21/10/2024
„Mentés másként” – beszámoló az örökségnapi épületbejáró sétáról az agárdi Bronz utca 25-ben
A 2018-as örökségnapokon rendezett Bauhaus biciklitúránkon már érintettük az agárdi Bronz utca 25. szám alatt található, egyemeletes nyaralót. Akkor csak a kerítésen kívülről nézhettük meg a 30-as években épült házat, milyen szépen őrzi eredeti formáit, a modernista ízlésű részleteket, például a bejáratánál lévő félhengeres emeletkiugrást, az eredeti, jellegzetes csőkorlátokat és nyílászárókat. Az épület akkor még sárga volt, barnára festett ablak és ajtótokokkal, zsalugáterekkel.
A nyaraló tulajdonviszonyai 2020-ban megváltoztak: Németh Krisztina építész vette meg. Krisztina olyan országos hírű projektekben volt társtervező, mint a Szépművészeti Múzeum Román csarnokának rekonstrukciója vagy a 4-es metró Rákóczi téri állomása. Párjával, Rádl Zoltánnal, aki ingatlanvagyon-kezeléssel foglalkozik, emellett a Fonó Budai Zeneház egyik alapítója, 3 év alatt, jelentős saját kétkezi munkájukat és szakmai energiájukat belefektetve, fáradhatatlan munkával elvégezték a felújítást. Az eredmény példaértékű lett. 2023-ban Krisztina megkapta érte a Molnár Tibor Építészeti Díjat a Fejér Megyei Építészkamarától.
Nagy megtiszteltetés, hogy a Gárdonyi Építész és Mérnökkör szervezésében idén, a Kulturális Örökség Napjain lehetővé tették az érdeklődők számára a ház megtekintését és maguk vezették körbe a bejárásra jelentkezőket: Zoltán az épület körül, Krisztina a belső terekben, miközben elmesélték milyen szemlélettel is nyúltak hozzá a kerthez és az épülethez.
A szeptember 21-én, szombaton délután 4-re meghirdetett eseményre limitált számban lehetett jelentkezni, húsz fő körbevezetését vállalták a házigazdák, és természetesen főleg az építészet iránt érdeklődő jelentkezőket vártak. A regisztrált látogatók mindannyian meg is érkeztek kezdésre, a helyieken kívül jöttek Veszprémből, Székesfehérvárról és Budapestről is. A vendégeket a GÉM részéről Gecséné dr. Tar Imola tájépítész mérnök köszöntötte, és rövid bevezetőt tartott az agárdi nyaralótelep 30-as években történt kialakításáról. Akkoriban, 1937-ben épült a Bronz utcai ház is, az egykori 4-es utcában. Építtetője a birtoklap szerint Tóth Károly székesfehérvári textilkereskedő és felesége, Klár Mária volt. Tervek nem maradtak fenn, a ház tervezője nem ismert. Sajnos háború előtti fotó sem maradt az épületről, csupán az egykori kerti kútház látható egy 1938-ból való fotón, amely az egyik szomszéd nyaralóról készült. Annyit azonban tudunk, hogy a háznak eredetileg csak a mai utcai traktusa volt: bejárati terasz, hall, kamra és konyha a földszinten, egy beltéri falépcső az emeletre és két szoba odafönn. Hátul, a ház mögötti részen csak egy nagy terasz csatlakozott a házhoz, amelyre később épülettoldást húztak. A villát első tulajdonosa 1947-ben eladta Varsádi Gyulának és feleségének. Ekkoriban készült a ma ismert legkorábbi fotó a villáról, a ház előtt az új tulajdonosokkal. A félköríves homlokzaton még jól látszik a villa kerámia betűkkel felírt eredeti elnevezése: Mária-villa. A Varsádi család három generáción át birtokolta a házat, leszármazottaitól vásárolta meg az ingatlant 2020-ban Krisztina.
Körbejárás kívülről
A bejárás során a csoport egyik fele Zoltánnal a kertben maradt, míg a másik fele Krisztina vezetésével a belső terek felfedezésére indult a félköríves teraszról, majd félidőben a két társaság helyet és vezetőt cserélt.
