15/12/2025
Gyors helyzetfelismerés, tanultak profi alkalmazása, csapatmunka = egy élet megmentése! ❤️💙
A Rendészeti Államtitkárság Facebook oldalán jelent meg először az a történet, amely azóta már bejárta a sajtót: két rendőr és egy polgárőr egy 16 hónapos kislány életét mentették meg.
Mi most azt szeretnénk megmutatni, hogy milyen volt mindez belülről – a résztvevők szemszögéből.
Mit éltek át azok, akik ott voltak, akik döntöttek, cselekedtek, és másodpercek alatt vették a vállukra egy gyermek életének súlyát. A következő sorokban ők mesélik el – őszintén, sallang nélkül – milyen érzésekkel, félelemmel, reménnyel és kitartással küzdöttek végig azon a néhány, végtelennek tűnő percen.
Stiller Zsolt törzsőrmester így idézte fel azt a napot, amely számára örökre emlékezetes marad:
Ez a nap is teljesen átlagosan indult… egészen addig, amíg meg nem szólalt a rádió. A jókedv egy pillanat alatt eltűnt – hívott a kötelesség. A forgalmazásból már akkor éreztem, hogy ez az a helyzet, amiért ezt a hivatást választottuk. Ez is benne volt abban az esküben, amit annak idején letettünk.
19:55 körül érkezett a felhívás: minden Police Medic képzettséggel rendelkező kolléga azonnal induljon a Vajdahunyad vára felé, mert egy kisbaba segítségre szorul. Ezt a hívást soha nem fogom elfelejteni. Bencével csak összenéztünk, egy szót sem szóltunk – már úton is voltunk. Egy percen belül ott voltunk, a zuglói polgárőrökkel együtt.
Először megnyugodtam, amikor hallottam, hogy egy hölgy a síró gyermekével fut felénk. Azt hittem, téves riasztás. Amikor odaléptünk az édesanyához, egy pillanat alatt minden a feje tetejére állt. A gyermek teste elernyedt, a légzése leállt. Ilyen helyzettel még soha nem találkoztam – a szívem összeszorult, a gyomrom is görcsbe rándult –, de tudtam, hogy most nincs helye a félelemnek, mert egy gyermek élete a tét. Nem haboztunk: azonnal átvettem a kislányt az anyától, és Gréczi János polgárőrrel együtt vizsgálni kezdtük. Egyértelmű volt, hogy nem mutat életjeleket, ezért a tanultak szerint azonnal megkezdtem az újraélesztést.
Amikor a kislány felsírt, az a hang mindent felülírt. Nehéz leírni, mit éreztünk abban a pillanatban. Nincs saját gyermekem, de biztos vagyok benne, hogy amit egy szülő érez, amikor először meghallja a gyermeke sírását, ahhoz hasonló érzés tört ránk akkor, amikor a spanyol kislány újra felsírt.
Bence közben a kiérkező egységeket irányította, és rádión bejelentette a sikeres újraélesztést. A kislány sírása mindenkinek reményt adott. Tudtuk, hogy a folyamatos sírás jót jelent A Tevékenység-Irányítási Központ, amikor a rádión keresztül hallotta a gyermek felsírását, gratulált, és jelezték, hogy a mentő már a közelben jár.
Aztán újra csend lett: megint elernyedt, nem lélegzett. Elemlámpával világítottunk, stimuláltuk, majd újra mellkaskompressziót végeztem. A percek óráknak tűntek. Aztán ismét felsírt – egy újabb életjel, egy újabb kő esett le a szívünkről.
Onnantól folyamatosan ébren tartottuk, amíg megérkezett a mentő. Felvezettük őket a kórházig. A szülők spanyolul köszönték meg – nem értettük a szavakat, de értettük a jelentésüket. Azt mondtam nekik a telefonom fordítójával: csak a munkánkat végeztük, és mielőbbi gyógyulást kívánunk a kislánynak.
A kórház előtt megálltunk egy pillanatra. Bence rám nézett és csak annyit mondott: ‘Ez kemény volt, de megcsináltuk.’
A mai napig kiráz a hideg, ha felidézem – de az, hogy egy gyermek életét megmenthettük, minden nehéz pillanatot feledtet.
Gréczi János polgárőr arról mesélt, milyen gondolatok és érzések kavarogtak benne a percek alatt, amikor egy kisgyermek élete múlott mindenen:
Mindenki emberből van, és vannak helyzetek, amik mélyebben megrázzák. Ez ilyen volt. A kislánynál végig egy dolog járt a fejemben: mikor ér ki a mentő. Pár perc volt, de akkor végtelen hosszúnak tűnt.
Az segített a legtöbbet, hogy ismertük egymást, és mindenki tudta, mit kell csinálni. Így tudtunk a leghatékonyabban segíteni.
Miután a kórházból kijöttünk és beültem az autóba, vettem egy nagy levegőt. … abban a kifújásban benne volt minden: megkönnyebbülés, feszültség, érzelem. Ami talán a legnagyobb kihívás volt, az a kommunikáció a szülőkkel. Csak spanyolul beszéltek, ráadásul a kislányuk kritikus állapota okozta stressz is nagy hatással volt rájuk.
Erre a nem mindennapi esetre egy jó ideig emlékezni fogunk az ott lévőkkel.
Németh Bence törzsőrmester pedig így élte meg belülről azt a pillanatról pillanatra változó, feszült helyzetet:
A jókedv, ami az autóban volt, egy pillanat alatt eltűnt. Megtaláltuk a családot, és amikor hallottam a 16 hónapos csecsemő sírását, megnyugodtam – aztán minden megváltozott. A gyermek egyik pillanatról a másikra olyan volt, mintha egyszerűen elaludt volna. Abban a másodpercben szorító érzés fogta el a torkomat – kicsit olyan volt, mintha egy hatalmas gombóc fagyit próbálnék egyben lenyelni, ami sehogy sem akarna lemenni. Aztán hirtelen felpörögtek az események. A kollégáim egyből tudták, mit kell tenni ilyen helyzetben: kollégám és Gréci Janika a polgárőr autó hátsó ülésére ült a gyermekkel, én pedig közben már forgalmaztam is a rádión, hogy sürgősen egy gyermek rohamkocsit kérjünk a helyszínre.
Egyszer megint nagy csend és láttam, ahogy a kis csecsemő elhalkul és a kis kezei egyszer csak kezdenek összezárni. A hideg kirázott, amikor ezt láttam, majd csak annyit mondtam nekik: Amit csináltok, abba ne hagyjátok!
Abban a pillanatban nem volt időm foglalkozni az érzéseimmel, csak cselekedtem ösztönösen. Amikor megjöttek az OMSZ munkatársai és el kezdték az ellátást, akkor kicsit örültem legbelül.
Miután tisztázódott a csecsemő további sorsa, a kórház ajtaja előtt megálltunk, ittam egy korty vizet, és csak ennyit mondtam: ‘Ez kemény volt, de megcsináltuk.’
Az újraélesztés során tanúsított kiemelkedő helytállása elismeréséül dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy dicséretben és jutalomban részesítette Németh Bence és Stiller Zsolt r. törzsőrmestereket, valamint emléklapot adományozott Gréczi János István polgárőrnek.
Gratulálunk fiúk! A bátorságotok és helytállásotok igazi példaként áll előttünk.🫡💙
