20/09/2026
Singer Johanna Sábát suvá alkalmából írt dróséja szeptember 18-án hangzott el a Szim Salom szombatfogadó istentiszteletén a Kertész utcában.
Most, Ros Hásáná és Jom Kippúr között különösen fontos elgondolkodni, hogy hogyan is legyen jó az az év, amit kívánunk egymásnak. Hogyan legyünk, cselekedjünk nap mint nap. Mert tennünk kell érte, hogy jó legyen másoknak és önmagunknak. Tennünk kell, kellett már az elmúlt napokban, hogy vasárnap este és hétfőn érezhessük, hogy tettünk a lelkünk, szellemünk, érzelmeink, gondolataink tisztításáért.
A kívánt boldogság nem esik az ölünkbe csak úgy. Vegyük észre és éljük meg az örömteli, szívmelengető dolgokat, pillanatokat, lehetőségeket! Azt is éljük meg örömmel, amikor nincs gond, se nekünk, se a szeretteinknek! Ha van lehetőségünk, merüljünk el a természet szépségében, gazdagságában, változatosságában a vele és benne létezés élményében! Legyen szerencsénk is, ahhoz, hogy jó legyen a most beköszöntött évünk! Legyen egészségünk! Fontos a boldog léthez, hogy legyenek kedves emberek köröttünk, mosolyok, odafigyelés. Alapvető szükség, hogy legyen mód a fájdalmunk megosztására, hogy legyen az érzéseinket, gondolatainkat megértő legalább egy ember. És épp ezért mi magunk legyünk ilyen ember más, mások számára!
Kívánom, hogy Jom Kippúrig a félelmetes napoknak is nevezett időszakból fennmaradó most már röpke idő ne legyen félelmetes! Még akkor se, ha szembe is kell néznünk olyan cselekedeteinkkel, mulasztásunkkal, félrenézésünkkel, a jóindulat hiányával, amivel jobb lenne nem szembenézni. A Jom Kippúr-- napi szertartáskor majd halljuk, mondjuk a lehetséges bűnök lajstromát. A felsorolások, az imakönyvben írtak a bölcsességükkel, az életismerettel, az őszinteséggel, az éleslátással, a hétköznapi valónk felmutatásával engem mindig megragad. A felsorolt, közösen vallott bűnök, tévelygések, elcsúszások; a tudatos vagy nem tudatos, az utóbb észrevett vagy becsukott szemmel, füllel fel nem fedezett, vagy ténylegesen nem észlelt tetteink, mulasztásaink – ott vannak. Mi mindenre rámutatnak! Pont azért is oly fontos ez a felsorolás és a közös ima, a közös bűnvallomás, mert ha odafigyelve, értőn olvasunk, imádkozunk, akkor rávilágít arra is, ami iránt eddig esetleg vakok és süketek voltunk, vagy amit szerettünk volna nem tudni. De most majd nem lehet hanyagságból, tudatos elkerülésből nem tudni, nem látni, nem érteni.
Mégis miért is ne legyen mégis félelmetes? Mert ha az önvizsgálatot komolyan vesszük, akkor az nagy dolog. Lehetőséget ad a lelkünk, létünk könnyítésére. Időt adunk a tisztulásnak, elmélyülésnek, kiszakadunk a mindennapi mókuskerékből, vagy éppen a mindennapi bezuppanásból, bezárkózásból. De az is lehet, hogy ezek egyszerre vannak bennünk, vagy váltakozva, de most ráláthatunk. Az elmélyülés, a keresés találáshoz vezethet. Segít, hogy közösen tesszük ezt. Ott lesz annak az átélése, hogy mindenkinek van min gondolkodnia. Ott lesz a tudat, hogy egy ilyen kutatás, önvizsgálat során mindenki talál olyat, amit jobb lenne máshogy, aminél tudja, kár, hogy így volt. Ebben a most rátekintő, átgondoló állapotban közösen úgy élünk meg, fedezünk fel, tudatosítjuk több mindenről, hogy holnap majd jobb lenne másképp. Bár saját magunkat egyedül vizsgáljuk, de ebben a folyamatban nem vagyunk egyedül. Az, hogy tudjuk, hogy mások is ebbe merülnek bele, az óriási segítség ahhoz, hogy előre tudjunk lépni. Komoly támasz ahhoz, hogy a
"Jaj, ne! Hogy én milyen vagyok, voltam!"
"Ó, csak ezt ne kellett volna látnom, tudnom magamról!"
"Minek ez az egész, úgyse jutok semmire!"
és ehhez hasonló gondolatok, érzések helyett megélhessük azt, hogy van lehetőség. Átérezzük azt, hogy nem olyan fertelmes, ami történt - hisz jobbára, szélsőséges eseteket kivéve nem égbekiáltó bűnöket találunk. Átélhessük, bízhassunk abban, hogy a jövőben majd így vagy úgy cselekszünk, és azt is, hogy van is rá belső képességünk, hogy megtegyük. Felötlik, hogy de hisz meg kell beszélnem vele, és meg is tudom mondani; vagy, hogy ki tudok állni magamért, nem hagyom magam elsüllyedni. Erőre kaphatunk és arra sarkallhat, hogy felélesszük azt, ami most valahogy kisiklott, kiürült kapcsolatot. Meglátjuk, hogy ott vannak ő, meg ő. Ráébredünk, hogy fordulhatok segítségért, lehetek őszinte magammal, vele, adott esetben egy kívülálló szakemberrel. Tudom mivel megtölteni azt az űrt, ami most bennem van. Ott van bennem a szeretet, a másokért való cselekvés vágya, a közösségben lét lehetősége, az odafigyelés képessége. Ott van bennem a csend lehetősége. Vannak értékeim. Tudok tanulni a felfedezett hibáimból, képes vagyok túllépni rajtuk. A közösségben lét, az imádkozás, annak tudata, hogy a többiek is ezt az utat járják, adja azt a mankót, hogy nem én vagyok az első, aki tavaly is látott, talált olyat, amit idén is. Azt azonban be kell építeni a tudatunkba, lelkünkbe, hogy ez nem ment fel. El kell gondolkodnom, miért nem jutottam tovább és mit kell tennem, hogy sikerüljön. Most megpróbálom túllépni, továbbjutni, mert nincs más út!
Mindeközben hangsúlyosan kell tudnunk, hogy csak önmagunknak nem lehet jó évünk, létünk! Hisz az tesz boldoggá legtöbbünket, ha a szeretteink, barátaink, közösségünk tagjai is kiteljesedő életet élnek, ha a környezetünk szintén jól van. Ha nem is éreznénk, hogy ez boldoggá tesz minket, akkor is ezen az úton kell járnunk, mert e téren is csak ez lehet a helyes út, a tanok üzenik, hogy figyelj a másikra.
Sok éve voltam egy vallásközi programon, programsorozaton, aminek a mottója az volt, hogy "Egy hajóban evezünk". Sokszor eszembe jut. Most is. Így van! Másokkal együtt élünk e földön, akikre gondolnunk kell. És a természetre is figyelnünk kell.
Az önvizsgálat, gondolkodás irányuljon arra, hogy tudjunk úgy élni, hogy legyen felszínen maradó hajónk, hajóink! Segítsünk olyan közeget teremteni, ahol lesznek a hajóhoz evezőink és evezőtársaink, összehangolt karcsapásaink, elfogadott irányítóink és érvényesülő saját kívánságaink. Ahol lesz olyan vizünk és tudható kikötőnk, kikötőink; lesz újabb úti célunk, vagy akár úti céljaink, újabb evezőtársaink és régebbi biztos társaink, amelyek, akik örömöt, biztonságot, kiteljesedést, elcsendesedést, feléledést - amit kell - adnak nekünk. Tudjuk mi is ezt adni másoknak! Tudjunk nyújtani és tudjuk elfogadni! Tudjuk a csend időszakait megteremteni és tudjunk elmélyülten imádkozni! Tudjunk tanulni! Tudjunk fellélegezni és tudjuk belélegezni a jót, szépet, kedvességet, barátságot! Tudjuk látni a segítő, gazdagító, megnyugtató, boldogító, kiteljesítő, kisimító áramlatokat, és tudjunk úszni velük! Tudjunk mi ilyen áramlatokat gerjeszteni és mást úszni tanítani, vagy segíteni! Tudjunk szeretni és szeretve lenni!
