27/08/2026
GT season ON🔥
Mindig jó érzés visszatérni oda, ahol ennyi energiát és lelkesedést látunk egy helyen. Idén ismét ellátogattunk a BGE MÜKK gólyatáborába, ahol játékokkal és egy kis Tudatos Diák-hangulattal színesítettük a napot.
Nemcsak játszottunk, hanem kíváncsiak is voltunk arra, hogyan gondolkodnak a frissen egyetemre érkező fiatalok a munkáról. Recruitment Team Leaderünk, Fanni pedig így foglalta össze a napot:
„A játék mellett sokat beszélgettünk a gólyákkal arról is, hogy milyen diákmunkákat választanának szívesen, ki milyen órabért tart ideálisnak és az érdeklődőknek konkrét pozíciókat is ajánlottunk. Minden csapat egytől egyig nagyon jó hangulatot hozott.”
Az ilyen találkozások számunkra is sokat jelentenek, hiszen első kézből hallhatjuk, mi érdekli a pályájuk elején álló fiatalokat, milyen munkát keresnének szívesen, és mi az, ami igazán számít nekik.
Büszkék vagyunk arra is, hogy több nagy múltú, ismert vállalat is a partnereink között van, így a Tudatos Diákon keresztül a hallgatók olyan cégeknél is szerezhetnek valódi munkatapasztalatot, amelyek hosszú távon is fontos szerepet töltenek be a hazai munkaerőpiacon. A nagy melegben pedig különösen jól jött a folyadékpótlás, ezért ezúton is köszönjük a Heineken Magyarország -nak a támogatást, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy a gólyák a programok közben is felfrissülhessenek.
Köszönjük a BGE Marketing és Üzleti Kommunikáció Kar - MÜKK csapatának, hogy idén is ott lehettünk, a gólyáknak pedig a lelkesedést és a jó hangulatot.
Jó volt veletek kezdeni ezt az új fejezetet! Szeptemberben jön a folytatás....👀