14/02/2023
TranszSzerelem Geometriája!
Egy könyv soraiból:
“Tudom, h nem simiznéd meg a fenekemet, nem tépnéd le a bugyimat, és semmi esetre se vennéd be a szádba a bimbi1t, az szinte orális fázisban egy gyorsan bekebelező mozdulat lenne, pláne, hogy a mellbimbóm ingerlése kiváltana bennem egy sóhajt. Fúj, de tényleg! Ja, h ettől a szakasztól jönne meg a kedved,a másik domb felfedezésére, kétlem. Ez csak két kiemelkedés. Semmi, ahhoz képest, hogy milyen mélysége lehet a női léleknek, pláne ha azt lent hordja, egy háromszögletű ruhával ellepve. Hiába vetted le ezt a geometriát rólam, soha nem teszem két irányba a lábam, h megérkezz azzal az egyenes vonallal a tested lenti részével, szinte a gerincem tükörképe. Hol van az egyensúly, ami a középpontja a szerelemnek! Hiába minden lökés, intenzív behatolás, a G pont szó szerint bennem lenne.
Lennie kell egy centrumnak, egy örvénynek. Hiába a kéz, ha nem érint meg, mert nem teszem meg. Kikötheted karjaimat, kifeszíthetsz, mint egy Messiást, akinek szájáról egyetlen képlet olvasható le, egy ima: Phüthagorasz szerint azt tanították, hogy minden dolog kulcsa a számokban rejtezik….
Számolhatom az idő perceit, hogy mennyire is van még szükséged, h a csókom dionüzoszi borrá változott, szinte megszelídítve szédített!!
Hiába van feszülés a testekben, mint forma, csak súrlódik és izzad. Az ösztön, már nem ösztön, se nem vágy, se nem élvezet. Küzdök ellened, s te ellenem.. a lökés mélyebb, a hullám erősebb, a fodrozódás veszélyesebb, és egy csepp, egy cseppel kezdődött ott lent. Nem akartuk, de megtörtént, és kilövellt. Hiába háromszög, és hiába számoltam háromig, hogy neeee, megtörtént az ejakuláció, és vitt magával az Ürességbe. Tartottad hátam és fenekem ívében a tenyered. Amely marja le a bőrömről az erogén zónát. Szétesnek, a szétfoszló négyzete a valóságnak, mit is tettem, az erószi kerubok nem kíméltek minket.
Akartam számolni, egy mély levegőt venni, belenézni a szemébe, a karom feszült, de a hang, a hangja vitt magával, és lábaimmal átöleltem. Nem akartam szeretni, szerelmet nem kerestem, nem érdekelt a csókja, és nem érdekelt a keresztje.
A kereszt én lettem mellette, ahogy hozzám ért a homlokomhoz. A kör bezárult, és éreztem, a fogja lettem. Szeretnék most számolni, hogy melyik évben, vagy életben történt ez, nem emlékszem.
Várom, h súgja.. a fülembe súgja, én szeretlek tégedet..
Soha el nem múló tűz lobban fel a rombusz szegletében, újraéled. Prométheusz lehozta a földre, és valami új erőre kap a testekben, hiába tudomány, hiába evolúció, van ami ismeretlenül ismerős is ebben a létben. Most már a lábam feszül két irányba, kezem a vállain ernyed, és hagyom, hogy a vákuum az örvényem legyen, most már én akarom, ő nem. Hiába mozog a teste, hiába, csókol meg ezerszer, nincs meg a közös pontja még mindig a szerelemnek…
Már ki tudom mondani, kérlek gyere beljebb, ha van még folt, vagy árnyék a szívemben, most pulzáljon ki az éterbe…Szeretném mondani tisztán, h szeretlek, szeretném kiáltani az égbe, hogy hallják az Istenek, hogy milyen nagyon szeretlek! Soha el nem múló érzés ez, mindegy is hányszor számolom az éveket, vagy az életeket. A kulcsot mégsem lelem, mert a szó a torkomon reked.
Mit tud a hipotalamusz, amit a szívem most még nem sejt?
Mi az a fájdalom, az a kereszt, amit ketten egy ágyban viselünk el, csendesen?
A hullám jön, fodrozódik, a geometriai elemek tényleg működnek, csípő emelkedik és süllyed, a mell feszül, és a tengely fordul egyet. A hátamon érzem tekintetét. Akarja? Igen. Mindennél jobban, és erre elélvezek.
Most az én hangom viszi őt az Ürességbe, ahol a hátam tartja meg az ő tüdejéből kiszökő rezgéseket.. Nem mondja, hogy én szeretlek téged.. és elernyedek, mert tudom, hogy egy buborékban vagyunk, vmikor egy gyermek kifújt minket a végtelenbe.
Az a gyermek ki lehetett?
A test fáradt, és könnyek nélkül nem megy.
Sírunk, és a buborék szivárványszínekben csillog, de mi mint két masszív henger. A test lázadása, hiába idomok, hiába domborulat, és hiába számok, valami hiányzik a képletből. Te vagy Én? Nem mindegy! Ki a jobb vagy rosszabb, ki rendelkezik a plusz jellel, vajon ez számít? Nem. A szíve árnyékban, az enyémmel egy, és forma. Egyforma. Ez még mindig geometria lenne?
Számoltam: egy meg egy az egy.
Egy légtér, s kezem elindul mosolyogva az egyenes felé. Rendben, kereszt kell? Az a plusz vagy meg jel?? (+)
A kezem a gerincén halad lefelé, a fejem követi a mozgást, a szám megleli az egyenest, ő engedi. Kezei egy horizontális vonalat írnak le, teste beleszédül a vertikális élménybe.
Szeretem, tudom furcsa képlet ez, de szeretem! A szívemet átjárja a bizalom szele, az egyenes már nem egyenes, hisz torkomban érzem a teste ízét. Mondanám genitális szakasz vège, de ez több mind pszichózis vagy filozófia, ez több mint kereszt, ez maga az élet elixírje.
Szeretem, ahogy rám néz, szeretem, ahogy én szívom ki a lelkéből az árnyék erejét, mert a jó és a rossz egy, már nem kettő, beintegrálódott, ahogy fogtam a vesszőt, a tőkét, és helyére tettem a dionüszoszi mámorában az élvezetet. Nietzsche magát is nevezte így is végnapjaiban, és a Megfeszített.
A kereszt már nem anti-kereszt.
Szerettem, amiért beengedett a világába. Szerettem simogatni a számmal a fallikus testrészt, és valami így egész lett, egy körforgás, mert hozzámért nyelvével, a háromszögem szerkezetéhez. Felhúzott, mint egy órát, és a pillanat Most lett. Egybeértünk. Megérkeztünk, a 666, 69 lett. Mindegy melyik oldalról nézem anima vagy animus 69, az 69 lett. És élvezem, ahogy játszik nyelvével, szinte zenél és húrokat penget meg, ahogy testünk áramlik. A szerelem középpontja a testünk közepe, amit mi ölelünk körbe, körbe.
Most már érzem a Vénusz és a Mars erejét.
Most már érzem, h a buborék megtart minket, és hallom, h valaki azt súgja a szélbe, én szeretlek Téged.
Mosoly van rajtuk, és tartunk együtt az Ürességbe…
Zihálva, őrjöngve, furcsa hangjai a létezésnek, mely a szabadság ízét hozta el.
A grandiózusi öröm miénk lett.
A számolást újrakezdem, most jön a negyedik felvonás. Felettem a csillagok és a Te szemed, alattam a föld magja, és megtart minket. Szerelmeskedünk, és már akarjuk mindketten az egyensúlyt, az őrületet, h együtt szálljunk és táguljunk, és együtt érkezzünk vissza a könyvtárszobánk szőnyegére.
Rendezve gondolatainkat leemelsz a polcról egy könyvet, és felolvasod a Transzmutánsok Balladájának kezdetét.”
Kép és Szöveg:HBE
