Liska Tibor Szakkollégium

Liska Tibor Szakkollégium Liska Tibor Szakkollégium - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, GTK Szakkollégiumunk három pólusú.

A Liska Tibor Szakkollégium a BME GTK 50 fős aktív tagsággal rendelkező szakkollégiuma. Egyrészt biztosítja tagjainak szakmai fejlődését egy kidolgozott szakkollégiumi életút mentén, melyben a szekciórendszerig való eléréskor négy nagyobb terület közül választhatnak a tagok: pénzügy, marketing, és üzleti területen szerezhetnek olyan többlettudást, melyet az egyetemi tanórákon való részvétellel önmagában nem. A szakmai fejlődésen túl nagyon fontosnak tartjuk egy összetartó közösség kiépítését, ahol a tagok nem csak szakmai programokon egymás mellett ülő emberek, hanem szeretik és tisztelik egymást, mindegyikükben megvan a tenni akarás, és hajtják egymást előre. Természetesen számos program segíti az új tagok integrálódását, közös csapatépítésekkel, kulturális programokkal, tanulással és bulizással, táborokkal, együtt keléssel és együtt fekvéssel alakul ki egy olyan társaság, melynek öröm részese lenni. A harmadik pillért nagyobb projektjeink szervezései adják. Ezek több hónapot átölelő folyamatot jelentenek, melyek során számos rendezvényszervező és egyéb menedzsment készséget sajátíthatnak el és gyakorolhatnak a szervezők élesben, hiszen rajtuk múlik a rendezvények sikeressége, melyeket sokszor nem csak a Karról, hanem az egész országból látogatnak. Ezek mentén alakul a szakkollégium élete, ami minden év szeptemberében 6. oktatási hetéig bezárólag várja az érdeklődőket, akik tagjelöltként nekivágnának a felvételinek. A szakmai rendszerről, a közösségről, a projektekről és a jelentkezés menetéről is találhatók külön menüpontok a honlapon.

25/03/2026

Cím

Dombóvári út 3
Budapest
1117

Telefonszám

+36 30 230 3882

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Liska Tibor Szakkollégium új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Liska Tibor Szakkollégium számára:

Parancsikonok

Megosztás