Magyar Környezeti Nevelési Egyesület

Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Vidáman együtt jót, s jól tegyünk a környezetért!

„Megelőzéssel a (lenn-) fenntarthatóságért!” - hirdeti egyesületünk, s ezzel a jelszóval is alapította meg - még 1992 márciusában - ötvenhárom lelkes, a környezeti nevelés mellett elkötelezett környezetvédő. A társadalmi élet legkülönbözőbb szereplői képviseltetik magukat egyesületünkben - a középiskolás diáktól a nyugdíjas professzorig.

Lezajlott az Állatok világnapja rendezvény a Magyar Természettudományi Múzeumban. Részünkről Keve Ildikó, Vásárhelyi Tam...
05/10/2026

Lezajlott az Állatok világnapja rendezvény a Magyar Természettudományi Múzeumban. Részünkről Keve Ildikó, Vásárhelyi Tamás és Vidra Mária voltak jelen a dupla asztal mögött (amin végre jól elfértek a „nemszeretem” és más állatokkal kapcsolatos játékaink, köztük már egy a jövő évi Év beporzói jelöltekkel kapcsolatos). A hírek szerint ezer fő fölött volt a látogatás. Havasi Máté ráadásul remek előadást tartott a beporzó rovarokról és védelmükről, a végén végeérhetetlenül záporoztak a kérdések. Elkezdtünk beszélgetni a jövő évi, 10. Beporzók napjáról is. 💚

💚
03/10/2026

💚

A komposztálás folyamata olyan, mint egy mesterien megkomponált szimfónia, amit talán még Mozart sem alkothatott volna tökéletesebbre. A folyamat során ugyanis élőlények sokasága dolgozik összhangban: lebontanak, átalakítanak, építenek. Bár legtöbbjüket nem is látjuk, együtt m...

Holnap 9:00-15:00-ig Állatok világnapja ünnep lesz a Magyar Természettudományi Múzeumban. Egyesületünk a Nemszeretem áll...
03/10/2026

Holnap 9:00-15:00-ig Állatok világnapja ünnep lesz a Magyar Természettudományi Múzeumban. Egyesületünk a Nemszeretem állatok vándortanösvény néhány látványos és néhány gondolkoztató játékával vesz részt rajta, kicsiknek-nagyoknak valókkal. Óriási programnak ígérkezik a többi résztvevőkkel együtt. Gyertek, nézzétek meg! 💚

A Gellért-hegyen népszerűsítettük a beporzókatA Budapesti Közművek szervezésében Ki a rétre címmel rendeztek egésznapos ...
16/09/2026

A Gellért-hegyen népszerűsítettük a beporzókat

A Budapesti Közművek szervezésében Ki a rétre címmel rendeztek egésznapos családi eseményt szeptember 12-én. A fő cél a Budapest (őshonos, virágos, beporzóbarát) magkeverék bemutatása volt. A FŐKERT automatizált kertészeti eszközei a gyerekek körében nagyon népszerűek voltak (pl. traktorra lehetett mászni). Velünk hasonló témában, rovarok védelmében dolgozik az MME Lepkevédelmi Szakosztálya, élvezetes anyagot mutattak be. Tőlünk Szilágyi Eszter és Kecskés Ferenc (a képeken) és Vásárhelyi Tamás várta a Zümmögő rétek nevű sátorban a gyerekeket és felnőtteket. Óriási élmény volt, hogy mindhárman feljutottak a kosaras emelőben 22 m magasra, onnan készült Vásárhelyi Tamás fotója a sátrunkról és a Citadelláról, a többi kép forrása a BKM-FŐKERT. Köszönjük szépen.

Szeptember 5-én az MKNE-vel is találkozhattok az Akadálymentes Turizmus Napján, Orfűn! 🤗 A "Tanuljuk egymástól a fenntar...
03/09/2026

Szeptember 5-én az MKNE-vel is találkozhattok az Akadálymentes Turizmus Napján, Orfűn! 🤗
A "Tanuljuk egymástól a fenntarthatóságot!" című projektünk keretében veszünk részt a rendezvényen, ahova fenntarthatósági témájú játékokkal készülünk a fogyatékossággal élőknek. Részletek a plakáton és az akadalymentesnap.hu oldalon.

