Konzi-Klub

Konzi-Klub Hamarosan történni fog valami... Ha szeretnél fellépőnek jelentkezni, írj a következő e-mailcímre:
[email protected]

KONZI-KLUB:

A Konzi-Klub célja, hogy a jazz iránt érdeklődő illetve elkötelezett fiataloknak lehetőséget nyújtson az iskolában tanultak gyakorlati alkalmazására. 2010 szeptembere óta minden csütörtökön koncertet tartunk a fiatal jazz muzsikusok szerepeltetésével. A zenekarok előadását jam session követi, amelynek keretén belül bárki színpadra állhat és zenélhet akár számára teljesen ismeretlen em

berekkel is. Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy egymástól tanuljanak a zenészek, új zenekarok szerveződjenek, mindenki építhesse a kapcsolati hálóját. A programot felkérésünkre támogatja a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium jazz-szakának tanári kara, akik félévente közös koncertet adnak az iskola diákjaival. Jelenleg legfőbb célunk, hogy elérjük, hogy az összes –elsősorban budapesti- könnyűzenei oktatással foglalkozó intézmény diáksága be tudjon, és be akarjon kapcsolódni eme közösségbe. 2012. június 15-én egy fesztivált szerveztünk ’Konzi-klub Évzáró Fesztivál’ címmel, amelynek keretén belül bemutattuk a rendezvényünket és a többi iskolát (tanárokat és diákokat egyaránt) már résztvevőként köszönthettük a színpadon is.

Cím

Budapest

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Konzi-Klub új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Konzi-Klub számára:

Megosztás