20/04/2026
Ő itt a képen Fanni, egyetemista. Vízminőségről mesél, amikor beszélgetünk, a fitobentosznál épp kezdem elveszíteni a fonalat, de az egyik mondata megüti a fülemet: „ahogy az emberek élnek, amit tesznek, annak mindig nyoma van”. Fanni ezt a szigetszentmiklósi Kavicsos-tóról és a tó körül élőkről meséli, ahol sokan aggódnak, hogy a csatornázatlan szennyvíz visszaköszönhet a fúrt kutak vízminőségében.
Az emberi tevékenység a tó élővilágát is megviseli, a meszes mederkezelés sok kárt okozott, az M0-ás építésekor megemelkedett vízszint miatt lebetonozott partszakaszok az egybefüggő nádas kialakulását akadályozzák.
Fanni jelneleg is FoZsu ösztöndíjasunk, környezettan hallgató, a kutatásáról kérdezem, kommunikációsként nehezített terepen mozgok, de ő türelmesen segít megérteni a szakmai kifejezéseket. Hónapok óta jár a Kavicsos-tóhoz, hogy felmérje a víz minőségét és az ottani élővilág állapotát, közben beszélget a helyiekkel, akik szeretik a tavat, hiszen a mindennapjaik része. Meghallgatja a problémáikat, próbál minél többet megtudni a környékről.
A tó egy bányató, de már régen nem folyik itt termelés, a vízparton házak, a stégeken horgászok. Nagy a közösségi élet, bográcsolás és más programok, amit a helyi egyesület szervez, ami az ő munkáját is segíti, csónakot is ők adnak a munkához, ha kell. A tavon ugyanis néhány sziget is található, laknak is rajtuk, nevük is van: Ponty-sziget, Amur-sziget, Madár-sziget. Többen már ismerik, örülnek, amikor jön mérni, kérdezik, mit lehet látni.
Fanni szerint a biztos eredményhez még több mérésre is szükség lesz, de úgy sejti, hogy nincs túl jó állapotban a tó. A víz kémiai összetétele mellett három élőlénycsoport jelenlétét vizsgálja: a makrogerinctelenekét (ide tartoznak a csigák, kagylók, rákok), a fitoplanktonokét (ezek vízben lebegő élőlények, pl. algák) és a fitobentoszét (ezek pedig a meder alján élnek).
Fanni kap egyetemi segítséget, illetve más kutatók és az egyesület is támogatják a munkáját, de a projektet egymaga koordinálja. Úgy érzi, hogy az önállóság az, amiből a legtöbbet tanul, egyre magabiztosabb, és örül, hogy olyan dolgokkal foglalkozhat a szakmájában, ami az embereknek a hasznára válik.
Szavaiból ugyanis világos, hogy ez nem „csak” egy környezeti projekt: a Kavicsos-tó élete szorosan összefügg a helyi közösség életével, ezért mire végez, szeretné pontosan látni a tó állapotát. Kutatóként objektivitásra törekszik, ha a mérés rossz eredményeket hoz, azt is ki kell majd mondani, de pontosan ez kell ahhoz, hogy el lehessen kezdeni gondolkodni a megoldásokon is.
Ez is része a projektjének, az egyesülettel közösségi programokat akarnak szervezni, ahol majd beszámol nem csak arról, hogy milyen állapotban van a tó, hanem arról is, hogy mit lehet tenni a helyzet javításáért, nádtelepítéssel vagy más, apró megoldásokkal, amikből a lakók is kivehetik a részüket.
Hiszen ahogy az emberek élnek, amit tesznek, annak mindig nyoma van. Fanni és a helyi közösség pedig szeretne nyomot hagyni.
---
💚Pályázz te is FoZsu-ösztöndíjra április 22-ig!
👉Az ösztöndíjjal minden évben három egyetemista fiatalt támogatunk, hogy tanulmányaik mellett aktívan tegyenek környezetükért és a közösségért! Részletek az Ökotárs honlapján, link a kommentben.
Nem te vagy a célcsoport, de ismersz egyetemista fiatalokat? Segíts nekünk egy megosztással, hogy minél többekhez eljusson a lehetőség híre!