Campus Eleven Iskolaszövetkezet

Campus Eleven Iskolaszövetkezet Campus Eleven Iskolaszövetkezet @ Debrecen

A Campus Eleven Iskolaszövetkezetet 2013 júniusában alapította a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, azzal a céllal, hogy középiskolás diákok és nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók számára, tanulmányaik mellett, szervezett keretek között munkalehetőséget biztosítson. Az iskolaszövetkezet eddigi működése alatt több mint hétszáz tagjának nyújt lehetőséget folyamatosan teljes v

agy részmunkaidős állások betöltésére, a könnyű fizikai munkáktól egészen a szakmai tapasztalatot igénylő munkákig. Az iskolaszövetkezet tagjai számos városi és egyetemi rendezvény szervezésében és lebonyolításában vehetnek részt, különböző munkakörökben, mint pl.: jegypénztárosi feladatok ellátása, vendéglátáshoz kapcsolódó feladatok ellátása, anyagmozgatás, rendezvényszervezés. Az iskolaszövetkezeten keresztül történő munkavégzés számos előnnyel jár a hallgatók számára, azontúl hogy kereseti lehetőséget biztosít, kipróbálhatják magukat a munka világában, elősegítve ezzel a későbbi álláskereséshez szükséges szakmai tapasztalatok elsajátítását. A folyamatosan bővülő hallgatói taglétszám és a partnercégek számának folyamatos növekedése erősíti azt a tapasztalatunkat, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb a diákmunka végzés, ennek az igénynek kíván megfelelni a szövetkezet hosszú távú működésében.

09/06/2026

Kedves Diákok!

Holnap (06.10.) 14 óráig leszünk nyitva,
az új beiratkozókat pedig 13 óráig tudjuk fogadni.

19/05/2026

Kedves Diákok!

Az iroda pénteken (05.22.) zárva tart!

Megértéseteket köszönjük!

04/05/2026

Kedves Diákok!

Holnap (05.05.) az iroda 14:30-ig lesz nyitva, új beiratkozókat 13:30-ig tudunk fogadni.

20/04/2026

Kedves Diákok!
Az iroda pénteken (04.24.) ZÁRVA lesz!

31/03/2026

Kedves Diákok!
Az iroda ma csak 14.30-ig van nyitva.

30/03/2026

Húsvéti NYITVA TARTÁS:
03.30. hétfő 9-15 (beiratkozók 14 óráig jöhetnek)
03.31. kedd 9-15 (beiratkozók 14 óráig jöhetnek)
04.01. szerda 9-15 (beiratkozók 14 óráig jöhetnek)
04.02. csütörtök 9-14 (beiratkozók 13 óráig jöhetnek)
04.03. NAGY péntek: ZÁRVA
04.06. HÚSVÉT hétfő: ZÁRVA

23/03/2026

Kedves Diákok!
03.25-én (szerda) az iroda ZÁRVA lesz!

02/03/2026

Kedves Diákok!

Holnap (03.03.) az iroda ZÁRVA lesz.

04/02/2026

Kedves Diákok!

02.06-án (péntek) az iroda ZÁRVA lesz!

28/01/2026

Kedves Diákok!

A holnapi nap folyamán (01.29.) 2-ig leszünk nyitva!
Új beiratkozókat 1-ig tudunk fogadni!

Megértéseteket köszönjük!

Cím

Egyetem Tér 1. (Főépület, Ajándékbolt Helyén, Büfével Szemben)
Debrecen
4028

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 15:00
Kedd 09:00 - 15:00
Szerda 09:00 - 15:00
Csütörtök 09:00 - 15:00
Péntek 09:00 - 14:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Campus Eleven Iskolaszövetkezet új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás