Kutató Tanárok Országos Szövetsége

Kutató Tanárok Országos Szövetsége HUNGARIAN RESEARCH TEACHERS ASSOCIATION
Ahol a kreativitás és a tenni akarás megsokszorozódik
Where creativity and volition multiply

A KUTOSZ célja, hogy színvonalas és eredményes munkája nyomán mindinkább kikerülhetetlen tényezővé váljon a közoktatás mindenkori vezetői számára elsősorban a tehetséggondozás, és az oktatás- módszertan fejlesztés terén. A Szövetség mint civil szerveződés abbantér el leginkább a hasonló pedagógus egyesületektől, hogy nem egy-egy korcsoportot tanító vagy egy-egy területen (tantárggyal) foglalkozó szakembereket tömörít. Tagjaink (óvodapedagógusok, tanárok és egytemi oktatók )országszerte majdnem minden tantárgyban és iskolatípusban megtalálhatók, a falusi általános iskolától az elit gimnáziumig, azóvodától és az alsó tagozattól az egyetemig. A tagok egy része a tanítás mellett klasszikus kutatómunkát végez (PhD fokozattal rendelkezik vagy éppen ezért dolgozik, tagja egyetemi illetve intézeti kutatócsoportoknak). A tagok másik csoportja pedagógiai kutatásokkal, szakmódszertani fejlesztésekkel foglalkozik, (számos díjat is nyert) taneszköz-innovációkat tudhat magáénak. A harmadik, jelenleg legnépesebb csoport tudományos diákkörök munkáját fogja össze, kutató diákokat segít, kiemelkedő tehetséggondozó munkát végez.

Még mindig ingyenes, digitális tananyagok! Az előző posztnál többen hiányolták a felelős gondolkodás fejlesztését.  Ez a...
21/07/2026

Még mindig ingyenes, digitális tananyagok! Az előző posztnál többen hiányolták a felelős gondolkodás fejlesztését. Ez a tananyag éppen erről szól: felelős fogyasztás és termelés.
https://digital-esd.eu/hu/teaching-material/SDG12
Szeretettel ajánljuk kollégák és szülők figyelmébe!
A projekt teljesítéséhez pedig nagy segítség, ha a linkre kattintva benéztek az oldalra!

learning world details page

A nyári szünetre alapos feltöltődést kívánunk minden kollégának!
09/07/2026

A nyári szünetre alapos feltöltődést kívánunk minden kollégának!

Az elmúlt hetekben sokan emlegették az éghajlatváltozást: okkal. Ingyenes tananyagokat kínálunk a fenntarthatóságra neve...
09/07/2026

Az elmúlt hetekben sokan emlegették az éghajlatváltozást: okkal.
Ingyenes tananyagokat kínálunk a fenntarthatóságra neveléshez.
Az éghajlatváltozásról itt:
https://digital-esd.eu/hu/teaching-material/SDG13
A tananyag és a kisfilm más nyelveken (köztük angolul és németül) is elérhetők, így nyelvtanulásra is használhatók.

Az SDG-k, azaz fenntartható fejlődési célok köré épült tananyag, 19 modullal: rövid animációs videók, tanulói munkafüzet...
18/02/2026

Az SDG-k, azaz fenntartható fejlődési célok köré épült tananyag, 19 modullal: rövid animációs videók, tanulói munkafüzetek és tanári segédlet sok órai ötlettel. Itt lehet elérni: https://digital-esd.eu/hu

Beért a munkánk gyümölcse. Kérünk, fogyasszátok szeretettel, használjátok sokat!Katt ide:
16/02/2026

Beért a munkánk gyümölcse. Kérünk, fogyasszátok szeretettel, használjátok sokat!
Katt ide:

Az általános iskolai tanárok képessé tétele fenntarthatósági forrásokkal a 9-11 éves korosztály számára.

Cím

Budapest

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kutató Tanárok Országos Szövetsége új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Kutató Tanárok Országos Szövetsége számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória