Rózsadomb Polgárőrség

Rózsadomb Polgárőrség Az oldal a 2010-ben alapított Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület polgárőreinek a munkáját hivatott bemutatni. A segítségét köszönjük.

Az egyesületünk tagsága által végzett tevékenységeket az elvégzett feladatok (és a tevékenység alapjául szolgáló jogszabályok miatt is) a közösségi oldalon szétválasztottuk, a honlapunkon viszont együtt kezeljük. A társadalom elismeri az önkéntességet nem csak Magyarországon, hanem szerte az egész világon. Az alapvető tevékenységeink segítő jellegűek, egymáshoz sokszor szorosan kapcsolódnak, de sokszor meglehetően el is különülnek egymástól. Az Egyesület tagsága éves szinten közel 15 ezer óra időt tölt szolgálatban. A folyamatos képzések által egyre szélesebb körű jogi, egészségügyi, katasztrófa elhárítási ismeretekre teszünk szert, és a megszerzett tudásunkat folyamatosan gyarapítjuk. A messzemenően lakosságbarát szemlélet megmutatkozik a kapcsolataink kialakításában, és ápolásában. Együttműködési megállapodásaink keretei között az alábbi feladatok ellátásában veszünk részt elsősorban:
- napi szintű járőrszolgálataink során általános bűnmegelőzési feladatok végrehajtásában,
- a rendőrséggel szoros együttműködésben a bűnüldözés segítésében,
- tűzoltási és műszaki mentési feladatok ellátásában, valamint katasztrófa helyzetek következményeinek elhárításában, felszámolásában,
- karitatív tevékenységben,
- Önkormányzati rendezvények biztosításában. Munkánkat a kölcsönösség alapján messzemenően segíti a kerületben azonos célokért dolgozó további két Egyesület, valamint a szomszédos I., és III. kerületi polgárőrségek tagsága is.

Észrevételeivel, kérdéseivel, és ha kérése van, forduljon hozzánk bizalommal! Amennyiben úgy dönt, hogy a szervezetünk a támogatását élvezi, kérjük hogy az ADÓ 1%-ról rendelkezzen a részünkre.

2024. szeptember, iskolakezdésA rendőrség, a városrendészet, egyesületünk polgárőrei, és az önkormányzat képviselő testü...
13/09/2024

2024. szeptember, iskolakezdés

A rendőrség, a városrendészet, egyesületünk polgárőrei, és az önkormányzat képviselő testületének tagjai is segítették a szeptemberi iskolakezdést a gyalogátkelő helyeknél, sőt, még láthatóságot segítő karkötőket is osztottak.
A balesetek meglőzéséhez nem csak a járművezetők figyelmére van szükség, a gyermekeknek is ismerniük kell a szabályokat. Nagyon örülünk annak, hogy akik például első nap még az autók között bizonytalanul átszaladtak volna, egy pici irgum-burgum hatására mégiscsak a kijelölt gyalogátkelőt választották. Kedden már minden két kerékkel közlekedő is tudta és értette, hogy "tolva szabályos", így akik rollerrel vagy kerékpáron érkeztek, nem okoztak balesetveszélyes helyzeteket.
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik hozzájárultak a szeptemberi iskolakezdés biztonságossá tételéhez!

További híreink: www.rozsadombote.hu

2024. április 8.   Járőrözés a villamos szerelvényekenKözösségi oldalon olvastuk azt a panaszt, ami szerint az 56-61-es ...
08/04/2024

2024. április 8. Járőrözés a villamos szerelvényeken

Közösségi oldalon olvastuk azt a panaszt, ami szerint az 56-61-es villamosvonalon egy 10 év körüli gyermeket atrocitás ért. A bejegyzés, és az arra rövid idő alatt írt több mint száz hozzászólás alapján nyilvánvaló volt, hogy a probléma megoldása érdekében intézkedésekre van szükség. A rendőrségen és a városrendészeten túlmenően egyesületünk polgárőrei is több alkalommal órákon keresztül utaztak a járműveken, és tartózkodtak a Hűvösvölgyi végállomáson az elmúlt hetekben. Amit tapasztaltunk, az egybevágott a leírtakkal: négy járőrözéssel töltött nap alatt négyszer kellett a villamosról leszállítani kirívóan közösség ellenes magatartást tanúsító, a végletekig ittas és ápolatlan személyeket.
Szeretnénk ha az utazási feltételeket mindenki betartaná, és ezzel biztosítva lenne a kultúrált közösségi közlekedés a kerület minden járművén. A pozitív visszajelzések alapján folytatjuk a szolgálatok ellátását a tömegközlekedési járműveken is. Kérjük, hogy amennyiben az utazásuk során bűncselekményt tapasztalnak vagy valakinek segítségre van szüksége, hívják a 112-es segélyhívó számot. Köszönjük.

További híreink: www.rozsadombote.hu

Adó 1% Nagyjából kettő hónap van még arra, hogy a dolgozó nép az általa befizetett Adó 1%-ról rendelkezzen. Ez nem csak ...
17/03/2024

Adó 1%

Nagyjából kettő hónap van még arra, hogy a dolgozó nép az általa befizetett Adó 1%-ról rendelkezzen. Ez nem csak arról szól, hogy egy pár perc alatt májusig is jótékonynak lehet lenni, hanem nagyon komoly támogatást tudunk olyan a számunkra fontos és valós tevékenységeket végző civil szervezeteknek adni, amelyek egyébként nem tudnának működni. Az adónk 1%-ról mi rendelkezhetünk, mi mondhatjuk meg hogy hova kerüljön, és ha jól választottunk még azt is nyomon követhetjük, hogy a megkapott pénzt mire költötték el. Május 21-ig mi magunk döntünk arról, hogy az 1% hová kerüljön. Utána erről is helyettünk döntenek.

További híreink: www.rozsadombote.hu

2023. november 13.       Meglett az elveszett szemüvegEgy egyedülálló Édesanya fordult ma segítség kéréssel hozzánk kora...
13/11/2023

2023. november 13. Meglett az elveszett szemüveg

Egy egyedülálló Édesanya fordult ma segítség kéréssel hozzánk kora este. Elmondta, hogy a gyermekének a szemüvege pénteken ismeretlen körülmények között eltűnt, viszont egy közösségi oldal nemrég felkerült hirdetésében már fel is bukkant. A szemüveg tulajdonjogát a hirdetési képekben is látszó egyedi szám, és a számlán szereplő adatok egyértelműen igazolták. Az adásvétel megbeszélt helyszínére természetesen elkísértük a "vevő jelöltet", és a szemüveg kézbevételének pillanatában be is kapcsolódtunk a részletek megbeszélésébe. Az eladó elmondása szerint a szemüveget egy hajléktalantól vette, és gondolta, hogy eladja. Természetesen miután a tudomására hoztuk, hogy az alkalmi vásárlása a szemüveg valós értéke miatt akár bűncselekmény, nevezetesen orgazdaság is lehet, nem is kérte sem a hirdetésben szereplő vételárat, sem pedig adásvételi szerződés írását.
Az okozott 100.589.-forint kár megtérült, a szemüveget pedig a boldog kis tulajdonosa visszakapta.

Tanulságok:
Ha találunk valamit, a lehető leggyorsabban visszajuttatjuk a tulajdonosának. Ha ez nem kivitelezhető, akkor leadjuk az illetékes Jegyzőnek, így eleget téve nem csak az elvárható emberi magatartásnak, hanem a törvényi kötelezettségünknek is. Ebben az esetben elkerülhetjük hogy jogtalan elsajátítás miatt eljárás induljon ellenünk, sőt, ha nincs meg a tulajdonos, a talált dolog rövid időn belűl jogszerűen a miénk is lehet.
Ha pedig vásárolunk valamit, akkor csak a jogszabályokat betartva tegyük ezt. Az adásvételi szerződés minden esetben az alap, ha nem szeretnénk egy kétes vásárlás miatt orgazdák lenni.

További híreink: www.rozsadombote.hu

Srácok, akkor most ezt be kell vállalni. Rómer Flóris utca 6-8.
16/10/2023

Srácok, akkor most ezt be kell vállalni. Rómer Flóris utca 6-8.

A budapesti rendőrök keresik a négy fiatalt. A bűncselekményt a térfigyelő kamera rögzítette.

2023. május 29.   Egyházi és iskolai rendezvények biztosítása, polgárőr járőrszolgálatokEgyházi ünnepek alkalmával tarto...
29/05/2023

2023. május 29. Egyházi és iskolai rendezvények biztosítása, polgárőr járőrszolgálatok

Egyházi ünnepek alkalmával tartott körmeneteket, és iskolai ballagás biztosítását segítettük a rendőrséggel közösen több második kerületi helyszínen is. Baleset és esemény mentesen értek véget a közelmúltban az Újlakon, Pasaréten, és a Margit körúton lévő templomoknál megtartott ünnepi körmenetek, illetve a Baár-Madas Református Gimnázium ballagása is.
Polgárőr járőrszolgálataink alkalmával a lakosság által jelzett problémás helyszínek felkeresésén túl intézkedtünk nyitva talált garázsnál, és biztosítottunk helyszínt tűzesetnél is.

További híreink: www.rozsadombote.hu

2023. március 30.   Segítséget kértek a bicikli lopáshozLakossági bejelentés alapján indultak késő este a szolgálatban l...
03/04/2023

2023. március 30. Segítséget kértek a bicikli lopáshoz

Lakossági bejelentés alapján indultak késő este a szolgálatban lévő polgárőreink a Vadaskerti utcába. A hívó elmondta, hogy egy férfival és egy nővel a villamoson együtt utazott, akiknél egy olyan kerékpár van, ami feltehetőleg nem a saját tulajdonuk. Kezelni sem tudják, és érdekes módon rövid idő alatt eladó is lett volna akár egy pár ezer forintért. A bejelentőnek köszönhetően nagyon messzire nem jutottak, ráadásul a mellettük megálló polgárőrök segítségét kérték a kétkerekű gyors javításához, ugyanis az első kereket korábban megpróbálták levenni, visszatenni meg már nem nagyon sikerült. A tulajdonosra vonatkozó kérdésekre természetesen nem volt két egyforma válasz. A kiérkező rendőrök előállították a párost, akik nem először élvezhették a kapitányság vendégszeretetét. A kerékpár jogos tulajdonosát keresi a rendőrség.

További híreink: www.rozsadombote.hu

A II. kerületi Rendőrkapitányságon szeretnének beszélgetni a videón látható személyekkel.
03/04/2023

A II. kerületi Rendőrkapitányságon szeretnének beszélgetni a videón látható személyekkel.

A buszvezető táskáját lopták el az 57-es buszon, a II. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható személyeket – közölte a police.hu.Mint írják, a II.

Adó 1%Sok civil szervezetnek talán soha nem volt még ekkora szüksége az Adó1%-os rendelkezésekből befolyó forrásokra, mi...
23/02/2023

Adó 1%

Sok civil szervezetnek talán soha nem volt még ekkora szüksége az Adó1%-os rendelkezésekből befolyó forrásokra, mint most.

Tudta, hogy csupán az adózók fele dönt évente az 1% felajánlásáról?
Idén az országban összesen 32.542 társadalmi szervezet részére lehet mindössze pár perc alatt olyan segítséget nyújtani, ami semmibe nem kerül.
Mi arra kérünk mindenkit, hogy válasszon egy civil szervezetet amelyik a végzett tevékenységével a szívéhez közel áll, és rendelkezzen részükre az adó 1%-ról.

Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület

18029552-1-41
Köszönjük!

További híreink: www.rozsadombote.hu

Cím

Budapest
1022

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Rózsadomb Polgárőrség új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Rózsadomb Polgárőrség számára:

Parancsikonok

Megosztás