Délegyházi Református Egyházközség

Délegyházi Református Egyházközség Délegyházi Református Egyházközség

29/09/2026
Templomszülinap 2026🎂Vasárnap hálát adtunk templomunk felszentelésének 34. évfordulóján mindazért, amit Isten az elmúlt ...
28/09/2026

Templomszülinap 2026🎂

Vasárnap hálát adtunk templomunk felszentelésének 34. évfordulóján mindazért, amit Isten az elmúlt évtizedekben közöttünk végzett.

Hálával gondoltunk azokra, akik előttünk jártak, és imádságukkal, munkájukkal építették templomunkat és gyülekezetünket.

Az évfordulóra elkészült háromrészes történeti falunk is, amely bemutatja és őrzi gyülekezetünk múltját.

Hálásak vagyunk örökségünkért, és azért is, hogy ennek a történetnek mi is részesei lehetünk.

Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség! 🙏

“Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni. Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor ...
28/09/2026

“Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni. Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza.”
Zsoltárok 126,5-6🌾

Meghallgatható a tegnapi istentiszteleten elhangzott igehirdetés!🎧
Hallgasd meg, ha nem tudtál eljönni!

✨Áldott hetet kívánunk!

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

28/09/2026

Templomszépítő gyülekezeti napunk volt🍂

Szombaton sok szorgos kéz tett azért, hogy templomunk és környezete felfrissüljön. Festettünk, javítottunk, takarítottunk, a templomkertben pedig újravetettük a nyári hőségben megritkult füvet.

Nagy öröm, hogy minden tervezett munkát sikerült elvégeznünk.

Köszönjük mindenkinek, aki idejével, erejével és munkájával hozzájárult a közös készülődéshez!✨

Emlékezünk, hálát adunk!🏡Vasárnap - 10:00Szeretettel várunk!
25/09/2026

Emlékezünk, hálát adunk!

🏡Vasárnap - 10:00

Szeretettel várunk!

Gyülekezeti Templomszépítő Napra hívunk! 🍂Hétvégén együtt tehetünk templomunk és környezetünk szépségéért! Takarítunk, r...
23/09/2026

Gyülekezeti Templomszépítő Napra hívunk! 🍂

Hétvégén együtt tehetünk templomunk és környezetünk szépségéért! Takarítunk, rendbe tesszük a templom környékét, közben pedig jut idő beszélgetésre, jókedvre és közösségre is. 😊

📅 Szeptember 26., szombat
⏰ 08:00–13:00
🍽️ A munkát közös ebéddel zárjuk

👉 Az alábbi űrlap kitöltésével nagyban segíthetjük a szervezést, de természetesen regisztráció nélkül is szeretettel várunk mindenkit!
https://forms.gle/2BgmPfWmua3dxJwZA

IFJÚSÁG VASÁRNAPJA 2026💚Ma gyülekezetünk fiataljaiért és ifjúsági közösségünkért adhattunk hálát. Öröm volt megtapasztal...
21/09/2026

IFJÚSÁG VASÁRNAPJA 2026💚

Ma gyülekezetünk fiataljaiért és ifjúsági közösségünkért adhattunk hálát. Öröm volt megtapasztalni, hogy Isten számít a fiatalokra, és szolgálatba hívja őket.

„Légy példája a hívőknek…”
1Timóteus 4,12

Az istentisztelet után az ifisek által készített szeretetvendégségen folytatódott az alkalom.

Hála a fiatalokért, a szolgálatukért és ezért az ünnepi vasárnapért! 🙏

🌿 Ifjúság vasárnapjaEzen a vasárnapon különösen is gyülekezetünk fiataljaiért adunk hálát. Az istentiszteleten az ifi sz...
18/09/2026

🌿 Ifjúság vasárnapja

Ezen a vasárnapon különösen is gyülekezetünk fiataljaiért adunk hálát.

Az istentiszteleten az ifi szolgál, ifjúsági énekeket is éneklünk, majd szeretetvendégséggel folytatjuk az együttlétet.🎸🍰☕️

Szeretettel várunk mindenkit!

Szeptemberi alkalmaink🍂Szeretettel várunk!
09/09/2026

Szeptemberi alkalmaink🍂

Szeretettel várunk!

📚🧭 Hittanévkezdő istentiszteletünk voltVasárnap hittanévkezdő istentiszteletünkön együtt adhattunk hálát az új tanévért,...
08/09/2026

📚🧭 Hittanévkezdő istentiszteletünk volt

Vasárnap hittanévkezdő istentiszteletünkön együtt adhattunk hálát az új tanévért, és kérhettük Isten áldását gyermekeinkre, családjaikra és pedagógusaikra.

Külön is köszöntöttük az első osztályos hittanosainkat, valamint a konfirmációi felkészítés előtt álló nyolcadikosokat. Egy-egy iránytűvel ajándékoztuk meg őket, emlékeztetve arra, hogy életünk útjain Jézus Krisztus az, aki valódi irányt mutat számunkra.

Az istentiszteletet szeretetvendégség és közös beszélgetés zárta.

Hálásak vagyunk mindazokért, akik eljöttek és velünk ünnepeltek. Isten áldása kísérje gyermekeinket az előttük álló tanévben! 🙏

Cím

Szabadság Tér 11
Délegyháza
2337

Telefonszám

+36309415105

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Délegyházi Református Egyházközség új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Délegyházi Református Egyházközség számára:

Parancsikonok

Megosztás