30/06/2026
Bízunk a párbeszéd megindításában!
A múzeum munkatársai készen állnak az egyeztetésre az épülettel kapcsolatos, illetve a saját szakmájukat érintő kérdésekben.
SEMMIT RÓLUNK NÉLKÜLÜNK
A közösségi médiában elvártnál kicsit részletesebben az Iparművészeti Múzeumról, de olvassátok végig, mert fontos téma, és örüljünk együtt annak, hogy ilyen kérdésekben újra lehet érdemi szakmai beszélgetéseket folytatni.
Az Iparművészeti Múzeum pótolhatatlan értékű épülete és gyűjteménye egy évtizedre magára maradt. Miközben számos presztízsberuházás zajlott, az ország egyik legértékesebb, Lechner Ödön tervezte múzeumépületének, amely egyben az egyik kiemelt nemzeti közgyűjtemény otthona is, meg sem indították a rekonstrukcióját.
Az új kormány megalakulása óta az intézményt fenntartó Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium és az építészetért, nagyberuházásokért felelős Közlekedési és Beruházási Minisztérium is bejelent***e: újrakezdjük a munkát az épület megmentése és műemléki helyreállítása érdekében.
Ez persze megnyitotta a régóta tartó társadalmi vitát arról is, hogy az épület új szárnya milyen építészeti karakterrel épüljön meg. Ennek kapcsán építészeti államtitkárként szeretnék néhány alapelvet rögzíteni, hogy világos legyen, kellően érzékeny, átgondolt, alapos, építészeti és műemléki szempontból is következetes megfontolások mentén viszonyulunk ehhez a beruházáshoz is.
0. Mi a vita tárgya?
Az Iparművészeti Múzeum épületére 1891-ben írtak ki tervpályázatot, amelyen az első díjat Lechner Ödön és Pártos Gyula pályaműve kapta. Az azóta elveszett (!) pályaműben szerepelt egy hátsó szárny, amely a múzeumi tömböt körbezárta. Ez a szárny a tervezés során kikerült a projektből és a múzeum a ma látható formájában épült meg.
2012-ben is tervpályázat zajlott, ezúttal a múzeum felújítására és kibővítésére a szabadon maradt telekrészen. Ezt a Vikár és Lukács Építész Stúdió nyerte meg, majd a kidolgozott tervek 2013-ban építési engedélyt is kaptak. Ezeket az ezt követő években a korábbi kormány politikai iránymutatásai szerint több körben át kellett dolgozni, míg végül egy sosem létezett, historizáló rekonstrukciós szárny tervei kaptak új engedélyt 2022-ben.
1. A tervekről
Az Iparművészeti Múzeum legfőbb védendő értéke a megvalósult mű, nem a tervek.
Szinte minden jelentős középület mély átalakuláson esik át, mire megépül. Nem volt ez másképp az Iparművészetivel sem. Az 1891-es tervpályázat után lassan induló projekt tervei 1893-ig tartalmazták a hátsó szárnyat is, utoljára az építési engedélyhez tartozó “átdolgozott építési terv” dokumentációban. Ezek a tervek egy mai épület vázlattervének felelnek meg, elvi szintű kidolgozottsággal, részletek nélkül. A korabeli beruházásokat a mai design&build módszerhez hasonlóan bonyolították le, azaz a részletmegoldások és az épület végleges kialakításának tervei a kivitelezési folyamat részeként készültek el. A múzeum építkezése 1894-ben kezdődött, de már az ezt elindító falazási terveken sem szerepel a hátsó szárny, mivel az építkezésért felelős minisztérium és Lechner közösen úgy döntöttek, hogy a pénzügyi korlátok és egy telekvita miatt lemondanak a megépítéséről. Ez az átcsoportosítás t***e lehetővé, hogy az épület homlokzata Zsolnay kerámia legyen, és hogy a belső terek pazar, ma alig ismert minőségben készülhessenek el. A végeredmény egyértelműen Lechnert igazolja.
Hamis dilemma tehát az “eredeti” terveket szembeállítani a kortárs kiegészítéssel, hiszen azok kidolgozottsága még a 2012-es tervpályázat szintjét sem éri el. Ezen felül a 2012-es pályázat nyertes műve szintén eljutott az engedélyes tervekig, 2013-ban még építési engedélyt is kapott.
Az ezt követő, politikai úton kikényszerített áttervezés nyomán kialakult, Lechnert imitáló új épületszárny ugyanolyan historizáló stílusrekonstrukció, mintha egy nem létező régi épületet korabeli vázlatok alapján akarnánk megépíteni. Ráadásul itt nem egy megsemmisült eredeti visszaépítése a kérdés, amivel teljessé válna a mű (pl. Notre Dame), és nem is egy végigtervezett és fokozatosan megvalósuló kompozícióról van szó (pl. Sagrada Familia). Ha egy Michelangelo szoborcsoportot korabeli vázlatok alapján kiegészítünk néhány új alakkal, az nem az eredeti értékéhez ad hozzá, hanem épp ellenkezőleg, elbizonytalanítja annak integritását és az alkotó gondolat egységét. Éppen ez a helyzet Lechner főművével is. A meg nem épült szárnynak sosem léteztek részlettervei, sem belsőépítészeti vagy dekorációs tervei, amelyek a főépület kulcs értékeit adják. A jelenlegi tervek a főépület mintái alapján készített, teljesen új “régi” fikciót hoztak létre.
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy Magyarország egyik legfontosabb műemlékének megújítását politikai hangulatkeltésre, és ne mély szakmai megfontolásokra alapozzuk.
2. A felújítás ütemezéséről
Az Iparművészeti Múzeum felújításának ütemezése nem azon múlik, hogy melyik irányban folytatódik a tervezés. Egy ekkora, ilyen állapotú és ilyen jelentőségű középület inkább műtárgyra hasonlít, amelynek a restaurálása hosszú éveket vesz igénybe. Az épület hét éve tart zárva, ezalatt az állapota tovább romlott, ami feltétlenül szükségessé teszi a műszaki felülvizsgálatot.
Ugyanakkor két nagyon fontos lehetőség is adott.
Egyfelől azonnal megkezdhető a felújítás egyik legfontosabb munkarésze, a homlokzati elemek restaurálása. Ez időigényes folyamat, ugyanakkor tökéletesen elő van készítve és az épület szerkezeti munkáitól függetlenül indítható. Nem kell tehát “éveket” várni a felújítás megkezdésével.
Másfelől pedig a legapróbb részletekig készen állnak a megvalósult múzeumépület felújítási tervei, amelyek alapján meg lehet kezdeni a főépület felújítását a műszaki felülvizsgálatot követően.
A bővítés terveinek befejezése ez idő alatt elvégezhető, és a kiviteli folyamatba integrálható az új épületszárny megvalósítása is. Nem utolsósorban épp azért, mert a kortárs múzeumtechnológia óriási gépészeti igénye pont ebből a szárnyból látható el úgy, hogy a főépület érintetlen marad.
3. A felújítás költségeiről
Másfél évtized telt el a múzeum felújítását megcélzó pályázat elindítása óta. Nem szükséges ecsetelni, hogy egy ekkora beruházás költségei mennyit változtak ebben az időszakban, elég csak a lakásárakra gondolni 2012-ben és ma.
Másfél évtized alatt világszerte változott a technológia és az intézmények működése is. A múzeum felújítása pedig nem csupán az épületet érinti, hanem a gyűjteményt, az új állandó kiállítást és további elemeket is.
Az egyik legfontosabb hazai kulturális intézmény és csúcs műemlék megújítása évszázados eredmény, amelyet csak a legjobb minőségben szabad elvégezni. Ugyanakkor pont ezért kell felelősen kezelni a finanszírozás ütemezését és lehetőségeit is. Ehhez először a megfelelő előkészítési feladatokat kell elvégeznünk, és utána lehet az ütemezett megvalósításról, a költségvetés mozgásterét is figyelembe véve a Kormánynak döntést hoznia.
Első lépés tehát egy elmélyült szakmai munka, melynek része kell legyen a szükséges építészeti, műemlékvédelmi, múzeumszakmai társadalmi párbeszéd is, melynek nyomán megállapítható, milyen ütemekben, milyen lépésekben, mekkora költséggel és milyen építészeti koncepció mentén valósítható meg az Iparművészeti Múzeum átfogó rekonstrukciója.
Mi lennénk a legboldogabbak, ha olyan alapos, átgondolt és építészetileg, műemlékvédelmileg teljesen átgondolt tervcsomagot örököltünk volna, hogy már „csak” a zöld gombot kellene megnyomni, forrást szerezni, és indítani lehetne a beruházást. Akármennyire is próbálnak néhányan ilyen hangulatot kelteni, vagy ilyen irányú nyomást gyakorolni, a valóság sajnos nem ez.
