02/09/2025
A "DONI FOTÓS" REMÉNYI JÓZSEF
A demecseri tájházban kialakított állandó kiállításunk megújult, a rengeteg fotó és kortörténeti dokumentum továbbra is várja az érdeklődőket nyitvatartási időben, valamint az előre egyeztetett időpontokban. A kiállítás látogatásához tárlatvezetés is kérhető.
SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!
"Reményi József második világháborús katonatiszt, közismert nevén A doni fotós. Az ismerősei által a szeretet katonájaként emlegetett főhadnagy tizenhét alkalommal járta meg kórházvonattal a keleti frontot, útjai során naplót vezetett és több ezer fényképet készített. Fotóinak különlegessége, hogy elsősorban nem a háború borzalmait, sokkal inkább az embertelen körülmények közé kényszerített emberi mozzanatokat igyekezett lencsevégre kapni."
"A főhadnagy tizennégy éves kora óta szenvedélyes fotós volt. A legkorábbi felvételek a harmincas, a legkésőbbiek a hatvanas években készültek. Számunkra az a sok száz felvétel a legértékesebb, amelyek Reményi József második világháborús tapasztalatait rögzítik. A főhadnagy ugyanis – egy kórházvonat személyzetének tagjaként – 1942 és 43 folyamán tizenhét alkalommal fordult meg a keleti fronton, és amellett, hogy példásan ellátta szolgálati feladatait, fotózott is."
"A második világháború folyamán összesen tizenkét kórházvonat készült Magyarországon. Valamennyi az állam tulajdonában volt, de a Magyar Vöröskereszt működtette őket. Az első szerelvények 1941-ben gördültek ki a MÁV dunakeszi főműhelyéből, a többi 42-ben. Egy szerelvény felállítása közel százezer pengőbe került, míg egy teljes vonat értéke elérte, de meg is haladhatta a 600-700 ezer pengőt.
Egy-egy kórházvonat jellemzően huszonkét vagonból állt, amelyek közül tízet a fekvőbetegeknek alakítottak ki, öt állt a járó- és ülő betegek rendelkezésére, a fennmaradó hétbe pedig egyéb funkciókat és feladatokat telepítettek: volt parancsnoki, műtő-kötöző, gyógyszertároló és személyzeti kocsi (külön az ápolónőknek, külön a honvédeknek), ahogy konyha- és raktárkocsi is. A holttesteket az amúgy a matracok tárolására szolgáló szerelék- és paklikocsiban helyezték el."
"Ezek a vonatok korszerűen felszerelt, önellátásra berendezett mozgó kórházak voltak. Általában mintegy ötszáz ember utazott rajtuk, de ’43 elején, amikor rosszabbra fordult a helyzet a keleti fronton, zsúfoltabban közlekedtek. A lehetőségekhez képest teljes ellátást nyújtottak, tehát sürgős esetben az e célra kialakított kocsiban műtötték meg a sebesülteket. Ilyenkor a szerelvény természetesen állt, hiszen mozgó vonaton nem lehet életmentő beavatkozást végezni.
Reményi József a 154-es számú kórházvonattal utazott leggyakrabban mint GH- (vagyis gazdasági hivatali) tiszt. E minőségben a vonaton lévők élelmiszer-ellátásáért felelt, ami annyit tett, hogy ha a szerelvény megállt, pénzt vett magához, és néhány honvéd kíséretében beszerző körútra indult. A megvásárolt élelmiszert aztán lovas kocsikkal szállították a vonathoz."
"A kórházvonatok személyzete hősies mentőmunkát végzett, útjaik során nemcsak szakmai felkészültségből, de lelki állóképességből és emberségből is vizsgáztak. Reményi József képei – azontúl, hogy civil szemléletűek, tehát nem propagandafotók – azért is fontosak számunkra, mert a világháború végén valamennyi kórházvonat Ausztriába és Németországba került, és nem jutott vissza magyar földre. Elvesztésük azért is fájó, mert a háború után szétzilált hazai egészségügynek égető szüksége lett volna e modern – mobil rendelőként elsősegélyt biztosító, de akár kórházi jellegű ellátóhelyként is kiválóan használható –, kipróbált szerelvényekre. Fizikai valójukban tehát nem tanulmányozhatjuk őket, ám e felvételek lehetővé teszik, hogy mégiscsak megismerkedhessünk velük." (Mezei Bálint, Magyar Nemzet 2022/9)
