06/10/2026
Kedves Bárka Barátaink/Támogatóink!
Szeretnénk, ha tudnátok arról az örömhírről, hogy a Bárkában új Támogatott lakhatás létrehozásába fogtunk, újabb 12 fő számára! Megosztom Veletek a történetét, hogyan t***e/teszi ezt lehetővé számunkra Istenünk! Ez az első beszámoló egy kicsit hosszabb, szeretnék a későbbiekben is a megvalósítás útján megtett mérföldköveknél is beszámolni Nektek, azok már rövidebbek lesznek :)
2021 őszén a Bárka 30 születésnapi Igéje ez volt:
Ezékiel 36,8-11: „Rajtatok pedig, Izráel hegyei, ágak sarjadnak, és gyümölcs terem népemnek, Izráelnek, mert hamarosan hazatérnek. Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket. Megszaporítom rajtatok az embereket, Izráel egész házát; városaitok benépesülnek, a romok újjáépülnek. Megszaporítok rajtatok embert és állatot, sokasodni és szaporodni fognak. Benépesítelek titeket, mint hajdan, és több jót teszek veletek, mint azelőtt. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!”
Akkor még nem értettük mit jelent ez a Közösségünk számára.
Bevallom, tizenegy évvel ezelőtt úgy vállaltam el a Bárka vezetését, hogy biztosan nem fogunk építkezni, vagy új házat nyitni, mert túl nagy felelősség mi pedig túl kicsi közösség vagyunk és korábban már voltak, akik belebuktak. MÉGIS egy évre a 30. születésnapra, 2022-ben Isten elkezdett dolgozni a vezetőség szívében a növekedés gondolatára. Az én szívemben is végezte az Ő munkáját! Megnyílt a szemünk és szívünk azok iránt, akik óriási szükségben vannak, azok, akik régóta tagjai a közösségünknek, de mint fogyatékkal élő emberek az önálló életvitelre nem képesek, a szerető szüleik pedig sorra hazamennek erről a földi világról. Velük mi lesz? Elkerülnek egy vidéki nagy létszámú intézménybe? Azokban az intézményekben nem tudják azt a szerető gondoskodást megkapni, mint a Bárka közösségben. Országos szinten egyre sorra jelentkeztek várólistánkra olyanok is, akik hallottak rólunk és szintén hasonló szükségben vannak. Mikor már a várólistánk 31 főre bővült, bevallom, hogy már nem fogadtam hivatalos jelentkezéseket a hetente 2-3 alkalommal előforduló telefonos vagy írásos megkeresésekből.
Az ünnepi Igére két évre, 2023 őszén, Isten arra vezetett bennünket, hogy megkeressük Dunaharaszti Város Önkormányzatát, segítsenek nekünk, fogjunk össze a növekedés érdekében. A városunk vezetése nyitott volt a segítésre. 2024-ben kérésünkre megvásárolták a mostani Nappali Intézményünk szomszédos, eladó telkét 54 millió forintért. Ez a telek önkormányzati tulajdon marad, de kihirdették a városlakók számára, hogy a Bárka fogja használni. A terv az volt, hogy közösen, állami pályázati támogatásból építünk oda egy új nappali intézményt, a jelenlegit pedig, ami Bárka tulajdon, mi, mint Közösség, átalakítjuk, hogy új Támogatott Lakhatás lehessen a fogyatékkal élők számára.
2025 júliusig kerestünk ilyen jellegű pályázatot, de kiderült, hogy nincs most erre lehetőség és a Minisztérium sem tudja megmondani mikor lesz ismét. A város vezetése biztosította, hogy ez a terv áll, a telek erre a célra van fenntartva, bármeddig is kell várnunk a megvalósítással. Isten vezetését és bátorítását folyamatosan a szívünken tartottuk és elfogadtuk, hogy ez a szomszédos telek adta lehetőség egy távolabbi megoldást fog majd adni, reméljük a következő 5-10 évben. Talán egy harmadik Támogatott lakhatás céljára ;)
Indítást kaptunk új utak keresésére, mivel több közösségi tagunk nem tud ennyi időt várni.
2025 októberében a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet oldalán megjelent egy pályázat „Támogatott Lakhatás férőhelyek kialakításához nyújtandó támogatás 2025” címmel.
A vezetőség kis csapata és néhány önkéntes nagy erőbedobással dolgoztunk a megírásán, indultunk rajta, hogy megnyerjük a maximum elnyerhető összeget, ami 150 millió forint volt.
És nyertünk 148 millió forintot a TL2025-4995 kódszámú pályázatunkkal!
A támogatás teljes összege 2025 decemberében megérkezett a Bárka számlára. Az általunk kiválasztott ház Dunaharasztin található, Fűzfa u. 1. sz. alatt. Ez a családi ház 1990-ben épült, 400 négyzetméteres, jól kialakítható 12 fő fogyatékos személy otthonának és nagy közösségi terei vannak, melyet akár az egész közösség jól használhat. Az ingatlan megvásárlása elhúzódott, mert az eladó nehezen szerezte be a szükséges iratokat, de végül 2026.07.01-el megvásároltuk, 118 millió forintért. A vételáron kívül még a pályázat 30 millió forint erejéig fedezi a szükséges felújítások és átalakítások egy részét is. A pályázati támogatáson túlmenő költségeket jelenlegi számítások szerint közel 40 millió forintot, reményeink szerint Isten kirendeli számunkra az adományok útján, ahogyan eddig is mindig t***e. A tetőtérben két segítői lakrész is kialakítható, mellyel biztosítani tudnánk fiatal szakembereknek a lakhatást, amire a jelenlegi szociális fizetés mellett nagy szükség van.
Ez egy nagy lehetőség a számunkra! Így belátható, rövid időn belül új otthonába tud költözni újabb 12 fő fogyatékos személy, azok közül, akik hosszú évek óta várakoznak a listán.
Szeretnénk kérni, hogy imádságban kérjétek velünk együtt az Urat:
- Továbbra is Ő vezessen minket ebben a feladatban, lássuk és értsük az Ő akaratát.
- Segítsen minket a hitben kitartással, a nehézségek, akadályok idején a bátorsággal és a reménnyel.
- Küldjön „munkásokat az aratásba”, olyan embereket segítőknek, akiknek szívügye lesz ez, ami az Ő szívügye is.
- Áldása áradjon mindazokra, akik, adományok útján már eddig is támogatták a közösségünket és azokra is, akiket indítani fog erre.
- Gyógyítsa meg azon közösségi tagjainkat, akik betegségekkel küzdenek, és erősítse meg a szülőket erővel és egészséggel a Támogatott lakhatásra való várakozás ideje alatt.
Jól tudjuk, hogy az Isten számára fontosak „a kicsinyek”, a fogyatékkal élő emberek is. Értük, a megmentésükre, és általuk - a velük való kapcsolat ajándékaként - mások formálására hozta létre a Bárkát, 35 évvel ezelőtt, és Ő tartja meg az óta is napról napra.
„Ó, Uram, meghallod az alázatosak kívánságát, megerősíted szívüket, figyelsz rájuk; hogy igazságot szolgáltass az árvának és az elnyomottnak, ne rettegtessen többé földi ember.”(Zsolt.10,17-18.)
Imádságban való segítségeteket előre is köszönjük
Dunaharaszti, 2026.10.06.
Szeret***el:
Jeney-Tauzer Katalin
Közösségvezető