Szeretettel várunk! 🤗

🗓️Időpont: 2026. szeptember 5., 10 órától

Sziasztok! Akkor jöjjenek a részletes programok! Íme a programplakát 🥳
Osszátok meg legyetek szívesek, hogy mindenkihez eljusson!
Látássérült követőink részére:
Akadálymentes Turizmus Napja 2026
Időpont: 2026. szeptember 5.
A programok 10 órától kezdődnek.
Helyszín: Orfű, Éden Sziget és környéke.
10 órai kezdettel szeretettel várunk mindenkit.
Színpadi programok az Éden Szigeten
9 óra 45 perckor PTE Brass Band.
10 órakor megnyitó.
11 órakor Richard Davidson bűvészműsora.
12 órakor Maxim koncert.
14 órakor Vivat Bacchus.
15 órakor Vitéz László bábelőadás, a BábSzínTér előadásában.
Élményprogramok
Az élményprogramok 10 órától vehetők igénybe a fogyatékossággal élő résztvevők számára.
Motorozás.
Lovaglás.
Lovaskocsizás.
Sárkányhajózás.
Horgászat.
Motorcsónakozás.
Autóvezetés vakok részére.
Rallye autó élményautózás.
Csörgőlabdás aktivitások a Tornateremben.
Vitorlázás.
Kísérőprogramok
Polgár Zsuzsa kézműves játszósátra, az Éden Szigeten.
Az Orfűi Barlangkutató Egyesület interaktív bemutatója, az Éden Szigeten.
Vaklufis, az Éden Szigeten.
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Vándortanösvények bemutatója, az Éden Szigeten.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület interaktív programja, az Éden Szigeten.
Vaktársas, társasjátékos program, az Éden Szigeten.
Csillámtetkó, az Éden Szigeten.
Arcfestés, az Éden Szigeten.
Kézműves vásár, az Éden Szigeten.
Mászófal, a Sporttáborban.
Tűzoltóautó-simogató, a Sporttáborban.
Habparty, a Sporttáborban.
Az Élethíd Segítőkutyás Alapítvány bemutatója, az Éden Szigeten.
A Medvehagyma Ház programjai
8 óra 30 perckor AEU Workshop.
11 órakor kiállításmegnyitó az Élet-Esély Egyesület Fészekotthon lakóinak alkotásaiból.
13 óra 30 perckor előadás a Down-szindrómáról.
Az előadást a Pécsi Down Alapítvány tartja.
Az előadás címe: Családi élet sérült gyermekkel.
Kísérőprogramok a Tornateremben
14 óra 30 perckor kerekes-szék jóga Juhász Zsuzsával.
A jóga meditációval zárul.
15 órakor hangtálas relaxáció Aszalós Bettivel.
A programokat az AccessibleEU támogatásával valósítjuk meg.
SzerEtet Büfé
A SzerEtet Büfé az Éden Szigeten található.
A büfé a fogyatékossággal élők és kísérőik részére biztosít étkezést.
Megközelítés és közlekedés
Orfű Pécsről távolsági busszal és autóval érhető el.
A program helyszínei között akadálymentesített kisbuszok közlekednek.
Információ
A helyszínekről bővebb információ az információs sátorban kérhető 9 óra 30 perctől 15 óráig.

Egyesületünk idén ismét kint volt a Művészetek Völgye Fesztiválon a Művészetek Zöldje udvarban. Sok játék, előadás, kísé...
03/08/2026

Egyesületünk idén ismét kint volt a Művészetek Völgye Fesztiválon a Művészetek Zöldje udvarban. Sok játék, előadás, kísérlet és Fair Trade kávé után elköszönünk.
Mi jól éreztük magunkat, reméljük Ti is!
Köszönjük!
Jövőre találkozunk! 💚🐌

Kevesebb, mint egy hét, és találkozhatunk a Művészetek Völgye Fesztiválon Kapolcson, a Művészetek Zöldje udvaraban. 🤗🐌Iz...
18/07/2026

Kevesebb, mint egy hét, és találkozhatunk a Művészetek Völgye Fesztiválon Kapolcson, a Művészetek Zöldje udvaraban. 🤗🐌
Izgalmas előadásokkal, kísérletekkel, rengeteg játékkal és kézműveskedéssel, valamint a Fair Trade kávézóval várunk Titeket! 💚
Gyertek 😊

Június 27-én lezajlott az Újbuda természeti és kulturális értékeinek megismerése" című séták 6.2 Feneketlen-tó állomása,...
02/07/2026

Június 27-én lezajlott az Újbuda természeti és kulturális értékeinek megismerése" című séták 6.2 Feneketlen-tó állomása, amelyet Bikki-Grossmann Erika vezetett. A hőségriadó ellenére is lelkes résztvevők többek között megismerték a Feneketlen tó legendáját, megtudták milyen kincset találtak a tó mélyén, és egy rögtönzött fizika-kémia foglalkozásra is kaphatóak voltak. Köszönjük mindenkinek a részvételt!
Vigyázzatok magatokra! ☀️

27/06/2026

🐝🐞🦋🐦Tegyetek madár-és rovaritatót a kertbe! 💚

26/06/2026

Mi is ott leszünk holnap a Szemléletváltó Egyesület óbudai rendezvényén, ahol az ép és a fogyatékkal élő érdeklődőket is nagy szeretettel várjuk! Láss, szagolj, tapints, fülelj a fenntarthatóságért és az esélyegyenlőségért! 💚😊
"Tanuljuk egymástól a fenntarthatóságot!" az MKNE HAND Gear UP! projektjének keretében.

Cím

Etele út 59-61
Budapest
1119

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Magyar Környezeti Nevelési Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Magyar Környezeti Nevelési Egyesület számára:

Parancsikonok

Megosztás