Templomépítés

Templomépítés Dunaharaszti Szent Imre templom újjáépítése a Rákóczi-ligeten. Az ott látottak megerősítettek minket abban, hogy nem lehetetlen vállalkozás a templomépítés.

Templomépítés támogatása: Dunaharaszti Szent Imre Római Katolikus Templomért Alapítvány 11600006-00000000-09873755

Dunaharaszti város Szent Imre Plébánia egyházközségében évek óta él a vágy, hogy az 1944-ben felrobbantott temploma helyébe újat építsen. 2012 tavasszal megüresedett egy ingatlanunk, és a helyes hasznosításról beszélgetve ismét felmerült a templomépítés lehetősége. Az egyháztanács néhány tagja, Láng András plébánossal együtt, meglátogatta a környéken az elmúlt tíz évben épült nyáregyházi és a táborfalvi templomot. Ezután az egyházközség tagjait is megkérdeztük, támogatnák-e a templom építését. A kérdőívekre adott válasz egyértelműen pozitív volt. Néhányan, saját elhatározásból, de magunk mögött tudva plébános atya támogatását, hétről hétre összeültünk, hogy a megvalósítást egy-egy lépéssel előrébb vigyük. E munka eredménye az alábbi oldal is.

Dicsőítés a vasárnapi mise előtt. Ha voltál a múltkorin, tudod, hogy kihagyhatatlan, ha nem, akkor most szólok!
23/03/2022

Dicsőítés a vasárnapi mise előtt. Ha voltál a múltkorin, tudod, hogy kihagyhatatlan, ha nem, akkor most szólok!

Közösségünk épül.Vasárnap 17 órakor nem csak gyerekmise lesz a Dunaharaszti Fő úti Szent István templomban, hanem egy rá...
25/01/2022

Közösségünk épül.

Vasárnap 17 órakor nem csak gyerekmise lesz a Dunaharaszti Fő úti Szent István templomban, hanem egy rászoruló gyermek számára gyűjtés is. Meghívó mellékelve. Gyere együtt örvendezni, énekelni és segíts!

Már nagyon várjuk! Hamarosan itt van Jézus születésnapja.Hogy ne csak emlékezzünk a születésre, hanem találkozzunk is ve...
24/12/2021

Már nagyon várjuk! Hamarosan itt van Jézus születésnapja.
Hogy ne csak emlékezzünk a születésre, hanem találkozzunk is vele gyere el a templomba! 24-én az új dunaharaszti ligeti templomban délután 1/2 5-kor, a Dunaharaszti Fő úton és Taksonyban éjfélkor lesz Karácsonyi szentmise Jézussal.

Erre az alkalomra megjelent a Krisztus Fénye újságunk ünnepi számmal, benne a ligeti templom építési története, írások az építésről és nagyos sok ünnepi cikk. Itt olvasható:

http://www.plebi.hu/images/stories/Krisztus_fenye/krisztusfenye_20211224.pdf

Áldott Karácsonyt kívánunk!

2021. 11. 21-én Vasárnap, az alapkőletétel után pontosan 7 évvel Nagy István emlékére felkerül az új harang a toronyba!S...
19/11/2021

2021. 11. 21-én Vasárnap, az alapkőletétel után pontosan 7 évvel Nagy István emlékére felkerül az új harang a toronyba!

Szeretettel várunk 9:30-kor a harang szentelésre, ami után a helyére kerül a harang.

Nagy szeretettel emlékezünk István bácsiról, a birkapartikról, a közös találkozásokról és kívánjuk, hogy az örök életből imádkozzon továbbra is családjáért, barátaiért és a ligeti közösségért.

Hála családjának az adományért!

Elkészült.
03/11/2021

Elkészült.

Dunaharaszti Rákócziliget városrészében az egyházközösség tagjainak kezdeményezésére és összefogásával új templom épült, amelyet október 30-án Marton Zsolt váci megyéspüspök áldott meg ünnepi szentmise keretében. A Szent Imre nevét viselő templom megépülését a helyi...

Elkészült...Már csak pár óra és élőben is lehet nézni a templom szentelését:
29/10/2021

Elkészült...Már csak pár óra és élőben is lehet nézni a templom szentelését:

A templomot ünnepélyesen megáldja, és papjaival a szentmisét bemutatja:Excellenciás MARTON ZSOLT megyéspüspök úr.Énekkari szolgálatSZENT CECÍLIA KÓRUSSZENT R...

Még 10 nap… célegyenesben.
20/10/2021

Még 10 nap… célegyenesben.

Célegyenesben vagyunk! Az október 30-i nagy ünnepre a 10 órai Templomszentelés után családi nap lesz a kertben és közöss...
24/09/2021

Célegyenesben vagyunk!

Az október 30-i nagy ünnepre a 10 órai Templomszentelés után családi nap lesz a kertben és közösségi házban. Este templomszentelési zenés vigadalom, mellékelem a plakátot. Jegyek már nagyon fogynak, aki jönni akar mielőbb!

Aki jár a templom felé láthatja, hogy az új tér gyönyörűen alakul. Emellett elkészült ma az álmennyezet - kép mellékelve - hála templomépítő bizottságunk tagjainak. Bútorok gyártása, kórus, karzat, kerítés, festés folyamatban.

A vigadalom jegye egyben építési támogatás! Rengeteg adomány érkezett, már csak 8 millió forint hiányzik, így reményeink szerint a harang és a kórus padozat is elkészül.

Fülöp Győző

24/08/2021

Támogatás kérése, templom átadás, építés utolsó szakasz - 15 millióra még szükség van!

Kedves templomépítő közösség. Egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk! Sok éves kitartó építéssel elkészül a templom épülete és a templom előtti tér.

A templom teljes átadását és megáldását 2021 október 30-án szombaton 10 órakor tartjuk, amire szeretettel meghívunk. Ünnepeljünk együtt.

Ebben a szakaszban elkészülnek a bútorok, a karzat, kórus emelvény, templom új kerítés, parkolók, templom előtti nyilvános tér, álmennyezet, burkolatok. A munka ezen része 89 millió forint.

Ennek nagy része - az Egyházmegye, a hívek, a rendelkezésre álló anyagiak és a tér építése az Önkormányzat jóvoltából - meg tud valósulni. A fa és vasanyag jelentős emelkedése miatt viszont 15M Ft-al több lesz az építés, amelyre szeretnénk kérni támogatást. Van lehetőség a bútorok és a kórus emelvény esetében emléktábla elhelyezésére, ha lenne szándék a támogatásra. Előre is köszönjük!

A támogatás lehetséges a Dunaharaszti és Taksonyi templomok sekrestyéjében, András és Zsolti atyánál, vagy az alapítvány számlájára befizetve: Dunaharaszti Szent Imre Római Katolikus Templomért Alapítvány 11600006-00000000-09873755

Eljutottunk idáig és beteljesülhet sok ember 77 éves vágya. Istennek legyen hála!

Együtt a közösségért!

Cím

Toldi Utca 28
Dunaharaszti
2330

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Templomépítés új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Templomépítés számára:

Parancsikonok

Megosztás