27/09/2026
❤️ Köszönjük, hogy mellettünk álltatok!
Egy ilyen rendezvény nem csak azon a néhány órán múlik, amíg megtelik élettel a kastélypark. Hosszú hetek, hónapok előkészülete, szervezése, pakolása, sütése-főzése és sok-sok háttérmunka van mögötte és ebben idén is nagyon sokan segítettek nekünk.
Külön köszönjük támogatóinknak, az Északi és Keleti Városrészi Településrészi Önkormányzatnak, a Tiszta Formák Alapítványnak és Kiszely András képviselőnek, hogy támogatásukkal hozzájárultak a rendezvény megvalósításához.
És akiknek szintén jár a köszönet, mert valamilyen módon részt vállaltak a programból:
Jakab-Nagy Anitának a lekvárospapucs készítéséért, Debreceni Gabinak, Nyisztor Janinak, Gergely Pistának és Lehócszki Lacinak a tepertősütésért, valamint Dobra Adorjánnak, aki már évek óta segít nekünk a lekvárfőzésben.
Köszönjük Sal Lacinak a szilvát, az utánfutót és a támogatást, Tobainé Róza néninek a szilvamagvalást és azt, hogy a konyhában is számíthattunk rá, Jakab Jánosnak a karámokat.
🍲 A „konyhában” sürgő-forgó segítőinknek Vozárné Irmának, Tobainé Rózának, Sajtos Sándornak, Papné Esztikének, Petró Jánosnénak és Szalkainé Erzsikének köszönjük, hogy gondoskodtatok arról, hogy a háttérben is minden rendben legyen!
A Susánszki családnak külön köszönjük, hogy egész nap velünk voltak, segítettek, szappant főztek, majd még az este 11-ig tartó és másnapi pakolásból is kivették a részüket. A zsűrizést kis Attila vállalta magára és halál komolyan vette a feladatot!😊 Külön köszönjük neki, hogy ilyen lelkiismeretesen végezte a feladatát, majd az eredményhirdetésben is segített. ❤️
Köszönjük Gergelyné Timinek az előkészületekben nyújtott segítséget és azt a bizonyos „millió” Facebook-megosztást is. 😊
Köszönet Dobos Áginak a kreatív sarokért, valamint a közösségi szolgálatos diákoknak: Máténak, Pistinek, Majának, Hannának és Donátnak, akik szintén sokat segítettek nekünk.
Kovács Petrának és Dobra Bencének köszönjük a pakolásban nyújtott segítséget.
📸Köszönet Jakab Petrának a fotózásért és a szerkesztési munkákért, Dobra Flórának a fotózásért és a pakolásért, Kovács Dávidnak a fotózásért, valamint Szász Róbertnek a kiállítási fotók szerkesztéséért.
🐐 Köszönjük Sólyom Mihálynak, hogy elhozta hozzánk az állatokat, és gondoskodott arról, hogy a gyerekek testközelből is találkozhassanak velük.
🌾 Hálásak vagyunk Bokros Marcinak és családjának a kukoricáért, Cs. Kis Sándornak a szalmabálákért, Szabóné Editnek a virágokért, Sztanekné Babinak, Csatári Csillának és Fábián Andrásnak a sátorfestésért.
📦 A pakolásban köszönjük a segítséget Futaki Krisztiánnak, valamint mindenkinek, aki a rendezvény előtt, közben vagy után megfogott egy asztalt, széket, ládát vagy bármit, amit éppen vinni kellett. 😊
🏛️ Köszönjük a Csabagyöngye Kulturális Központnak, a Faluháznak és Hagymási Ferencnek, hogy eszközökkel segítették a rendezvényünket, valamint a Gerlai Jázmin Utcai Óvodának, hogy idén is számíthattunk rájuk.
🍰 És nem maradhatnak ki a „Nagyi receptje” sütiverseny nevezői sem, akik a finomabbnál finomabb süteményekkel tették még ínycsiklandóbbá a napot. ❤️
Egy ilyen nap mögött rengeteg láthatatlan munka van, amit néhány embernek nagyon nehéz egyedül elvinni, sok-sok apró segítségből áll össze, amelyek külön-külön talán nem tűnnek nagy dolognak, együtt mégis rengeteget jelentenek. Reméljük, hogy ez a közös összefogás évről évre tovább bővül, mert együtt sokkal könnyebb. ❤️
Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen formában hozzátett ehhez a naphoz! Nélkületek egészen biztosan nem ilyen lett volna. ❤️
📸 Jakab Petra