14/02/2023
A felebaráti szeretet és a közjó
Ha az emberek többsége egy kicsit gondoskodik a többi emberről, pusztán felebaráti szeretetből vagy megszokásból, akkor mindenki számára jobb világban élhetünk.
Nagymamámék még azt a generációt képviselik, ami mindig mindent igyekezett megbecsülni és megjavítani. Mert semmi sem volt csak úgy, nem lehetett mindenért elszaladni a boltba és volt eset, amikor pénz sem volt, szóval meg kellett számolni a fillért :)
Az ő generációjuk szokása volt az, hogy (főleg szükségből ugyan), de közterületre is ültessenek gyömölcstermőket. Hol mi volt a divat, vagy ki mit szeretett jobban. Ahol volt hely a ház, kerítés előtt az utcafronton oda ültettek diófát vagy almát, szilvát, körtét, eperfát, barackot stb. Kinek mi volt kedves. Aztán szokás szerint ezekről a fákról általában nem bánták, ha bárki csemegézik kicsit. Nagypapám sokszor szívesen nézte az ablakból, ha valaki megállt a szilvafánk alatt és evett róla pár szemet vagy vitt magával egy kicsit. Egy dolgot nem illett/nem szabadott odamenni vödrökkel és leszedni az egészet. De ezt rendszerint tudták a környék lakói és tiszteletben is tartották.
A szomorú az az, hogy egyre kevesebb helyen van ilyen közterületen lévő gyümölcstermő és van hely ahol meg is szólják az embert, ha eszik róla/alóla egy egy szemet vagy darabot.
Azt kell megértenünk szerintem, hogy közösen egy ilyen kis befektetéssel a közjóért teszünk. Tehát ha már fát ültetünk közterületen, érdemes gyümölcstermőben gondolkodnunk, hogy másnak is legyen. A föld terem, a fa gondoskodik, ha mi gondoskodunk és végül is mi magunk szedhetjük le a legtöbb gyümölcsöt, ha igényünk van rá.
Önkormányzati programokat lenne jó indítani ilyen céllal, hogy a közterületeken a lehető legtöbb gyümcsöltermő elérhető legyen a lakosság számára. Ez segítené a közösségek építését és a közös értékrendszer megfogalmazását is. Arról nem is beszélve, hogy ha mindenhol lenne elég közösség számára elérhető gyümöcstermő, akkor javulna a lakosság általános gyömölcsellátottsága és így a köz egészsége is (meg valljuk meg, hogy mindenki pénztárcáján is segítenénk egy kicsit).
Nem nagy munka, ha mindenki részt vesz ebben. Nagy elgondolás, de lehetséges feladat.
Szóval véleményem szerint a gyümölcs elérhetőségén kell javítani és mindenkinek jobb lesz :)