Karinthy Frigyes Gimnázium - IDB

Karinthy Frigyes Gimnázium - IDB Karinthy Frigyes Gimnázium iskolai diákbizottsága Az elnevezés megmaradt bizottságnak hagyományból, de a szervezet diákönkormányzatként működik.

Már több mint 20 éve, egy egyszerű elképzelésből nőtte ki magát a Karinthy Frigyes Gimnázium Iskolai Diákbizottsága. Az IDB mára már a mindennapok részévé vált, és elengedhetetlen alkotó eleme a karinthys diákéletnek. Történelem

Az IDB történelme több mint 20 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Az akkori igazgatótól, Hartai Sándortól származik az az elképzelés, hogy egy karinthys diákokból álló olyan csapatot kovácsoljon össze, amelynek feladata az itteni diákok érdekeinek képviselete, illetve az élénk, lelkes diákélet megteremtése az intézményben.
1994-ben választották meg az első IDB elnököt, Medveczky Lászlót (ismertebb nevén: UB) és Hutai Lászlót patronáló tanárnak. Kezdetben az IDB-nek még nem voltak különösebb jogai, ezért inkább a programszervezés volt a feladata. Ekkor alakult ki számos, azóta is az iskolai hagyományok részét képező, rendezvény, mint például a csibetábor. A kezdeti időszak nagy löketet adott az IDB-nek, hiszen nagyon lelkes csapat jött össze, akik szívüket-lelküket beleadták a munkába.

7 évvel később, 2001-ben, amikor Hutai Lászlót igazgatónak választották, Nemcsics tanárnő vette át a patronáló tanár szerepét és Bokros Andrással – az akkori jogi képviselővel – és Gazdag Gergellyel – az akkori IDB pénzügyi felelősével - közösen írták meg az IDB Szervezeti és Működési Szabályzatát. Ez a szabályzat magába foglalja, az IDB felépítését, működését és jogait, kötelességeit is. E korszak sikeres érdekképviseleti tevékenységének egyik eredménye a ma is népszerű Túró Rudi automata felállítása az iskolában.

2004-ben és 2005-ben az akkori IDB-sek részt vehettek egy csereprogramon a csíkszeredai Márton Áron Líceum diákönkormányzatának tagjaival. Ennek keretében a mi diákjaink kétszer jártak Székelyföldön, illetve az ottani „IDB-sek” is kétszer nálunk. Ez a projekt annyira jól sikerült, hogy többen is vannak az akkori cserepartnerek közül, akik máig is tartják a kapcsolatot egymással. Az évek során az IDB-nek körülbelül 10 elnöke volt, akik mind más és más dolgot tudtak elérni. Például Frankie (Szabó Ferenc) elnökként az IDB jó hírnevét tartotta szem előtt, és az esti programok után mindig ő távozott utolsóként, mert minden egyes zugot átnézett, hogy nehogy bármiféle szemét, vagy rendetlenség ott maradjon. Miért jó, vagy éppen rossz IDB-snek lenni? Véleményem szerint az, hogy valaki IDB-s lehet, sok előnnyel jár. Új embereket és tanárokat ismerhet meg, akikkel talán soha nem is beszélt volna. Az IDB-ben egy nagy baráti közösség alakul ki a munka közben, így még a komoly munka is inkább szórakoztatónak tűnik. És a legfontosabb, az hogy mi is tudjuk alakítani az iskolai életet. Sajnos egyben pont ez a nehézség is, mert nem könnyű elérni a diákságot. Nehéz olyan programokat, feladatotokat kitalálni, ami felkelti a mai fiatalság/a ti érdeklődéseteket. Éppen ezért várunk bármilyen programjavaslatot. Amit nem tudhattok

Gyakran kérdezik tőlünk, hogy mire megy el az a sok IDB pénz, amit minden év elején be kell fizetni. A beszedett pénzekből vesszük meg a programokhoz a kellékeket, hozzávalókat. Mint például a suli starton a rengetek virslit és kiflit. Az évközben lévő programok és a csibetábor nyereményeit illetve a hirdetésekhez szükséges plakátokat és posztereket is ebből a pénzből finanszírozzuk. A Karinthy Szabadegyetem meghívottjainak is az IDB kasszájából tudunk pénzt adni. Majd végül, de nem utolsósorban, minden évben az iskola tanárainak pedagógusnapkor egy-egy szál virágot veszünk, és a Mikulás is kap ám némi támogatást. :)


Az IDB életét rengeteg munka segítette és fejlesztette, viszont elmaradhatatlan alkotó eleme a diákság. Egy minden igénynek kedvező diák és iskolai életért vagyunk felelősek, emiatt van szükségünk rengetek véleményre, kritikára és ötletre.

Itt találjátok a SuliStart nyereményeit, nézzetek végig mindent, és gyűjtsetek minél több pontot! Minél több pontot szer...
24/09/2026

Itt találjátok a SuliStart nyereményeit, nézzetek végig mindent, és gyűjtsetek minél több pontot! Minél több pontot szereztek, annál több esélyetek van nyerni. 🎁🏆

✨ Millió Lépés az Iskoládért ✨🤔 💭 Miért érdemes csatlakoznotok?👣 Több mozgás, jobb közérzet: A program remek lehetőség a...
21/09/2026

✨ Millió Lépés az Iskoládért ✨

🤔 💭 Miért érdemes csatlakoznotok?

👣 Több mozgás, jobb közérzet: A program remek lehetőség arra, hogy aktívabbak legyetek, többet mozogjatok, és közben tegyetek az egészségetekért. 👨‍⚕️👍

👣 Közös élmények: Csatlakozhattok családtagjaitokkal és barátaitokkal is. Gyűjtsetek együtt minél több lépést, és segítsétek közösen iskolánkat! 🤝

👣 Értékes nyeremények: Ha elegendő lépést gyűjtünk össze, iskolánk sporteszközöket, 🏀⚽ valamint pénznyereményeket is nyerhet. 💰 Ezen felül a hétköznapi sorsolásokon akár Ti is egyedi ajándékokban részesülhettek! 🥳

❓ Hogyan csatlakozhattok? ❓
1. Töltsétek le a Millió Lépés alkalmazást az App Store-ból vagy a Google Play Áruházból. 🛒
2. Regisztráljatok az alkalmazásban, majd keressétek meg és válasszátok ki iskolánkat, 🏫 valamint a saját osztályotokat. 🧑‍🎓👨‍🎓
3. Nincs más dolgotok, mint elkezdeni gyűjteni a lépéseket! Az alkalmazásban folyamatosan nyomon követhetitek az elért eredményeiteket. 🏅

🤔 💭 Hogyan nyerhet ezzel az iskola?

Az Országos Kékkör 🏃 hosszát legalább hétszer “lesétáló” iskolák mindegyike esélyt kap arra, hogy megnyerje a 100 x 1 millió forintos sporteszköz-vásárlási támogatás egyikét. 🤑

Valamint, ha elegendő 🟢 zöld pontot 🟢 gyűjtünk, egy további sorsoláson akár 250.000 forintot nyerhetünk! 🤩

Ne feledjétek: minden lépés hozzáad valamit a közös eredményünkhöz! ⭐

További információkért töltsd le az alkalmazást, vagy látogasd meg a www.milliolepes.hu-t! 🔎

Idén is nagy szeretettel várunk 🫵 Titeket 🫵 a Sulistart bulira!! 🏫🎉🍂 Szeptember 25-én, pénteken, 🍂 ⏰15:00 és 17:00 közöt...
20/09/2026

