Wekerlei Társaskör Egyesület

Wekerlei Társaskör Egyesület Ez az oldal a Wekerletelep civil életéről, eseményeiről és a Társaskörben történő munkáról tájékoztatja a lakosságot.

Kedves Önkéntesek!Vannak pillanatok, amikor érdemes egy kicsit megállni. Egy rendezvény előkészítése során ritkán jut er...
30/09/2026

Kedves Önkéntesek!

Vannak pillanatok, amikor érdemes egy kicsit megállni. Egy rendezvény előkészítése során ritkán jut erre idő, de utána eljön ez a hálás pillanat, amikor végre kimondhatjuk, amit nem lehet elégszer ismételni: köszönjük. Szívből köszönjük! A rendezvény sikere a mi közös sikerünk.
A Wekerlei Kulturális Örökség Napjai és a Mozdulj Wekerle! egy sokszínű és összetett eseménysorozat, amely mögött rengeteg munka és precíz tervezés áll. Létrejötte nemcsak a programokról, az előadókról, a helyszínekről és a résztvevőkről szól, hanem legalább
ennyire azokról az emberekről is, akik a háttérben, sokszor észrevétlenül teszik hozzá a maguk munkáját ahhoz, hogy minden a terv szerint működjön. Hogy a vendégek jól érezzék magukat, és a rendezvény valóban közösségi élménnyé váljon. Így a legfontosabbat, a rendezvény igazi lelkét nem lehet táblázatokba foglalni: a közösség erejét és a közös élményt most is ti teremtettétek meg.
Ti már akkor a helyszíneken dolgoztatok, amikor a környék még csak ébredezett. Nektek köszönhető, hogy a kapunyitásra a sátrak álltak, a sörpadok és a molinók a helyükre kerültek, és minden útbaigazító tábla pontosan mutatott irányt, mire az első látogatók
megérkeztek,s Wekerle az ünnepi arcát mutathatta. A kézműves udvarban gyerekek alkottak, a Zenepaviloni programok és a lovaskocsik menetrend szerint indultak, az ügyfélszolgálaton pedig jutott figyelem és egy-egy vidám szó a megfáradt segítők ellátására. A vendégek számára mindez talán természetes élmény, mi viszont pontosan tudjuk, hogy ez a látszólagos varázslat nem magától történik – valaki mindig ott van a háttérben:
aki figyel az órára,
aki egy elveszett tárgyat keres,
aki egy fellépőt kísér,
aki eligazít egy tanácstalan látogatót,
aki gyorsan megold egy váratlan helyzetet,
és aki újra meg újra körbejárja a helyszínt, hogy minden rendben legyen.
A sátrakat azóta elbontottuk, a sörpadok visszakerültek a helyükre, a Kós Károly tér is elcsendesedett. Ami viszont velünk maradt, az sokkal értékesebb: a találkozások, a mosolyok, a gyerekek öröme és a biztonságot adó összefogás élménye.

Köszönjük, hogy kora reggeltől késő estig velünk voltatok, és még akkor is dolgoztatok, amikor mások már csak ünnepeltek. Köszönjük a figyelmet, a segítőkészséget és a fáradhatatlanságot.
Újra bebizonyítottátok, hogy Wekerle nem csupán egy hely, ahol élünk – hanem egy élő, erős közösség, amelyet együtt tartunk életben, hisz Önkéntesek nélkül nincs és nem lesz igazi wekerlei közösség. Büszkék és hálásak vagyunk, hogy veletek dolgozhattunk!

Szeretettel és hálával:
Judit, Mariann, Ági

Ahogy elbúcsúzott a délelőtt, a Kulturális Örökség Napjain a zene és a tánc vette át a főszerepet.Koncertek, Salsa oktat...
25/09/2026

Ahogy elbúcsúzott a délelőtt, a Kulturális Örökség Napjain a zene és a tánc vette át a főszerepet.
Koncertek, Salsa oktatás, az első Wekerlei Flashmob és igazi táncdalfesztivál-hangulat várta mindazokat, akik velünk töltötték a délutánt és az estét a Kós Károly téren.

Nézzétek meg a képeket, és idézzük fel együtt a legjobb pillanatokat!

A fotókat nagyon köszönjük Niksz Gyulának.

Szombat délelőtt a gyerekeké volt a Wekerlei Kulturális Örökség Napjai a téren!Vásárfia, gyerekkoncert, bábozás, játék é...
25/09/2026

Szombat délelőtt a gyerekeké volt a Wekerlei Kulturális Örökség Napjai a téren!
Vásárfia, gyerekkoncert, bábozás, játék és rengeteg nevetés – mi pedig most az ő szemükön keresztül mutatjuk meg, hogyan telt a délelőtt.

A csodás fotókat nagyon köszönjük Niksz Gyulának.

Ti mire emlékeztek legszívesebben ebből a délelőttből? 😊

22/09/2026
21/09/2026
20/09/2026
Nem csak beadandó, vagy iskolai feladatok miatt lehetnek jó ötleteid. Van, hogy csak úgy magától jön egy történet, amit ...
20/09/2026

Nem csak beadandó, vagy iskolai feladatok miatt lehetnek jó ötleteid. Van, hogy csak úgy magától jön egy történet, amit nem tudsz kiverni a fejedből.

Mi lenne, ha megfilmesítenéd?
A WekerLens műhelyfoglalkozásain éppen ezt próbálhatod ki.

Filmes profik, valódi szakemberek segítenek abban, hogy az ötletedből valódi film készülhessen.

🎬 WekerLens – 6 alkalmas dokumentumfilmes műhely középiskolásoknak
A részvétel ingyenes
Helyszín: Wekerlei Társaskör Egyesület Irodája – 1192 Budapest, Kós Károly tér 10.
A programra való jelentkezéshez a hat alkalomból legalább ötön való részvételt vállalni kell.
👉 Jelentkezés: forms.gle/uMsffKU2MrfWPwn4A
További információ: Varga Bogi – [email protected]

****************************************

Részletes program:
🎬Szeptember 25. - Mitől működik egy történet?
Hogyan lesz egy ötletből történet? Mitől lesz valami érdekes a néző számára? (Kádár Laura – forgatókönyvíró)
🎬Október 2. - A jelenet árnyékában
Mi történik a kamera előtt és mögött? Hogyan gondolkodik egy rendező? (Muchichka László – filmrendező)
🎬Október 16.
A kép születése Hogyan mesél egy történetet a kamera? Mitől lesz egy kép igazán jó? (Nagyistók Máté - operatőr)
🎬November 6. - A hang színe
Miért számít annyit az, amit nem látunk? Hogyan teremt hangulatot a hang? (Heindrich Roland – hangmester)
🎬November 20. - Ahol a szálak összeállnak…
Hogyan lesz sok-sok felvételből egy összefüggő történet? Mitől működik a vágás? (Pribojszki Ottó – vágó)
🎬December 4. - Záró alkalom
Közös premier, vetítés és szakmai visszajelzés

A program a Wekerlei Társaskör Egyesület szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

NA, KI HOGY HALAD A PONTGYŰJTÉSSEL? Délután 17:00-tól TOMBOLASORSOLÁS a Zenepavilonnál!A Mozdulj Wekerle! program az Eur...
20/09/2026

NA, KI HOGY HALAD A PONTGYŰJTÉSSEL?
Délután 17:00-tól TOMBOLASORSOLÁS a Zenepavilonnál!

A Mozdulj Wekerle! program az Európai Sporthét rendezvénysorozat résztvevője.

A Szigeti Bikák sátránál a gyerkőcök most teljesen ingyen belekóstolhatnak ebbe a vagány és pörgős sportba! A kapura löv...
20/09/2026

A Szigeti Bikák sátránál a gyerkőcök most teljesen ingyen belekóstolhatnak ebbe a vagány és pörgős sportba! A kapura lövés még a legügyesebbeknek is tartogat izgalmas kihívást!

A Mozdulj Wekerle! program az Európai Sporthét rendezvénysorozat résztvevője.

Cím

Kós Károly Tér 10
Budapest
1192

Nyitvatartási idő

Hétfő 10:00 - 12:00
16:00 - 19:00
Kedd 10:00 - 12:00
16:00 - 19:00
Szerda 10:00 - 12:00
16:00 - 19:00
Csütörtök 16:00 - 19:00

Telefonszám

+36203977214

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Wekerlei Társaskör Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Wekerlei Társaskör Egyesület számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória