FoKeSz - Fogászati Kereskedők és Gyártók Szövetsége

FoKeSz - Fogászati Kereskedők és Gyártók Szövetsége A szándéknyilatkozatot aláíró 8 cég közül öten ma is tagjai, az immár 23 tagot számláló szervezetnek.

A Fogászati Kereskedők és Gyártók Szövetsége az 1991-es megalakulás óta jelentős fejlődésen ment át, mára a magyar fogászati piac legjelentősebb szakmai szervezetévé vált. 1991-ben nyolc fogászati kereskedő cég vezetője fogalmazta meg egy olyan egyesület létrehozásának szándékát, amely részint a szükséges beszerzési lehetőségek nyomasztó állami monopóliuma elleni fellépésül, részint az új lehetőségek adta kihívásoknak megfelelve tömörítené az akkoriban alakuló magánkézben lévő vállalkozásokat. A Fogászati Kereskedők Szövetsége olyan vállalkozások önkéntes szervezete, amelyek felismerték a rendszerváltás utáni piaci helyzet negatív jelenségeit, és azok elemzése után a vevők hiteles tájékoztatását, a bizalom megerősítését, a hazai fogászati gyógyellátás színvonalának emelését tűzik ki célul. Ennek érdekében a Szövetség tagjai:

kötelezően betartják a Szövetség Etikai Kódexét, különös tekintettel a tagok jó hírnevének tiszteletbetartására. kölcsönösen tájékoztatják egymást a szállítók és vevők piaci magatartásáról az üzleti titoktartás szabályainak szigorú betartásával. közösen lépnek fel azok ellen, akik a tisztességes üzleti magatartás szabályait megszegik, különös tekintettel a hatósági engedély nélküli termékeket forgalmazókra.

üzleti levelezésükben felhívják valamennyi szállítójuk figyelmét a Szövetség megalakulására és céljaira, hogy a viszonylag szűk hazai piacon a vevőt és az eladót egyaránt védő egészséges elosztási struktúra kialakulhasson. a hatékonyabb piaci munka és a költségek ésszerűsítése érdekében közös kiállításokat és bemutatókat szerveznek. a Szövetség emblémáját üzleti nyomtatványaikon és reklámjaikban használják.

Köszönjük minden kedves kiállítónknak a megjelenést és az orvosoknak a három napos kiállítás alatt tanúsított megtisztel...
03/06/2026

Köszönjük minden kedves kiállítónknak a megjelenést és az orvosoknak a három napos kiállítás alatt tanúsított megtisztelő érdeklődést!
Találkozzunk jövőre is a szakkiállításon!

Elfáradt a 3. nap végére? Látogasson el a Wellness-Trade Consilior Kft standjára egy gyors felfrissítő masszázsra, szere...
30/05/2026

Elfáradt a 3. nap végére?
Látogasson el a Wellness-Trade Consilior Kft standjára egy gyors felfrissítő masszázsra, szerezze be legújabb rendelői székét, hogy ne fájjon!

A VaLiD Kft. vár mindenkit sok szeretettel a Hungarodenten szombaton is, a Fussen Rubik X1 és X3 rendszerekhez most aján...
30/05/2026

A VaLiD Kft. vár mindenkit sok szeretettel a Hungarodenten szombaton is, a Fussen Rubik X1 és X3 rendszerekhez most ajándék Fussen S6500 intraorális szkennert adnak!🦷🩵
A tegnapi nyereményjáték felajánlásukat, Flash rendelői fogfehérítő lámpa kipróbálása + ajándék dupla fogfehérítő készlet 2 páciens részére szerencsés nyertese Dr Imrédi Marietta volt, gratulálunk!

A Titán Dent Fogászati és Gyógyszer-Nagykereskedelmi Kft. ajándékcsomagja is átadásra került a tegnapi napon, a szerencs...
30/05/2026

A Titán Dent Fogászati és Gyógyszer-Nagykereskedelmi Kft. ajándékcsomagja is átadásra került a tegnapi napon, a szerencsés nyertes Dr Tóvölgyi Balázs. Gratulálunk doktorúr!

A cég kollégái ma is várják szeretettel Önöket a HUNGARODENT szakkiállítás és Semmelweis Fogászati Napokon az Aulában.

A SEC Trading Kft munkatársait az Aulában találja a mai napon is.
30/05/2026

A SEC Trading Kft munkatársait az Aulában találja a mai napon is.

Ha fogszabályozás akkor Savaria-Dent Kft.Látogasson el standjukra és tudjon meg mindent a leghatékonyabb korrekciós lehe...
30/05/2026

Ha fogszabályozás akkor Savaria-Dent Kft.
Látogasson el standjukra és tudjon meg mindent a leghatékonyabb korrekciós lehetőségekről kollégáiktól.
Hungarodent 3 napján is.

A Hungarodent 3. napján is várja önöket a Realtrade - minden ami fogászat az Aulában.A tegnapi nap során kisorsolásra ke...
30/05/2026

A Hungarodent 3. napján is várja önöket a Realtrade - minden ami fogászat az Aulában.
A tegnapi nap során kisorsolásra került 3 VOCO- Structur2 ideiglenes híd-és korona anyag. A termékek értéke br. 50.000 Ft/ db A szerencsés nyertesek: Törökugrató Dentál, Dr Lajkó Vénusz és Dr Mészáros Tamás. Gratulálunk a szerencsés nyerteseknek!

Június 5-ig tartó, exkluzív akcióikkal, Herbadent és Kulzer újdonságokkal, és legújabb partnerük, a Paradise Dental Technologies kéziműszereivel várják a standon a látogatókat.

A Radio Dental Extra Kft munkatársai a mai napon is várják, hogy az aktuális képalkotó diagnosztikai és vérvételi lehető...
30/05/2026

A Radio Dental Extra Kft munkatársai a mai napon is várják, hogy az aktuális képalkotó diagnosztikai és vérvételi lehetőségekről tájékoztathassák önöket. Látogassa meg őket standjukon.

A Philips Sonicare legújabb termékeivel is megismerkedhet a Hungarodent szakkiállítás és Semmelweis Fogászati Napok 2026...
29/05/2026

A Philips Sonicare legújabb termékeivel is megismerkedhet a Hungarodent szakkiállítás és Semmelweis Fogászati Napok 2026 3. napján.
Várjuk szeretettel önöket szombaton is!

Szeretné optimalizálni implantációs munkafolyamatait? Akkor látogasson el szombaton is a Nobel Biocare standjára a Hunga...
29/05/2026

Szeretné optimalizálni implantációs munkafolyamatait? Akkor látogasson el szombaton is a Nobel Biocare standjára a Hungarodent szakkiállítás és Semmelweis Fogászati Napok 2026 utolsó napján.

Cím

Szigony Utca 41
Budapest

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni FoKeSz - Fogászati Kereskedők és Gyártók Szövetsége új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése FoKeSz - Fogászati Kereskedők és Gyártók Szövetsége számára:

Parancsikonok

Megosztás