08/08/2026
5–6. nap – Bulihajózás, viharos éjszaka és a tábor zárása! 🎣
A hőhullám utolsó napját hajnali halpucolással kezdtük, bulihajózásra indultunk, két hajóval a Badacsony előtt. A nap további részében horgásztunk, fürödtünk, sőt homokvárat is építettünk a Balaton új szigetein. 🏝
Megtartottuk a halfelismerés és casting versenyeinket, utána pedig közösen kisütöttük az előző napok fogásait így körülbelül 30 törpeharcsa, egy tucat keszeg, pontyok, kárászok és egy szürkeharcsa is ropogott a paprikás bundában. Természetesen a törpeharcsák fogytak el a leghamarabb. 🐟
Este 10 óra körül a viharjelzés és az erősödő szél szakította félbe a horgászatot, így hajnali pecára készülve tértünk aludni.
Másnap hajnalban azonban viharos széllökésekre ébredtünk, ezért a hajnali horgászatot elhalasztottuk, és inkább tovább aludtunk. Az utolsó horgászós napunk enyhébb, de szeles idővel indult, nagyrészt a közeli hajókikötőben horgásztunk egész nap hűvősebb időben a halak folyamatosan pörögtek. Fürdéssel is felfrissültünk, krokodil kajakokkal a hullámzó Balatonban. Az utolsó este pedig igazi öröm pecázásról szólt.
Az utolsó reggelen pakolás és eredményhirdetés zárta a tábort. Köszönjük a támogatást a Országos Horgász Szövetség - MOHOSZ-nak, a Mix halcsali-nak, a Fishing-nek és az egyesületünknek nélkülük nem valósulhattak volna meg ilyen jól a nyári táboraink.
Ezzel a nyári táboraink lezárultak, ősszel a szakköreinken találkozunk újra! 🎣