14/05/2026
⚠️BV COACH - független tájékoztató oldal posztja, mely minden HSZT hatálya alatt álló állományra egyformán érvényes‼️
Kérdés érkezett:
Lassan másfél éve büntetőeljárás folyik ellenem. Végzettségem, képzettségem és szakmai tapasztalatom ellenére alacsony beosztásban tartanak, magasabb beosztás ellátására még megbízással sem tartanak alkalmasnak. Közben mások felsőfokú végzettség nélkül, „iskolába jár” alapon magasabb tiszti beosztásokat tölthetnek be.
Valóban kizár mindenből egy folyamatban lévő büntetőeljárás?
És ez mennyiben fér össze az ártatlanság vélelmével?
Szerintem ezt érdemes nagyon pontosan szétválasztani.
Mert folyamatban lévő büntetőeljárás esetén valóban van jogszabályi korlát.
A Hszt. szerint ilyen esetben a hivatásos állomány tagja fizetési fokozatban nem sorolható előre, illetve rendfokozatban nem léptethető elő.
Ez egy létező, tényleges korlátozás.
De nem ugyanaz, mint azt állítani, hogy az érintett emiatt minden magasabb szakmai feladatra, minden vezetői jellegű feladatellátásra, sőt még átmeneti megbízásra is eleve alkalmatlanná válik.
A kettő között nagyon nagy különbség van.
A Hszt. ugyanis külön szabályozza azt is, hogy a hivatásos állomány tagja milyen feltételekkel nevezhető ki magasabb besorolási kategóriába tartozó szolgálati beosztásba vagy vezetői beosztásba.
Ott a törvény képzettségi és alkalmassági feltételekről, valamint teljesítményértékelési követelményről beszél.
És csak akkor utal külön az előmeneteli szabályokra, ha a magasabb beosztásba kerülés rendfokozati előmenetellel is jár.
Magyarul:
a jogszabály nem azt mondja, hogy folyamatban lévő büntetőeljárás mellett valaki automatikusan kizárható minden magasabb beosztásból.
Azt mondja, hogy bizonyos előmeneteli joghatásoknak lehet akadálya.
Ez nem ugyanaz.
Hogy egy konkrét kinevezés adott esetben milyen illetményi, besorolási vagy előmeneteli következménnyel járna, azt természetesen mindig külön kell vizsgálni.
De ebből még nem következik egy általános, mindent lezáró tétel:
„büntetőeljárás van ellene, tehát úgysem lehet magasabb beosztásba tenni”.
Ez így ebben a formában legfeljebb kényelmes magyarázat.
Nem általános jogszabályi tilalom.
És itt jön a még érdekesebb rész.
Mert ha valaki a kinevezésnél mindenáron előmeneteli akadályt akar látni, akkor még mindig ott van a megbízás jogintézménye.
A Hszt. alapján a hivatásos állomány arra alkalmas tagja átmenetileg megbízható betöltetlen vagy ideiglenesen megüresedett szolgálati beosztás ellátásával, illetve helyettesítéssel.
A megbízás szabályai pedig nem zárják ki, hogy ilyen módon magasabb felelősségű szolgálati beosztás ellátására kerüljön sor.
A megbízás éppen arra szolgál, hogy a szervezet átmenetileg olyan állománytaggal láttasson el egy feladatot, akit arra alkalmasnak tart.
Fontos: ebből nem következik, hogy bárkit kötelező megbízni.
A munkáltató mérlegelhet.
Vizsgálhat alkalmasságot.
Dönthet úgy, hogy valakit nem kíván megbízni.
De ez egészen más állítás, mint azt sugallni, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárás miatt erre eleve nincs is jogi lehetőség.
Ha ez a valós indok, akkor azt kell vállalni:
munkáltatói mérlegelési döntés született.
Nem pedig azt a benyomást kelteni, mintha valamiféle megkerülhetetlen törvényi tilalom állna fenn.
Különösen problémás, ha egy ilyen értelmezés idővel intézeti köztudássá válik.
„Úgysem lehet őt előrébb tenni, mert büntetőeljárás van ellene.”
És onnantól már senki nem kérdezi meg:
- pontosan melyik jogszabály zárja ki?
