Akik a női labdarúgást szeretik, soha nem azt tudakolják, miért futballoznak a lányok – sokkal inkább úgy teszik fel a kérdést, miért ne? A női focista lányok az elmúlt években, sőt évtizedekben bebizonyították, igenis komolyan kell venni a nők sportját, a női szakág, ahogy szerte a világon, úgy Magyarországon is rég kilépett a hobbifutball kereteiből. Nagyjából akkor, amikor Angliában, Franciaors
zágban és Németországban is az élet számos területén az első nagy háborúba vonuló férfiak helyébe léptek a nők. A Sporthírlap egyik 1912 (!) júliusi lapszámában találtunk rá a hírre:„Női footballcsapat Szegeden: A Szegedi Testgyakorlók Köréé az érdem az első női footballcsapat megalakításáért. Brauswetter Boriska áll a sportoló leányok élén, akik a legkomolyabban veszik a football kultiválását.”
Később azonban hosszú szünet következett, hogy azután a hatvanas évektől előbb kispályán, majd egy évtizeddel később már nagypályán, „Igazi bajnokságban” játsszanak a magyar női futballisták. A lelkesedést jelzi, 1973-ban tizenhat (!) csapat alkotta a bajnoki mezőnyt! Később ugyan megtört a lendület, de az nem vitatható, a „nagy hármas” a Femina, a Renova és a László Kórház nevét az is megjegyezte, aki női futballt csak a miskolci Focifarsangokon látott. A nyolcvanas évek közepétől van országos bajnokságunk, válogatottunk – a legutóbbi harminc évben tapasztalt fejlődés megállíthatatlan. A női futball a világ egyik legnépszerűbb sportja lett (szeretnénk hinni Sepp Blatternek, a FIFA elnökének, aki szerint a labdarúgás jövője a nőké) és Magyarországon is szépen fejlődik. Rengeteg a pozitív változás, de még mindig sok a fehér folt és a hiányjel. Az egyik ilyen éppen a magyar női labdarúgás és a médiumok kapcsolata: ezt a bántóan nagy űrt igyekszik betölteni honlapunk, a nöifutball.com. Célunk, hogy beszámoljunk mindenkiről és mindenről, ami a szakágban történik. Fókuszba állítjuk a hazai és nemzetközi elitet, a bajnokságokat és a válogatottakat, de egy pillanatra sem feledkezünk meg a hátországot adó szabadidős női labdarúgásról és a jövőnket biztosító utánpótlásról. Bízunk benne, hogy valamennyi olvasónk elégedetten böngészi a honlapot, megtalálja rajta, amit csak keres. Ha azonban valakinek mégis hiányérzete lenne, örömmel fogadunk, megtisztelésnek tekintünk minden jó ötletet, javaslatot.