Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége - TÖOSZ

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége - TÖOSZ A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) egy politikai pártoktól független non-profit

08/10/2026

A fejlődés sokszor akkor kezdődik, amikor még semmi sem látszik belőle.

Egy új út, egy megújult közterület vagy egy régóta várt fejlesztés néhány hét vagy hónap alatt elkészülhet. A háttérben azonban gyakran évek munkája húzódik meg: tervezés, egyeztetések, engedélyezési folyamatok és forráskeresés előzi meg azt a pillanatot, amikor a beruházás végre láthatóvá válik.

Somogyi Lajos, Ballószög polgármestere szerint a településvezetés egyik legfontosabb feladata, hogy kapcsolatot teremtsen a közösség és a fejlesztések között. Hogy a helyiek ne csupán szemlélői, hanem részesei legyenek annak a folyamatnak, amely a település jövőjét alakítja.

A siker nem kizárólag az elkészült beruházásokban mérhető. Hanem abban is, hogy egy közösség képes-e együtt gondolkodni, közös célokat megfogalmazni és tenni azok megvalósításáért.

Mert a fejlődő települések mögött nemcsak jó tervek állnak. Hanem olyan közösségek is, amelyek hisznek abban, hogy közösen többre képesek.

🎓 A Debreceni Egyetem Települési önkormányzati vezetőképző szakirányú továbbképzésének másoddiplomás hallgatói látogatta...
06/10/2026

🎓 A Debreceni Egyetem Települési önkormányzati vezetőképző szakirányú továbbképzésének másoddiplomás hallgatói látogattak el október 6-án a budapesti Információs és Koordinációs Központunkba.

A hallgatókat dr. Gyergyák Ferenc, a TÖOSZ főtitkára fogadta, aki bemutatta a Szövetség működését, feladatait és az önkormányzati érdekképviseletben betöltött szerepét. A szakmai program során szó esett a magyar önkormányzati rendszer működéséről, az önkormányzatok előtt álló aktuális kihívásokról, valamint a települési önkormányzatok és országos érdekképviseleti szervezeteik kapcsolatáról is.

A hallgatók háromnapos szakmai tanulmányút keretében látogattak Budapestre, amelynek során települési önkormányzatok mellett a TÖOSZ Információs és Koordinációs Központját is felkeresték.

A szakmai programon részt vett Schmidt Jenő, a Debreceni Egyetem Siófok Campusának igazgatója, a TÖOSZ korábbi elnöke is, aki aktívan közreműködik a két szervezet szakmai együttműködésében és az önkormányzati vezetőképzés megvalósításában. A hallgatókat elkísérte Prof. Dr. Szűcs István, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Ökonómiai Intézetének igazgatója, a Települési önkormányzati vezetőképző szakirányú továbbképzési szak szakfelelőse is.

A program szervesen kapcsolódik a TÖOSZ és a Debreceni Egyetem többéves stratégiai együttműködéséhez. Ennek keretében indult el 2023-ban a Települési önkormányzati vezetőképző szakirányú továbbképzés, amelyre eddig már 58 hallgató iratkozott be. A képzés célja, hogy átfogó, a gyakorlatban is hasznosítható ismereteket nyújtson a települési önkormányzatok jelenlegi és leendő vezetőinek, képviselőinek, valamint az önkormányzati működéshez kapcsolódó szakembereknek.

A TÖOSZ számára kiemelten fontos, hogy a képzés hallgatói a Polgármester Akadémia tapasztalataira alapozva az elméleti ismeretek mellett közvetlenül is megismerhessék az önkormányzati érdekképviselet működését és gyakorlati tapasztalatait. Örömmel fogadtuk a Debreceni Egyetem hallgatóit, a szakmai találkozó pedig újabb lehetőséget teremtett a tapasztalatcserére és a két szervezet között kialakult eredményes együttműködés további erősítésére.

04/10/2026

A településvezetés sokszor azokból a feladatokból áll, amelyeket szinte senki sem lát.

A helyiek az elkészült fejlesztésekkel, a megvalósult programokkal és a működő szolgáltatásokkal találkoznak a mindennapokban. A háttérben azonban számtalan egyeztetés, határidő, engedélyezési folyamat és szervezési feladat húzódik meg, amelyek nélkül egyetlen ügy sem jutna el a megvalósulásig.

Bálint Istvánné, Bicske polgármestere szerint a sikeres településvezetés egyik legfontosabb feltétele a jelenlét. Az, hogy a polgármester ne csak a hivatalban legyen elérhető, hanem a közösség mindennapjaiban is. A rendezvényeken, a találkozásokban, a beszélgetésekben és azokban a pillanatokban, amikor a helyiek megosztják vele örömeiket vagy problémáikat.

Mert egy település erejét végső soron nem a fejlesztések önmagukban adják, hanem azok az emberek, akik közösséget alkotnak benne. Az egymásra figyelés, az összetartozás és a közös felelősségvállalás olyan értékek, amelyek minden siker alapját jelentik.

Hiszen a legnagyobb eredmény sokszor nem egy beruházás vagy egy új épület, hanem egy olyan közösség, amely számíthat egymásra.

🇭🇺🤝🇦🇹  Nemzetközi tapasztalatcsere az önkormányzatok előtt álló közös kihívásokról Dr. Hanusi Péter, a TÖOSZ elnöke Salz...
02/10/2026

🇭🇺🤝🇦🇹 Nemzetközi tapasztalatcsere az önkormányzatok előtt álló közös kihívásokról

Dr. Hanusi Péter, a TÖOSZ elnöke Salzburgban, a 72. Osztrák Önkormányzati Kongresszus (Österreichischer Gemeindetag) nemzetközi panelbeszélgetésén képviselte Szövetségünket és a magyar önkormányzatokat. A kétnapos rendezvényt nagy érdeklődés övezi: egész Ausztriából több mint 1700-an vesznek részt a kongresszuson.

Az Osztrák Településszövetség meghívására megrendezett kerekasztal-beszélgetésen több európai partnerszövetség vezetője osztotta meg tapasztalatait arról, hogyan őrizhető meg az önkormányzatok működőképessége a szűkülő költségvetési lehetőségek mellett, melyek a helyi önkormányzatok legfontosabb kihívásai, és milyen feladatok állnak előttük a következő időszakban.

Az elnök a magyar önkormányzatok szempontjából többek között a kiszámítható, a helyi közszolgáltatások valós költségeit figyelembe vevő finanszírozás, az önkormányzati kapacitások erősítése, valamint az állam és az önkormányzatok közötti rendszeres, érdemi partnerség jelentőségét hangsúlyozta.

A TÖOSZ számára kiemelten fontosak a nemzetközi önkormányzati kapcsolatok. Az európai partnerszövetségekkel folytatott párbeszéd lehetőséget teremt arra, hogy megismerjük egymás tapasztalatait, tanuljunk a más országokban már működő megoldásokból, és a magyar önkormányzatok tapasztalatait, szempontjait is megjelenítsük a nemzetközi szakmai párbeszédben.

A helyi önkormányzatok előtt álló kihívások sok tekintetben közösek – ezért a megoldások keresésében is fontos az együttműködés és a nemzetközi tapasztalatcsere.

A Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából Gödöllőn megrendezett ünnepi konferencia középpontjában az önkormányzati rendsze...
30/09/2026

A Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából Gödöllőn megrendezett ünnepi konferencia középpontjában az önkormányzati rendszer jövője, az autonómia, a feladatrendszer és a finanszírozás megújítása állt. A szakmai program keretében dr. Hanusi Péter, a TÖOSZ elnöke az eltérő települési adottságokról, a differenciált feladatellátásról és finanszírozásról tartott előadást, majd részt vett az önkormányzati rendszer jövőjéről rendezett kerekasztal-beszélgetésen is. A konferencia kiemelt eseménye volt a nyolc országos önkormányzati érdekszövetség közös dokumentumának ünnepélyes aláírása. Fotó: Váraljai Zoltán

A Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából 2026. szeptember 29-én dr. Baka András köztársasági elnök a nyolc országos önkor...
30/09/2026

A Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából 2026. szeptember 29-én dr. Baka András köztársasági elnök a nyolc országos önkormányzati érdekszövetség elnökével egyeztetett a Gödöllői Királyi Kastély Dísztermében. A megbeszélés középpontjában az önkormányzatok stabilitása és az együttműködés fontossága állt. Fotó: Váraljai Zoltán

Ma van a Helyi Önkormányzatok NapjaKülönös jelentőséget ad az idei ünnepnek, hogy tegnap Gödöllőn a nyolc országos önkor...
30/09/2026

Ma van a Helyi Önkormányzatok Napja

Különös jelentőséget ad az idei ünnepnek, hogy tegnap Gödöllőn a nyolc országos önkormányzati érdekszövetség elnökei dr. Baka András köztársasági elnökkel egyeztettek az önkormányzatok helyzetéről és jövőjéről.

Az idei év más szempontból is fontos előrelépést hozott: a nyolc országos önkormányzati érdekszövetség együttműködése megerősödött, és egységes javaslatokat fogalmaztunk meg az önkormányzati rendszer megújítására. Közös célunk, hogy a települések tapasztalatai és javaslatai érdemi szerepet kapjanak az őket érintő döntésekben.

A Helyi Önkormányzatok Napján pedig mindenekelőtt azokat köszöntjük, akik nap mint nap településeinkért dolgoznak: polgármestereket, önkormányzati képviselőket, köztisztviselőket és valamennyi önkormányzati munkatársat.

Köszönjük a helyi közösségekért végzett munkájukat!

📸 MÖSZ

A nyolc országos önkormányzati érdekszövetség az önkormányzatokat érintő, azonnali intézkedéseket igénylő kérdések megol...
30/09/2026

A nyolc országos önkormányzati érdekszövetség az önkormányzatokat érintő, azonnali intézkedéseket igénylő kérdések megoldása, a biztonságos működés, valamint az állam és az önkormányzatok közötti feladat- és forrásmegosztás újraszabályozása, az azonos stratégiai irányok kijelölése érdekében az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) Önkormányzati Oldala nevében egységes szövetségi javaslatcsomagot fogalmazott meg és azt 2026. augusztus 5-én megküldte dr. Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter részére. Az országos önkormányzati érdekszövetségek a Gödöllőn 2026. szeptember 29-én a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából megrendezett ünnepi konferencia alkalmából hozták nyilvánosságra az egységes szövetségi javaslatcsomagot.

A nyolc országos önkormányzati érdekszövetség az önkormányzatokat érintő, azonnali intézkedéseket igénylő kérdések megoldása, a biztonságos működés, valamint az állam és az önkormányzatok közötti feladat- és forrásmegosztás újraszabályozása, az azonos stratégiai ir....

29/09/2026

Kiemelkedő jelentőségű találkozóra került sor ma, a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából Gödöllőn: dr. Baka András köztársasági elnök mind a nyolc országos önkormányzati érdekszövetség elnökével egyeztetett.

A Gödöllői Királyi Kastély Dísztermében folytatott megbeszélés fontos üzenete, hogy a települések hangjának és az önkormányzatok tapasztalatainak helye van a legmagasabb szintű párbeszédben. Az egyeztetés középpontjában az önkormányzatok stabilitása és az együttműködés fontossága állt.

A nap jelentőségét tovább erősítette, hogy a nyolc országos önkormányzati érdekszövetség elnökei aláírták a jövőbeni együttműködésük kereteit rögzítő közös megállapodást, amellyel új alapokra helyezik együttműködésüket. A megállapodás célja a szövetségek közötti együttműködés erősítése a hatékonyabb és eredményesebb önkormányzati érdekképviselet érdekében.

Az ünnepi konferencia szakmai programján dr. Hanusi Péter, a TÖOSZ elnöke előadásában úgy fogalmazott:

„Nem egyforma önkormányzatokra van szükség, hanem olyan rendszerre, amely minden település számára biztosítja a működőképességet és a saját jövőjéről való döntés lehetőségét.”

Összefogással és párbeszéddel az erős önkormányzatokért!

Az önkormányzati szövetségek elnökeinek találkozója dr. Baka András köztársasági elnökkelA Helyi Önkormányzatok Napja al...
29/09/2026

Az önkormányzati szövetségek elnökeinek találkozója dr. Baka András köztársasági elnökkel

A Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából 2026. szeptember 29-én rendezett ünnepi konferenciát követően az önkormányzatok stabilitásáról és az együttműködés fontosságáról egyeztetett dr. Baka András köztársasági elnök a nyolc országos önkormányzati érdekszövetség elnökeivel a Gödöllői Királyi Kastély Dísztermében.

Dr. Baka András köszöntőjében az államfő felidézte az önkormányzati törvény megalkotását, és hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok stabil működése az alkotmányozási folyamat során is meghatározó szempont. „Alkotmányozni csak szilárd alapokra építve lehet” – fogalmazott. Baka András az önkormányzati szereplők közötti együttműködés jelentőségére is felhívta a figyelmet.

A megbeszélésen dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke és Gödöllő polgármestere; Karácsony Gergely, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöke és Budapest főpolgármestere; dr. Cser-Palkovics András, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke és Székesfehérvár polgármestere; dr. Hanusi Péter, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke és Mátészalka polgármestere; Lipők Sándor Zoltán, a Kisvárosok Szövetségének elnöke és Kemecse polgármestere; Kőszegi Tamás Gábor, a Községek és Kistelepülések Országos Önkormányzati Szövetségének elnöke és Görcsöny polgármestere; Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke és Szentkirály polgármestere; valamint Pajna Zoltán Árpád, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke és a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke vett részt.

Jelen volt továbbá a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium részéről dr. Hoffmann István önkormányzati államtitkár és Stumpf Péter Bence parlamenti államtitkár.

Cím

Damjanich Utca 44
Budapest
1071

Telefonszám

+3613212496

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége - TÖOSZ új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége - TÖOSZ számára:

Parancsikonok

Megosztás