalos ügyeket?

A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület, a Svájci Alap SM10-MIN-1-006 projektje keretében minden érdeklődőt szeretettel vár a Szalmatercsi Digitális Szolgáltató Pontban (3163 Szalmatercs, Kossuth u. 54.).

Kollégáink segítséget nyújtanak a digitális térben való ügyintézés során.

Keress bátran bennünket a plakátokon megtalálható elérhetőségeken!

Czinka20 – 20 éve a roma közösség szolgálatában

Elakadtál az online ügyintézésben? Fejlesztenéd a digitális kompetenciáidat? Megismernéd az otthonról intézhető hivatalo...
12/03/2026

Elakadtál az online ügyintézésben? Fejlesztenéd a digitális kompetenciáidat? Megismernéd az otthonról intézhető hivatalos ügyeket?

A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület, a Svájci Alap SM10-MIN-1-003 projektje keretében minden érdeklődőt szeretettel vár a Mohorai Digitális Szolgáltató Pontban (2698 Mohora, Rákóczi u. 8.).
Kollégáink segítséget nyújtanak a digitális térben való ügyintézés során.

Keress bátran bennünket a plakátokon megtalálható elérhetőségeken!

Czinka20 – 20 éve a roma közösség szolgálatában

Elakadtál az online ügyintézésben? Fejlesztenéd a digitális kompetenciáidat? Megismernéd az otthonról intézhető hivatalo...
12/03/2026

Elakadtál az online ügyintézésben? Fejlesztenéd a digitális kompetenciáidat? Megismernéd az otthonról intézhető hivatalos ügyeket?

A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület, a Svájci Alap SM10-MIN-1-002 projektje keretében minden érdeklődőt szeretettel vár az Pápateszéri Digitális Szolgáltató Pontban (8556 Pápateszér, Markovics u. 6.).

Kollégáink segítséget nyújtanak a digitális térben való ügyintézés során.

Keress bátran bennünket a plakátokon megtalálható elérhetőségeken!

Czinka20 – 20 éve a roma közösség szolgálatában

2025. november 22-én egy különleges eseménynek adott otthont Szarvas városa. A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület és...
24/11/2025

2025. november 22-én egy különleges eseménynek adott otthont Szarvas városa. A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület és az Országos Roma Foglalkoztatási Központ, közös szervezésében megvalósult az I. Czinka Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny. Az egyedülálló kezdeményezéshez az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, valamint a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége is csatlakozott. Az esemény különlegessége az volt, hogy most először szerveztek Magyarországon olyan országos szintű néptáncversenyt, ahol kötelező táncként valamely Kárpát medencei cigánytáncot kellett választaniuk a versenyzőknek. A versenyre 20 versenyző nevezett, összesen 32 produkcióval. Cigány és nem cigány néptáncosok mérték össze tudásukat a neves zsűri és a 70 fős közönség előtt.

Az esemény a megnyitóval kezdődött. Először Hodálik Pál, Szarvas város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Köszöntőjében megköszönte a szervezőknek, hogy Szarvasra hozták ezt a versenyt. Elmondta, hogy Szarvas városa minden olyan kezdeményezést támogat, amely az egyetemes magyar kultúra megőrzését szolgálja, köztük a gazdag cigány kultúráét is. Polgármester úr köszöntője után Jakus László, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület elnöke, az Országos Roma Foglalkoztatási Központ intézményvezetője ünnepélyesen megnyitotta a rendezvényt. A megnyitó beszéd után Oláh Márkó, a Czinka Társulat vezetője bemutatta a zsűrit:
- Kovács-Gál Nóra: Örökös Aranygyöngyös táncos, nívódíjas koreográfus, a Tokaji Naparany Néptáncegyüttes művészeti vezetője, interkulturális szakértő és tanácsadó
- A zsűri elnöke: Sikentáncz Szilveszter: Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjas táncpedagógus és koreográfus, Örökös Aranysarkantyús táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, valamint az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöke.
- Kis-Demeter Erika: néptáncpedagógus, koreográfus, az Újpesti Bem Táncegyüttes művészeti vezetője.
- Berecz István: Fonó Budai Zeneház népzenei igazgatója, Örökös Aranysarkantyús táncos
- Kis István: néptáncpedagógus, koreográfus, táncművész, az Újpesti Bem Táncegyüttes művészeti vezetője, többszörös nívódíjas, Örökös Aranysarkantyús táncos, a Népművészet Ifjú Mestere