Idén is nagy szeretettel várunk 🫵 Titeket 🫵 a Sulistart bulira!! 🏫🎉
🍂 Szeptember 25-én, pénteken, 🍂 ⏰15:00 és 17:00 között ⏰ az aulában megrendezzük a 🏫SuliStart Bulit 🎉, évkezdő programunkat, amely során✨jobban megismerhetitek a Karinthyt. ✨
🎉 Az eseményen 🎉 bemutatkoznak 🫵 Nektek 🫵 az iskola különböző 🎊 szakkörei, 🎊 állomásról állomásra 🚶 járkálva 🚶 betekinthettek a működésükbe: és persze, ha megtetszik valamelyik, sose féljetek ✋ jelentkezni ✋ rájuk!
A 🎉 buli 🎉 végén pedig elérkezik a 😮 legérdekesebb😮 esemény:
🪧 Licitálhattok 🪧 a tanárok által felajánlott ✨ csodás ✨ nyereményekre! 🪎
Akár 🍪 sütisütésre 👩‍🍳 , akár egy 🫸 dolgozat 📝 eltolására vágytok, a liciten pár pont áráért akár a 🫵 Tietek 🫵 is lehet!
🎉 Na ugye, hogy jó kis buli lesz? 🎉
Ott találkozunk! 🫡

🗣️ Most tényleg a ti hangotok számít!Pénteken egy különleges programmal készülünk, ahol napközben  játékos és izgalmas f...
16/09/2026

🗣️ Most tényleg a ti hangotok számít!

Pénteken egy különleges programmal készülünk, ahol napközben játékos és izgalmas feladatokon keresztül mondhatjátok el, mit gondoltok a suliról. 💭

Mit változtatnátok meg?
Mi az, amin szerintetek javítani lehetne?
Mi az, amit mindenképp megtartanátok?
Mi az, amit még szívesen látnátok a Karinthyban?

Itt nincs rossz válasz, a TI véleményetekre vagyunk kíváncsiak!
Mutassuk meg együtt, hogy a Karinthysoknak mekkora hangja van! 🗣️💙

Ahoj,Tengeri zsiványok ⚔️!Kampós kezeket fel 🪝🖐️, ki várja már a hét tenger legjobb táborát? 🌊🦜Nem kell sokáig várnotok,...
21/08/2026

Ahoj,Tengeri zsiványok ⚔️!

Kampós kezeket fel 🪝🖐️, ki várja már a hét tenger legjobb táborát? 🌊🦜
Nem kell sokáig várnotok, holnap ugyanis vitorlát bont a Csibetábor hajója ⛵ és útnak indulunk Szolnokra. 🏕️

A kalózos filmektől eltérően itt nem ❌ nektek kell kitalálni 🤔a jóslatok és átkok kavalkádjában 🌪️, hogy hol és mikor is találkozunk, megbízható 🤝 gárdánk ezt is megosztja veletek:

📍 Keleti Pályaudvar, várócsarnok (Lotz terem, bejárat a Thököly úti parkoló felől) 
🕙 Vasárnap délelőtt, 10 óra

És ugye nem akartok felszerelés 🧳🎒 nélkül nekivágni a tengeri kalandoknak? 🦈⚡
Jack Sparrow 🏴‍☠️azt mondta nekünk, hogy mindenképpen hozzatok el mindent, ami a pakolós pergamentünkön 📜rajta van ✅, hogy ne érjenek minket felkészületlenül a veszedelmek 🐙 ⚔️. Viszont a Karib-tenger 🐚 rettegett kapitánya azt is megsúgta nekünk, hogy a híres befőttesüveg föld 🌱 helyett most inkább temérdek vigalomra 🎉 és kíváncsiságra 👀lenne szükségünk, úgyhogy ezekből is hozzatok minél többet! 👜

Ha attól tartotok, kifelejtetek valamit 😱, nézzétek át az eddig kitett bejegyzéseinket Instán és Facebookon, valamint az iskola 🏫 honlapján a Csibetábor 🐣⛺ cikkünket!

https://www.karinthy.hu/web/aktualis/csibetabor.html

https://www.karinthy.hu/web/aktualis/csibetabor_idb.html

Holnap már együtt fogjuk keresni a kincset 🪙. Addig is, Kalüpszó legyen kegyes a sorsunkkal! 🏝️

A Csibetábor 12. csapatának, a  Vihar Vándorainak bemutatkozása:Sziasztok!Mi vagyunk az idei Csibetábor Vihar Vándorai c...
20/08/2026

A Csibetábor 12. csapatának, a Vihar Vándorainak bemutatkozása:

Sziasztok!

Mi vagyunk az idei Csibetábor Vihar Vándorai csapat csopvezei, Miki, Szelina és Mimi. 🏴‍☠️🌊

Készen álltok egy izgalmas tengeri kalandra? Mi már nagyon várjuk, hogy együtt fedezzük fel a tábor minden kihívását. Reméljük hogy a Csibetábor alatt rengeteg új barátot és felejthetetlen élményt szereztek majd.

A viharok néha ijesztőek, de egy jó csapat együtt minden akadályon átjut. Reméljük, hogy a tábor után mindenki elégedetten megy haza.

🦆Találd meg Gandalf-kacsát!🦆Igyekeztünk jól elrejteni őt a képeken....Neked sikerül megtalálni??İrd meg kommentben, hogy...
20/08/2026

🦆Találd meg Gandalf-kacsát!🦆

Igyekeztünk jól elrejteni őt a képeken....
Neked sikerül megtalálni??

İrd meg kommentben, hogy 8-ból mennyi sikerült!👇

Kedves Karinthys diákok!Egy egyenlettel szeretnénk nektek kedveskedni így, hogy mindjárt vége van a tavasznak.A Karinthy...
16/05/2026

Kedves Karinthys diákok!

Egy egyenlettel szeretnénk nektek kedveskedni így, hogy mindjárt vége van a tavasznak.

A Karinthy aulája ➕ zene🔊 ➕ fények🌟 ➕ kiöltözés👗👔 ➕ soook virág 💐🌷🌹🟰❔

Bizony, a megoldás… 🥁🥁🥁 a KFG Tavaszi Bál. 🪻🎶

Hiszen ebben a tanévben is megtartjuk a hagyománnyá vált, sokak által várt eseményt.
De nézzük meg a Gyakran Ismételt Kérdéseket a bállal kapcsolatban:
🟢Mikor lesz? – Május 29-én 🗓️, 18 🕕és 22 🕙 óra között
🟢Hol szerezhetek jegyet 🎫 rá? – Az aulában az információs pultnál ℹ️ május 25. és 27. között 🗓️ az 1️⃣., 2️⃣. és 3️⃣. órák utáni szünetekben tudjátok átvenni a karszalagot, amivel részt tudtok venni a bálon 💃🕺.
🟢Lesz fotózkodási 📸 lehetőség a 101-es terem előtt? – Lesz. ✅
🟢És lesz büfé 🧁🥤a 30-as teremnél? – Az is lesz. ✅
🟢Éééés lesz ruhatár 🧥👜 a 14-es teremben a csibék számára? – Még szép, hogy lesz! ✅
🟢Mi a dresszkód 👠👞 a bálra? – Elegáns, ennek megfelelően pedig kérünk titeket, hogy legalább egy inget 👔 vagy blúzt 👚 vegyetek fel, hogy megadjuk az esemény hangulatát. 🪩🤩

Fontos‼️
🔴Legyen nálatok a Karinthys kártyátok 💳🫆, mert belépéskor és kilépéskor le kell csippantanotok.
🔴Az eseményre ➡️csak Karinthys diákok⬅️ hivatalosak.

Mi már nagyon várjuk, hogy május végén találkozzunk! 🥰 Gyertek el ti is és tegyük együtt emlékezetessé ezt a tavaszbúcsúztató bulit! 🎀

15/05/2026
Kedves Karinthys Diákok!Múlt hét pénteken átadtuk az összegyűlt 110.000Ft-os adományt a Nem Adom Fel Alapítványnak. 🤍  N...
29/04/2026

Kedves Karinthys Diákok!
Múlt hét pénteken átadtuk az összegyűlt 110.000Ft-os adományt a Nem Adom Fel Alapítványnak. 🤍
Nagyon jó érzés volt látni, hogy ennyi ember állt mellénk és segített. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult! Nélkületek ez nem jöhetett volna létre!

Cím

Thököly U 7
Budapest
1183

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Karinthy Frigyes Gimnázium - IDB új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás