16/03/2026
Kedves Követőink!
Mozgalmas két hét áll mögöttünk! Az elmúlt napokban több programon és eseményen is együtt lehettünk - most összegyűjtöttük, mi minden történt.
- Dr. Tóth Andrea Noémi: Távoltartás a magyar jogrendszerben
Szakkollégiumunk tagjai egy izgalmas előadáson vehettek részt, amelyen Dr. Tóth Andrea Noémi a távoltartás intézményét mutatta be a magyar jogrendszerben. Az előadás áttekintette a távoltartás büntetőeljárási kényszerintézkedésként betöltött szerepét, valamint a hozzátartozók közötti erőszak esetén alkalmazható megelőző és ideiglenes megelőző távoltartás szabályait. A résztvevők megismerhették a jogintézmény fejlődését, alkalmazásának feltételit, valamint a legfontosabb bírósági gyakorlatot és aktuális jogszabályi változásokat is.
- Dr. Jakkel Barbara: A környezeti etika és az állatok jogai
Az előadás középpontjában az alábbi témák álltak: az éghajlatváltozás, globális ökológiai válság, valamint az a kérdés, hogy vajon az ember természethez fűződő viszonyát miként kellene újragondolnunk. Szó esett azokról az egyre terjedő jogi megoldásokról is, amelyek a környezet hatékonyabb védelme érdekében jogokat biztosítanak a folyóknak, erdőknek vagy akár az állatoknak.
A környezeti etika nézőpontjából olyan gondolatébresztő kérdések is előkerültek, amelyek rávilágítanak arra, miként gondolkodunk az élőlényekkel és a természettel szembeni erkölcsi felelősségünkről.
Az előadás végén egy különösen izgalmas és tartalmas beszélgetés bontakozott ki a résztvevők és az előadó között, amely tovább mélyítette a felvetett kérdéseket.
- Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett: Magyarok Hollywoodban (Jog és irodalom)
Az előadás a hollywoodi filmipar történetében meghatározó szerepet játszó magyar származású alkotókról szólt. Megismerhettük többek között Adolph Zukor, William Fox és Michael Curtiz munkásságát, valamint azt is, hogyan járultak hozzá a magyar filmesek Hollywood sikeréhez.
- Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, illetve a Börtönmúzeum látogatása
Kavalyecz Andrásnak szervezésének köszönhetően a Szakkollégium tagjai egy igazán különleges szakmai látogatáson vehett részt.
A program első állomása a Börtönmúzeum volt, ahol részletes és izgalmas bemutatót kaptunk a korai büntetés-végrehajtási intézetek felépítéséről, fejlődéséről, valamint a magyar börtönügy meghatározó alakjairól és történetéről.
Ezt követően a fegyház és börtön területére látogattunk át, ahol testközelből is betekintést nyerhettünk a büntetés-végrehajtás mindennapjaiba. Megismerhettük a fogvatartottak napi programját, az oktatási helyiségeket, a kézműves foglalkozást, a börtöntemplomot, valamint bepillatnhattunk a családi beszélőbe és egy cellába is. Emelett betekintést kaptunk abba is, hogy milyen szempontok alapján történik a fogvatartottak intézménybe kerüléskori besorolása és milyen rendszer mentén szerveződik a büntetés-végrehajtási intézet működése.
A látogatás rendkívül tanulságos volt.