Kormorán Kenu Közhasznú Egyesület

Kormorán Kenu Közhasznú Egyesület Evezz velünk a Rába vadregényes kanyarulataiban, és gyönyörködj a folyó természetességében! A Kormorán Kenu Egyesület 2008. novemberben alakult 20 fővel.

Az egyesület elnökévé Bálint Lászlót választották. Az egyesület tagjai közül a vezetőség minden hónapban egyszer összeül, hogy az adott teendőket megbeszélje, a programokat előkészítse. Ami az egyesület munkásságát illeti, minden vízi évad március 15-én a Rába megkoszorúzásával veszi kezdetét, de természetesen a kenuzás sem maradt ki a nemzeti ünnepen. Az elmúlt években még nem szervezeti keretek között de már folytak kisebb túrák, voltak rendezvények. Az iskolaév lezárása utáni egyhetes kenuzási program már évek óta megvalósul. Minden hónap első vasárnapján vannak az evezések Csákánydoroszlóban, melyek nagy népszerűségnek örvendenek. Minden év májusában a mi egyesületünk is aktívan részt vesz a Rába-takarításban, sőt ezen alkalmakkor házigazdaként vendégül látja a kenusokat. Május végén a csákánydoroszlói falunapon aktív kikapcsolódást nyújtunk kicsiknek és nagyoknak. Augusztus 16-án rendezzük meg azt a nagyszabású rendezvényt, melyen a kenuzás mellett kínálunk a gyerekeknek kézműves tanfolyamot és egy kis zenés mulatságot. Továbbá december 30-án szoktuk tartani a téli evezést, ha a folyó nincs befagyva. 2009-ben részt vettünk az augusztus 19-i körmendi csónakfelvonuláson, ezt a hagyományt szeretnénk az elkövetkezendő években tovább folytatni. Az ilyen sikeres rendezvények adták a lökést annak a húsz, a kenuzást, a Rábát szerető embernek, hogy a kenuzásnak szervezeti keretet adjanak Csákánydoroszlóban. Az egyesület zászlajára tűzte a fiatalok egészséges nevelését, és ezért tenni is kívánnak különböző szabadidős, kenus programokkal. A megalakuláskor fő célnak tűztük ki:

■ RÁBA folyó természeti értékeinek, környezetének megismerését, megóvását, feltérképezését
■ környezetvédelemmel kapcsolatos nevelést, tanfolyamok, táborok, rendezvények szervezését
■ gyermekek és fiatalok közösségi életre nevelését, fizikai és szellemi fejlődésük elősegítését
■ fenti tevékenységgel egyetértő bel- és külföldi csoportokkal kapcsolatok kiépítését, ápolását
■ vízi-jártassági ismeretek elsajátítását, sportolási és szabadidős foglalkozások biztosítását
■ szervezett vízitúrákon, versenyeken való részvételt
■ céljaink elérése érdekében, mások programjainak segítését, azokba bekapcsolódást
Minden érdeklődőt, kenuzni, kajakozni vágyót várunk rendezvényeinken. Minden segítséget megadunk azoknak, akik ki szeretnék próbálni saját képességeiket, vagy csak evezési kedvtelésre, sportolásra, természeti szépségek élvezésére szánta el magát. Szeretettel várunk mindenkit tagjaink közé, akik Egyesületünk Alapszabályzatával egyetért, és rendszeresen részt kíván venni programjainkon, valamint hajlandó a céljaink megvalósítása érdekében szabadidejéből, energiájából erre áldozni. Várunk minden olyan természetes és jogi személyt, gazdasági társaságot, akik hajlandóak a céljaink támogatására. Részletekért keresse Egyesületünket.

🌊 Augusztus 15-én ismét VíziRing a Rábán!Csatlakozz hozzánk a Csákánydoroszló–Körmend szakaszon egy felejthetetlen evezé...
29/07/2026

🌊 Augusztus 15-én ismét VíziRing a Rábán!
Csatlakozz hozzánk a Csákánydoroszló–Körmend szakaszon egy felejthetetlen evezésre! 🚣
ℹ A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Várunk szeretettel!

Az országos VíziRing rendezvénysorozat egyik állomása a Rába folyón. A Csörötnek Csákánydoroszló közti 22 kilométeres szakasz a Rába legvadregényesebb szakasza. A túra a csörötneki Akácfa Kempingből...

RábaVágta: 2 nap, 2 szakasz, 1 verseny, sok új barátság. Találkozunk jövőre is! 🏆🍾🍻
26/07/2026

RábaVágta: 2 nap, 2 szakasz, 1 verseny, sok új barátság.
Találkozunk jövőre is! 🏆🍾🍻

A te fotóalbumodban van már Rábán evezős kép? ☀️
16/07/2026

A te fotóalbumodban van már Rábán evezős kép? ☀️

Nincs sietség. Nincs rohanás.Csak a Rába, a nyár és az önfeledt pillanatok. ☀️Tartsatok velünk egy könnyű családi raftin...
06/07/2026

Nincs sietség. Nincs rohanás.
Csak a Rába, a nyár és az önfeledt pillanatok. ☀️
Tartsatok velünk egy könnyű családi rafting túrán! 🚣

🚣‍♂️ Bérelnél kenut? 3 személyes kenu: 9 000 Ft/nap4 személyes kenu: 10 000 Ft/nap✅A hajó mellé teljes felszerelést bizt...
10/06/2026

🚣‍♂️ Bérelnél kenut?

3 személyes kenu: 9 000 Ft/nap
4 személyes kenu: 10 000 Ft/nap

✅A hajó mellé teljes felszerelést biztosítunk (lapát, mellény, vízhatlan hordó)
✅ Vezetett túrák szervezését is vállaljuk
✅ Szállítás a túra kiindulási pontjára igény szerint

Foglalás és információ:
📞 +36 30 298 2822
📧 [email protected]

Gyermeknap alkalmából nagy örömmel láttuk vendégül a csákánydoroszlói iskola tanulóit és pedagógusait. 😊Játszótérré vált...
29/05/2026

Gyermeknap alkalmából nagy örömmel láttuk vendégül a csákánydoroszlói iskola tanulóit és pedagógusait. 😊

Játszótérré változott a Rába part, mert a világ legszebb dolgai nem tárgyak, hanem élmények,pillanatok és emlékek.❤️

Nincs olyan, hogy nem lehet ☝️
23/05/2026

Nincs olyan, hogy nem lehet ☝️

Legyen a vízitúra mindenkié!
Aktív Magyarország

🌿 Evezz végig a 2023-as Év Vízitúra Útvonalán! 🌊 🏆A Csörötnek–Csákánydoroszló szakasz a Rába egyik legszebb és legnépsze...
20/05/2026

🌿 Evezz végig a 2023-as Év Vízitúra Útvonalán! 🌊 🏆

A Csörötnek–Csákánydoroszló szakasz a Rába egyik legszebb és legnépszerűbb útvonala, melyet most te is felfedezhetsz egy vezetett raft túrán! 🚣

🚣 Amit kínálunk:
– 22 km-es kellemes vízi túra
– tapasztalt túravezető minden csapat mellé
– ideális baráti társaságoknak és családoknak
– természetközeli élmény a környék különleges élővilágával

💰 Ár: 14500 Ft / fő
👥 Minimum létszám: 4 fő (egyedül is jelentkezhetsz – igyekszünk csapatot kialakítani)
📞 Jelentkezés: +36 30 298 28 22
📧 [email protected]

✨ Egy inspiráló történet a május 1-jei rendezvényünkrőlAz esemény céljának sikerességét jól mutatja egy visszatérő részt...
18/05/2026

✨ Egy inspiráló történet a május 1-jei rendezvényünkről

Az esemény céljának sikerességét jól mutatja egy visszatérő résztvevő története is.
Móni és fia, Ámon már három éve rendszeresen részt vesznek a programon. Ámon itt ismerkedett meg az evezéssel, ami olyan hatással volt rá, hogy azóta a Gyac Evezős szakosztály Para csoport tagjaként aktívan sportol és versenyez. 🚣‍♂️
Közben édesanyja, Móni is kedvet kapott az evezéshez, azóta ő is igazolt versenyző.
Az egyesület vezetősége a több éves kötődésük és példaértékű részvételük elismeréseként egy, a Kormorán Közhasznú Egyesület logójával ellátott pólóval ajándékozta meg Ámont, amely az egyesület közösségi és befogadó szemléletét is kifejezi 🎽
Az, hogy a résztvevők egy része évről évre visszatér, jól tükrözi a rendezvény közösségformáló erejét és sikerét 😊

🚣‍♂️ Pár pillanat képekben a május elsejei Rába Túráról! 📸Köszönjük az Aktív Magyarország, az Aktív Rába Szövetség, vala...
06/05/2026

🚣‍♂️ Pár pillanat képekben a május elsejei Rába Túráról! 📸

Köszönjük az Aktív Magyarország, az Aktív Rába Szövetség, valamint az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának támogatását és együttműködését! 🤝

Cím

Vasút út 4
Csákánydoroszló
9919

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kormorán Kenu Közhasznú Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Kormorán Kenu Közhasznú Egyesület számára:

Parancsikonok

Megosztás