20/08/2026
Dual hőszivattyú projekt – 8. rész: A bordáscső csodái
Eddig az egyik legkellemesebb meglepetés számomra a rozsdamentes bordáscső volt.
Nagyon egyszerű vele megoldani olyan helyzeteket, amelyek merev csővel vagy ötrétegű rendszerrel már jóval több tervezést és idomot igényelnének. Utólag is hajlítható, könnyen vezethető egyenesen, ívben vagy akár szűk 90°-os kanyarban is.
Az egyetlen komolyabb hátránya, hogy a csővégek kialakításához célszerszám kell. Nekem szerencsém volt: a megszokott szerelvénybolt kölcsönadott egy peremezőt ehhez a munkához.
Viszont erősen gondolkodom egy saját beszerzésén, mert azt hiszem, kezdek rászokni erre az anyagra. :-)
Jó példa erre a hőcserélő környéke. Előre attól tartottam, hogyan fogok egy nagyon szűk helyen 90 fokot fordulni úgy, hogy közben ne építsek be egy rakás könyököt és szűkületet.
Bordáscsővel ez gyakorlatilag játék volt.
A belső hidraulika most így épül fel:
A jobb oldalon látható Grundfos Alpha keringtető után készítettem egy három golyóscsapos bypass leágazást, amely a falon keresztül kimegy a hőszivattyúhoz.
Ennek az a célja, hogy a hőszivattyút szükség esetén teljesen ki lehessen zárni a rendszerből.
Ez jól jöhet például fagyveszély, karbantartás vagy meghibásodás esetén, illetve akkor is, ha valamiért vissza szeretném állítani az eredeti keringési útvonalat.
Ha a függőleges bypass szelep zárva van, a két vízszintes ág pedig nyitva, akkor a visszatérő víz kimegy a hőszivattyúhoz, majd onnan visszatérve továbbhalad a gázkazán felé.
A kazán előtt szintén kialakítottam egy bypass ágat, de itt már motoros szelepekkel, mert ezt aktívan használni szeretném a vezérlésben.
Ha szükség van a gázkazánra is, akkor a kazán visszatérő ágát megnyitom, a bypass ágat pedig lezárom. Így a víz kénytelen keresztülhaladni a kazánon, amely szükség esetén ráfűt a hőszivattyú után.
Ha viszont elegendő a hőszivattyú teljesítménye, a kazán felé vezető ágat lezárom, a bypass szelepet pedig kinyitom.
Ilyenkor a víz egyszerűen megkerüli a gázkazánt.
Értelemszerűen hűtési üzemben is ez lesz a működési mód.
Az új szakaszokon DN20-as, 1 colos hollandival szerelt bordáscsövet használok. Ennek egyik fontos oka, hogy a hőszivattyú gyári előírása szerint legalább 1000 liter/óra térfogatáramot kell biztosítani.
Minél kevesebb felesleges szűkületet építek be, annál nagyobb az esély arra, hogy ezt problémamentesen teljesíteni tudja a rendszer.
A nyomáspróba még hátravan.
Kicsit tartok tőle, hogy az első saját peremezéseim nem mindenhol lesznek tökéletesek, de ennek a rendszernek pont az az egyik nagy előnye, hogy a kötés könnyen bontható, újraperemezhető és javítható.
Ez például rézcsőnél nem mindig ennyire kellemes történet. Aki próbált már úgy forrasztást javítani, hogy valahonnan folyamatosan visszaszivárog néhány csepp víz a csőbe, pontosan tudja, mire gondolok.
És még egy kérdés adódik a képeket nézve:
minek az a plusz keringtető a visszatérő ágon?
Részben történelmi örökség.
Még abból az időből maradt ott, amikor a padlófűtés és a radiátorok egyetlen közös hidraulikus körön működtek. A kazán saját keringtetője akkor nem tudta megfelelő sebességgel megforgatni az egész rendszert, és 8–10 °C körüli előremenő–visszatérő hőmérséklet-különbség alakult ki.
Érdekes módon a két rendszer szétválasztása után is maradt valamennyi ebből a jelenségből.
Igazán kedvező, körülbelül 3–5 °C-os ΔT-t csak nagy keringetési teljesítménnyel sikerült elérnem.
Ennek pontos oka még nem teljesen világos.
A 110 m²-es ház padlófűtési csőhálózata önmagában nem indokolna ekkora ellenállást, ezért továbbra is arra gyanakszom, hogy a több évtized alatt kialakult rozsda- és iszaplerakódások miatt még maradhattak szűkületek a rendszerben.
Úgyis következik még egy alapos átmosás.
Remélem, hogy előbb-utóbb az utolsó makacs, „megkövesedett” lerakódásoktól is sikerül megszabadulni.
A következő nagy próba már a nyomáspróba és a tényleges hidraulikus üzembe helyezés lesz.