- Melyik rendelkezés mondja ezt ki?
- Kinevezésről beszélünk, vagy megbízásról?
- Fizetési fokozati előresorolásról beszélünk, vagy magasabb feladatellátásról?
- Valódi jogi akadályról van szó, vagy évek alatt kényelmesen rögzült belső magyarázatról?
Mert ez nem apró különbség.
Ez a különbség aközött, hogy valakit jogszabály akadályoz,
vagy aközött, hogy egy döntést jogszabálynak adnak el.
És akkor nézzük a másik oldalt is.
A megbízásra vonatkozó szabályok szerint főszabály szerint az bízható meg egy adott szolgálati beosztás ellátásával, aki megfelel az adott beosztás képesítési követelményeinek.
Szolgálati érdekből ettől kivételesen el lehet térni, de csak akkor, ha az érintett a beosztás betöltéséhez szükséges állami iskolai végzettséggel már rendelkezik, és csak a szükséges szakképesítés megszerzése van folyamatban.
Ez megint nagyon fontos különbség.
Az, hogy valaki „iskolába jár”, önmagában nem varázsige.
Ha egy adott beosztás jogszabály szerint felsőfokú végzettséget kíván meg, akkor nem ugyanaz a helyzet, ha valakinek a diplomája már megvan, és csak egy további szakmai képesítést szerez meg,
mint az, ha maga a felsőfokú végzettség hiányzik, és az érintett majd egyszer talán megszerzi.
A jogszabály a kettőt nem mossa össze.
Akkor sem kellene, ha a szervezetnek éppen kényelmes lenne.
És itt válik igazán kellemetlenné a kérdés.
Ha valakinél egy folyamatban lévő büntetőeljárásból évekig általános szakmai karantént vezetnek le,
miközben más esetben a tényleges képesítési feltételeket is meglepő rugalmassággal kezelik,
akkor óhatatlanul felmerül:
valóban a szabályok következetes alkalmazásáról beszélünk?
Vagy arról, hogy ahol valakit félre akarnak tenni, ott a jogszabályból tilalmat olvasnak ki,
ahol pedig valakit pozícióba akarnak emelni, ott a valódi feltételekből hirtelen rugalmasság lesz?
Ez már nem pusztán humánpolitikai kérdés.
Ez szervezeti tisztesség kérdése.
És igen, itt kapcsolódik be az ártatlanság vélelme is.
Az ártatlanság vélelme természetesen nem azt jelenti, hogy folyamatban lévő büntetőeljárás mellett bárkit automatikusan elő kell léptetni, ki kell nevezni vagy meg kell bízni.
Ilyet komolyan senki nem állít.
De azt sem jelentheti, hogy a folyamatban lévő eljárás ténye önmagában általános alkalmatlansági bélyeggé, teljes karrierzárrá vagy évekig tartó hallgatólagos büntetéssé válik.
A büntetőeljárás nem jogerős bűnösség.
Nem fegyelmi ítélet.
Nem automatikus szakmai alkalmatlanság.
És végképp nem olyan gumifogalom, amelyre hivatkozva mindent meg lehet tagadni, amit egyébként kényelmetlen volna érdemben megindokolni.
Ha van konkrét jogi akadály, nevezzük meg pontosan.
Ha van egyedi munkáltatói mérlegelés, vállaljuk fel döntésként.
Ha alkalmassági aggály merül fel, azt mondjuk ki, és indokoljuk meg.
De ne forduljon elő az, hogy egy folyamatban lévő büntetőeljárásból évek alatt olyan intézeti legenda lesz, amelyet mindenki tényként ismétel,
miközben a jogszabály valójában nem ezt mondja.
Mert az ártatlanság vélelme nemcsak a tárgyalóteremben fontos.
Hanem abban is, hogy a jogerős döntésig senkit ne kezeljenek úgy a szolgálati életben, mintha már el lenne marasztalva.
Különösen ne úgy, hogy közben a rendszer mások esetében a valódi, tételes feltételeket is készségesen félreteszi.
A szabály legyen szabály mindenkinek.
A mérlegelés legyen vállalt döntés.
A jogszabály pedig ne legyen utólagos díszcsomagolása annak, amit valójában már régen eldöntöttek.