A zsűri bemutatása után Farkas Lilla, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének elnöke mondott köszöntőt. Beszédében kihangsúlyozta, hogy ez a verseny egy nagyszerű kezdeményezés, mert a tánc is tud hidat képezni a két népcsoport, a cigányok és a nem cigányok között. Elmondta, hogy büszke arra, hogy nagyon sok nem cigány táncos nevezett, és ezzel kimutatták az érdeklődésüket egy másik kultúra táncnyelve, ezáltal a hagyományai, érzései iránt. Végül Csasztvan András, a szarvasi néptáncmozgalom elindítója, a ma már országosan elismert Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny megálmodója, létrehozója köszöntötte a táncosokat és kísérőiket. Ő a beszédében emlékeztetett arra, hogy 40 évvel ezelőtt Szarvason kezdődött a Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny, és most boldog, hogy ez az egyedülálló kezdeményezés is Szarvason indul. Reményét fejezte ki, hogy ez a verseny is hasonló karriert fut be, mint az általa elkezdett.

A megnyitó után elkezdődött a verseny, ahol 5 korcsoportban mutatták be a versenyzők a produkcióikat, először a kötelező táncokkal, majd pedig a szabadon választott táncokkal. A 32 produkció bemutatása után táncház következett, ami alatt a zsűri meghozta a döntését. Az eredményhirdetés 18 órakor kezdődött.

Díjazottak:
1.kategória
Kiemelt arany csizma: Kolompár Rómeó Szebasztián, Dimák Ádám

2.kategória
Kiemelt arany csizma: Kispál Demeter
Arany csizma: Tóth Szabolcs, Dorogi Ádám, Sindel János Csanád

3.kategória
Kiemelt arany csizma: Nagy Márk
Kiemelt arany csat: Osztroluczki Luca
Arany csizma: Kántor Roland Tamás
Ezüst csizma: Fürj Gergő

4.kategória
Kiemelt arany csizma: Lipusz Bendegúz

5.kategória
Kiemelt arany csizma: Kállai Mátyás, Hácskó Bendegúz
Kiemelt arany csat: Kovács Kinga
Arany csizma: Forgó Zsolt
Arany csat: Pigler Hanna Léna, Kelemen Zsófia, Czipka Szófia
Ezüst csizma: Szabó Áron, Csőke Milán, Baczkó Benedek, Hekler Áron
Ezüst csat: Fehérváry Nóra, Feth Angéla, Vass Nóra, Gorza Vivien

Különdíjak:
2. korcsoport Tóth Szabolcs – Gyulai Sokadalmon való részvételt - Marosmenti cigánytáncok virtuóz előadásáért
2. korcsoport Kispál Demeter – Talléros Zenekar különdíja (ajándékcsomag)
3. korcsoport Kántor Roland Tamás – Körös menti néptánc tábor – Nagyecsedi táncok hiteles tolmácsolásáért
3. korcsoport Nagy Márk - Osztroluczki Luca – Körös menti néptánc tábor – A versenyen nyújtott összteljesítményükért
5. korcsoport Kovács Kinga – Lipusz Bendegúz – Gyulai Sokadalmon való részvételt - A versenyen nyújtott cigánytáncok virtuóz előadásáért
5. korcsoport Forgó Zsolt – Pigler Hanna Léna – Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából 30.000 forint értékben- Legjobb szabadon választott táncok előadásáért
5. korcsoport Kelemen Zsófia –– Samu Mónika 10.000 forintos ékszerfelajánlása - cigánytáncok hiteles előadásáért
5. korcsoport Kállai Mátyás - Oláh Márkó 30 ezer forintos felajánlása – a versenyen nyújtott összteljesítményéért
5. korcsoport Hácskó Bendegúz – Szabó Róbert 20 ezer forintos felajánlása – a versenyen nyújtott összteljesítményéért
5. korcsoport Csőke Milán – Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából 10.000 forint értékben

Alföld néptáncegyüttes felajánlása:
5. korcsoport Fehérváry Nóra
5. korcsoport Czipka Szófia
5. korcsoport Vass Nóra
5. korcsoport Feth Angéla
3. korcsoport Osztroluczki Luca
5. korcsoport Gorza Vivien

A szervezők megállapodtak abban, hogy a hatalmas szakmai- és közönségsikerre való tekintettel a Czinka Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyt jövőre is megszervezik! ☺️

Cím

Pf. : 464
Gyor
9002

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 16:00
Kedd 09:00 - 16:00
Szerda 09:00 - 16:00
Csütörtök 09:00 - 16:00
Péntek 09:00 - 14:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület számára:

Megosztás

Kategória