Az utcáról nézve markáns változás egy újonnan épült, modern, esőtetős kapuépítmény, amely magába foglalja a kuka- és a biciklitárolót is, illetve a közművek főkapcsolóit.
Innen szemlélve a ház formája nem változott. De érintették a változtatások a színeket és az anyagokat: a ház sárga színe a modernista épületformákhoz jobban illő, elegáns fehérre változott. A zsalugáterek is fehérek lettek, a csőkorlátok viszont élénk sárga színt kaptak. A falakra utólagos hőszigetelő rendszer került, amelynek fehér fedőrétegét finom fésűs sávozással tették plasztikusabbá.
A Zoltánnal tartók hamarosan azt is láthatták, hogy az épület utcáról nem látszó hátsó fertályán bizony voltak formai változások is. A régi teraszra ráépült bővítményeket, az eredeti terasz alapozásával együtt, visszabontották és helyére új alapozást építettek, ugyanazon az alapterületen, majd erre új, de stíluskövető bővítményt húztak fel. Ebben kapott helyet az étkező és a fürdőszoba. A hozzáépítés födémének teljes felületén csőkorláttal körülvett tetőteraszt alakítottak ki. Akár a Velencei-tóra is le lehetne látni onnan, ha mondjuk még a negyvenes években lennénk, amikor a környék nem volt ennyire beépült és fásított.
A szomszédok úgy mesélték, hogy az előző tulajdonos szép kertet tartott. A régi agárdi nyaralók kertjei általában hagyományos virágoskertek voltak, rózsabokrokkal, tulipánokkal, egy-egy tujával, esetleg néhány gyümölcsfával. Olykor enyhe árnyékot adó pergolaépítménnyel és szabályos vonalú, téglaszegéllyel kirakott gyalogutakkal. Valószínűleg hasonló virágoskert lehetett itt is, de már szinte semmi nem látszott belőle. Zoltán és Krisztina is fontosnak tartotta a kertet, azonban igényeik szerint újragondolva. A tervezéssel Ghyczy Zsuzsanna székesfehérvári tájépítészt bízták meg. A kert ösvényeit és nagyobb teresedéseit egy környékbeli (székesfehérvári) kőbányából való, vörösbarna gránitzúzalékkal szórták fel. Ugyanebből az anyagból (gránitaplit) vannak az eredeti ház alapjának terméskövei, amelyek szintén valamelyik Velencei-tó környéki bányából származnak. Az ösvények menti ágyásokba 1400 darab növényt ültettek ki, változatos fajeloszlásban, úgy, hogy tavasztól őszig mindig virágozzon valami. Hortenzia, szélrózsa… Most épp a varjúháj virít. Egy másik szempont volt, hogy a kert ne legyen vízigényes, ennek köszönhetően a mostani forró nyarat sem sínylette meg.
A régi kertből is megmaradt néhány növény: például a házat félig eltakaró keleti tuja (amit vissza is kellett vágni) és egy tiszafa a hátsókertben. A ház mögött igazi „chillelő” helyet alakítottak ki. A hátsó szomszédot betontéglából rakott szürke fal választja el, de a falat áttörték kis résekkel, amelyekbe Krisztina színes üvegalkotásokat helyezett. Ezek gyönyörűen ragyognak akkor is, ha kevésbé süt rájuk a nap. Néhány rés üresen maradt, azokon keresztül lehet beszélgetni, alkalom adtán átfér rajta egy-egy pohár bor is, és a kutyusok is jól tudnak kommunikálni egymással.
Körbejárás belülről
Félidőben helyet cserélt a két társaság, és akit eddig Zoltán vezetett a kertben, azt Krisztina vitte tovább a belső terekben. A teraszról belépve egy kellemesen tágas előtérbe jutottunk, ahol a ház asszonya arról mesélt, hogyan találták meg a nyaralót és a felújítás során az eredeti formákat lehetőleg megőrizve, hogyan használták fel azt a tapasztalatot, amelyet eddigi munkáik során felhalmoztak.
Az előtér még főleg a villa eredeti anyagait és formáit mutatja – persze, megújulva. Megtartották a régi pepita terrazzó padlót és az emeletre kanyarodó falépcsőt (amit felújítottak és szürkére festettek), figyeltek rá, hogy ne tűnjenek el az eredeti, lekerekített fal élek, és ahol lehet, maradjanak az eredeti ajtók. A földszinten a felújítás előtt a konyha és a fürdőszoba volt. Ezek megvannak most is, de minden átrendeződött. A valamikori konyha modern showroommá alakult, kényelmes fehér fotelekkel, fehér és nyers fa színű bútorokkal. A polcokon Krisztina üvegstúdiójának, a Bíborlabornak finom, színes termékei. Itt jegyezzük meg, hogy az átalakítás során a régi villa funkciói némileg módosultak – már nemcsak nyaraló, hanem egy építészeti-művészeti vállalkozás alkalmi iroda-bemutatótere, valamint (!) kiadó szálláshely is.
Az épület hátsó traktusa felé továbbhaladva, az újonnan épült részekbe jutunk. Itt – mint a kinti körüljárás során említettük – a konyha-étkező és a fürdőszoba kapott helyet. Ezekben a terekben hagyták, hogy teljesen modern formák és anyagok érvényesüljenek és csak arányokban, szellemiségben tartsanak kapcsolatot a harmincas évekkel. Itt nagyon is szemléletesen látható, hogyan épült be az a tapasztalat, amit a házigazdák a korábbi munkáik során szereztek. Legmarkánsabban például azzal, hogy merték használni beltérben a látszóbetont, konkrétan a teljes bővítés mennyezetén. Azt mondhatnánk, hogy itt köszön vissza a 4-es metró, annak látszóbeton esztétikája. De említhetnénk a linóleum használatát is – no nem a padlón, hanem a konyha- és a fürdőszoba pulton. A fürdőbe egyébként egy feltűnő, sárga keretű, kócsagokkal dekorált ajtón léphetünk az étkezőből – a vízi élővilágot idéző rajzok Máhr Zsófia tervezőgrafikus munkái.
Fent az emeleten az elrendezés a régi: egy kis előtér és két szoba. Bútorzatuk nem hajszolja a modernizmust (nincsenek például csőbútorok vagy ilyesmik), de több elemében keresi a korhűséget. Színekben a ház egységes színkódjához igazodik itt is minden, dominál a szürke, a fehér és a sárga (itt inkább annak okker és nyers fa árnyalatai).
Az emeleti kis előtérből nyílik kijárás a hátsó épülettoldás lapos tetejére. Igazán kellemes és tágas sütkérezőhely, már amennyire sütkérezni lehet az újrahasznosított anyagból, pvc molinóból készült napvitorlák alatt. De lehet egyébként. A tetőterasz járófelületét fekete bazaltzúzalék takarja – a későbbiekben kő lapokat fektetnek majd rá. Kellemes érzés itt lenni, mintha egy tengerjáró tatján állnánk. „Napfény, víz, levegő” – jut eszünkbe egy reklámcédula a 30-as évekből, amely akkoriban az agárdi nyaralótelkeket reklámozta egy ideálrajzzal: napbarnította pár áll hófehér ruhában egy csőkorlátos erkélyen, és a tó vitorlásait nézi. Ezt érezzük most itt. Ezzel a nyaralóval sikerült valamit rekonstruálni abból a régi, eredeti Agárd-érzésből is.
A túra végén egy remek limonádét is elfogyaszthattunk a kertben, miközben fellapoztuk Bolla Zoltán Balatoni modernizmus és art deco című tavaly megjelent kötetét, amely utolsó néhány oldalán a Velencei-tó modern építészeti emlékeivel foglalkozik (részben a GÉM kutatásaiból merítve), és megkerestük benne a Bronz utca 25-öt, mert természetesen itt is szerepel, teljesen megérdemelten.
Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki rész vett az épület bejárásán, és külön köszönet házigazdáinknak, akik bepillantást engedtek a nyaralójukba és a felújítás szellemi hátterébe.
