Füzérért Alapítvány

Füzérért Alapítvány Az oldalunk célja a Füzérért Alapítvány tevékenységének bemutatása. A Füzérért Alapítvány 1991 óta látja el feladatait. támogatásával valósulnak meg.

Az alapítvány elsődleges célja a Füzéri Vár felújítása, a természeti, kulturális és épített örökség megőrzése, a település közösségi fejlődésének elősegítése, hagyományok éltetése és átörökítése. Ennek érdekében partnerként működik együtt a helyi önkormányzattal, civil szervezetekkel, oktatási intézményekkel és közművelődési intézménnyel is. Az alapítvány 2004-2015 között a Füzéri Vár üzemeltetője volt, ezen idő alatt számos várfelújítási program kezdeményezője, partnere. Nevéhez fűződik a Sáfárház, konyha, kaputorony felújítása, melyért Forster Gyula emlékéremben részesült, illetve a vár gótikus kápolnájának állagmegóvó fedése. Útjára indította a Füzéri Vár Napok című rendezvényt, valamint támogatója a Füzéri Várvédő Egyesület létrehozásának. Kezdeményezésére létrejött a füzéri Trianon-emlékmű, amely civil, önkormányzati és vállalkozói összefogás eredményeként került felállításra a település központjában. Támogatója a Csepellényi György Ifjúsági Énekkarnak, a Lovas Bandériumnak és helyi Betlehemes Csoportnak. Éveken keresztül biztosította a helyi iskolában a néptáncoktatást. A források rendelkezésre állása biztosítja, hogy az alapítvány céljai elérése érdekében végezze mindennapi tevékenységét és biztosítsa a helyi közösség társadalmi igényeinek kielégítését, úgymint kulturális önképzés, hagyományok életben tartása és átörökítése, az épített örökség tudatos és fenntartható hasznosítása. Alapítványunk egyes programjai és működése a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Cím

Rákóczi Utca 2
Füzér
3996

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Füzérért Alapítvány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória