Csodakapu Közhasznú Alapítvány

Csodakapu Közhasznú Alapítvány Alapítványunk leginkább sajátos nevelési igényű gyerekekkel és családjaikkal foglalkozik Szóval mindazoknak, akiknek pont ránk van szüksége. XIII. Lehel u. 52

Bemutatkozás
Az Alapítványunk célja:
Ezt a kiemelten közhasznú Alapítványt azzal a céllal hoztuk létre, hogy segíthessünk. Segíthessünk szakmaiságunkkal, emberségünkkel és elkötelezettségünkkel mindazoknak, akiknek gyerekekei különlegesek a szó mindenfajta értelmében. Különlegesek, mások: mert sérültek, mert máshogy fejlődnek (vagy túl gyorsan vagy túl lassan), mert valahol elmaradtak vagy túlságosan előreszaladtak, mert sokkal több van bennük, mint amit meg tudtak mutatni, mert nem elég „kockák” az iskolának, mert túlságosan zárkózottak vagy éppen akaratosak, megkérdőjeleznek „pörögnek”. Célunk, hogy a sajátos nevelési igénnyel fellépő gyerekek szervezeti keretek között – szakmailag egymásra épülő, egymást erősíró, súlypontozott - fejlesztő eljárásokban részesüljenek, amik hozzásegítik az esélyegyenlőséghez, képességeik és személyiségük kiteljesítéséhez. Célnak tűztük ki a megelőzés fontosságának, módszereinek, terjesztését. Kiemelt fontosságúnak tartjuk a korai szűrést, a szülők és pedagógusok tájékoztatását, segítését, képzését. Kiknek tud az Alapítványt segíteni
Elsősorban a SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ gyereknek a kifejezetten érzékszervi fogyatékos gyerekek (vak-gyengénlátó, mozgásfogyatékos-mozgássérült, siket-nagyothalló gyerekek) kivételével
- a mozgásfejlődésben megkésett, elakadt, vagy fejlesztési lépcsőfokokat kihagyott gyerekeknek,
- a beszédfejlődésbeli elmaradással indulóknak
- a beszédészlelésben, beszédmegértésben, beszédprodulcióban zavart gyerekeknek
- iskola-éretleneknek
- részképességzavaros: diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás gyerekeknek
- tanulásban akadályozott gyerekeknek
- organikus és pszichés alapú hiperaktív gyerekeknek
- aktivitás és figyelem zavaros gyerekeknek
- autisztikus gyerekeknek
- tehetséges, de a lehetőségeit kihasználni nem tudó gyerekeknek. Másodsorban az SNI-s gyerekek családjainak és a gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak igyekszünk hatékony segítséget nyújtani

Mit vállalunk
Óvodákban, iskolákban végzünk mozgásszűréseket, hogy a gyerekek családja és a pedagógusok tisztább képet kapjanak a gyermekük idegrendszerének érettségéről. Ahol a gyermek veszélyeztetett a szükséges tanulási zavarra, ott lehetséges megelőző, illetve felzárkóztató módokat javasolunk. Szemléletformáló, ismeretközlő előadásokat tartunk a nevelési intézményekben, szakemberek és szülők számára. Részt veszünk az Alapozó Terápiás szakemberek akkreditált képzésében. Idegrendszer-fejlesztő mozgáscsoportokat, gyermek pszichodráma-, művészetterápiás-, önismereti csoportokat támogatunk, szakmailag felügyelünk. Tanulási nehézséggel küzdők számára ( dyslexia, dysgraphia) egyéni fejlesztést vállalunk. Egyéni vizsgálatokat, tanácsadásokat nyújtunk a minket megkeresők számára. Az a többlet, melyet az Alapítvány nyújtani képes a független megsegítéseknél, az a fejlesztés súlypontjainak meghatározása , az egymásra épülés tudatossága, a test és lélek egységének szem előtt tartása folyamatos nyomon követés és rugalmas átszervezés lehetősége. Fejlesztő központunk: A fejlődés Háza, Bp.

07/10/2026
🧭 Mozgás, gondolkodás, izgalmas küldetések – mindez egyetlen foglalkozáson!A Felfedezők – Homloklebeny torna Sportmanjiv...
05/10/2026

🧭 Mozgás, gondolkodás, izgalmas küldetések – mindez egyetlen foglalkozáson!

A Felfedezők – Homloklebeny torna Sportmanjival programon a gyerekek akadálypályákon haladnak végig, kódokat fejtenek, különböző ingerekre reagálnak, és közben észrevétlenül fejlődik a figyelmük, a mozgáskoordinációjuk és a problémamegoldó gondolkodásuk.

A programot elsősorban olyan alsó tagozatos gyermekeknek ajánljuk, akik az Alapozó terápia után további támogatást, megerősítést és összerendezést igényelnek.

🗓 Hétfőnként 16:00–17:00
🎟 Havi bérlet: 25 000 Ft
👩‍🏫 A foglalkozást vezeti: Erdélyi-Gyöngyössy Júlia

Ha gyermeked örömmel mozog, szereti a kihívásokat és szívesen teljesít izgalmas küldetéseket, várjuk szeretettel a Felfedezők csapatába! 🌿🧠

Érdeklődés és jelentkezés üzenetben vagy a Csodakapu elérhetőségein.

Szülőnek lenni kihívás. Sokszor segíthet egy külső nézőpont, egy gyakorlott terapeuta és pedagógus támogatása, hogy jobb...
30/09/2026

Szülőnek lenni kihívás. Sokszor segíthet egy külső nézőpont, egy gyakorlott terapeuta és pedagógus támogatása, hogy jobban megértsük az elakadásainkat, választ találjunk a kérdéseinkre, és a családunkhoz illő nevelési stratégiát alakítsunk ki.

Neuroaffirmatív szemlélettel, gyermekünk egyéni működését és szükségleteit tiszteletben tartva közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy jobban megismerjük őt, és könnyebben kapcsolódjunk, kommunikáljunk vele.

Keressetek bátran! Nem ciki az „elég jó” szülőséget tanulni. 💚

Sólyom Brigitta
pszichopedagógus, szupervizor

📞 Időpont-egyeztetés: +36 70 611 1879
📍 Csodakapu Komplex Fejlesztőház – 1139 Budapest, Tahi u. 70/b

Nagyon fontos, figyeljetek Kedves Szülők, ha terápiára van szükség, ne elégedjetek meg fejlesztéssel, nem hozza ugyanazt...
30/09/2026

Nagyon fontos, figyeljetek Kedves Szülők, ha terápiára van szükség, ne elégedjetek meg fejlesztéssel, nem hozza ugyanazt az eredményt!

🎒 IRÁNY A SULI! – hétfői iskolaelőkészítő csoportAz iskolaelőkészítés számunkra nem az iskolai tananyag előrehozását jel...
17/09/2026

🎒 IRÁNY A SULI! – hétfői iskolaelőkészítő csoport

Az iskolaelőkészítés számunkra nem az iskolai tananyag előrehozását jelenti. A célunk azoknak a mozgásos és kognitív alapoknak a megerősítése, amelyekre a gyermekeknek az iskolai tanulás során szükségük lesz.

A hétfői 90 perces foglalkozáson két fejlesztési terület kap külön időt és figyelmet:

🤸 45 perc mozgásfejlesztés az Alapozó terápia szemléletével
A mozgásos alapképességek, a koordináció, az egyensúly, a testséma és a mozgásszervezés fejlesztésével támogatjuk az idegrendszeri érést és a tanuláshoz szükséges stabil alapok kialakulását.

🧩 45 perc részképesség-fejlesztés NILD terápiás elemekkel
Játékos feladatokon keresztül dolgozunk többek között a figyelem, emlékezet, beszédészlelés és beszédértés, sorrendiség, tér- és időbeli tájékozódás, fonématudatosság és gondolkodási képességek fejlesztésén.

A foglalkozások kis csoportban, játékos, támogató légkörben zajlanak, egész tanéven keresztül.

📅 Hétfőnként 16:30–18:00
💳 Bérlet: 28.000 Ft/hó
🎟️ Alkalmi részvétel: 8.500 Ft/alkalom
👩‍🏫 Vezeti: Vozár Klári – óvodapedagógus, drámapedagógus, Alapozó terapeuta, NILD fejlesztő
📍 1139 Budapest, Tahi u. 70/b
📩 [email protected]

🌱 Játékosan a sikeres iskolakezdésért!

Figyeljetek,fontos, hogy fejlesztés vagy terápia!
17/09/2026

Figyeljetek,fontos, hogy fejlesztés vagy terápia!

15/09/2026

Cím

Tahi Utca 70/B
Budapest
1139

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Csodakapu Közhasznú Alapítvány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Csodakapu Közhasznú Alapítvány számára:

Parancsikonok

Megosztás