31/03/2024
A 2023/24-es tanévben Orosháza körzetből az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium tanulója, Patyi Anna tölti csereévét Dániában. 7. hónapja él dániai családjával. Őt kérdeztük tapasztalatairól, élményeiről, a beilleszkedés nehézségeiről.
Hogy kerültél kapcsolatba az AFS-sel?
• Körülbelül 2 éves lehettem, amikor a családom is fogadott egy cserediákot Hong Kongból. Ő az AFS programmal jött Magyarországra, innen ismertük meg az AFS működését, lehetőségeit. Anyukám pedig azóta, az AFS orosházi körzetfelelőse lett, így még több motivációt kaptam ahhoz, hogy belevágjak ebbe a kalandba.
Mi motivált, hogy te is belevágj, és elutazz egy évre, távol a családodtól, a barátaidtól?
• A családomban már többen kipróbálták magukat cserediákként, a nagybátyám Németországban, unokatestvérem Az Egyesült Államokban töltött el egy évet. Ők sokat meséltek a csereévükről és ezeknek a történeteknek a hatására gondoltam én is, hogy egyszer ki szeretném próbálni magamat cserediákként. Persze akkor még el sem tudtam képzelni, hogy ez az álmom valóra válhat. A mai napig sokan kérdezik tőlem, hogy én ezt hogy mertem bevállalni és hogy ők erre biztos nem lennének képesek, hiszen 10 hónapot kell távol tölteni a családtól, barátoktól, a megszokott környezetemtől.
Miért pont Dánia?
• A programba jelentkezéskor 3 országot kell megjelölni, ahol szívesen eltölteném a csereévemet. Sokat törtem a fejem azon, hogy melyik ország lenne számomra a megfelelő, de végül Dánia, Kína és Norvégia volt a sorrend. Bennem volt a félelem is, mi lesz ha rossz országot választok, mi lesz ha meg fogom bánni? Mára ez a kérdés már fel sem merül bennem, hiszen nem is választhattam volna jobb országot. Amellett, hogy gazdag a kultúrája, jó az oktatása, Dánia mellett még a kézilabda is szólt. Kis korom óta játszom és itt folytatni tudtam a kézilabdát is, ami a jövőbe tekintve sokat jelentett nekem, hiszen a világon Dánia az egyik legeredményesebb ország kézilabdában. Az Orosházi Kézilabda Klub vezetősége és a fogadóanyukám, Henriette Kriegbaum is sokat segített nekem, hogy a Viborg csapatában tudjam folytatni a kézilabdát.
Hogy fogadtak kint?
• Az itteni iskolákban már augusztusban megkezdődött a tanítás, ami számomra nagyon szokatlan volt és kicsit nehezen vettem magam rá, hogy iskolába menjek, amikor még csak augusztus volt és itthon javában tartott még a nyári szünet. Az iskolakezdés egy kicsit nehezebb volt, mint hittem, hiszen az osztályomban volt egy lány tavaly, aki szinten cserediák volt és ő nem a legjobb benyomást keltette a többiekben, és nehéz volt bebizonyítani, hogy nem minden cserediák ugyanolyan. Én mindig is nyitott és barátságos személyiségnek vallottam magam, aki könnyen ismerkedik. Ezt az egyik legnagyobb erősségemnek vallom a mai napig, és persze hogy nem adom fel egykönnyen a dolgokat ;). Nem mondom, hogy nem volt nehéz az első pár hónapban, hiszen angolul sem beszéltem jól, de a mai napig büszke vagyok magamra, hogy nem adtam fel a próbálkozást a többieknél, és így mára már én is az osztály tagjának érzem magam. Ami meg nekem "előnyt" jelentett a beilleszkedésben az a kézilabda, hiszen sok csapattársam az osztálytársam is egyben. Itt, Viborgban sportosztályba járok. Mindenki sportol valamit: labdarúgás, kézilabda, torna, sportlövészet, így könnyű volt közös témákat találni.
• A pozitív tapasztalatok mellett akadnak negatív élmények is?
Ami szerintem minden egyes cserediáknál a legnagyobb problémát okozza, az a honvágy, különösen az ünnepekkor. Én úgy érezem, hogy talán a karácsony volt a legnehezebb, hiszen azt eddig mindig a családommal töltöttem. A dán családom sokat segített, hogy átvészeljem ezt a nehéz időszakot. A fogadóanyukám is volt cserediák, így átérezte azt, amit én is éreztem akkor.
Az első 2-3 hónapomban a nyelv is nehézséget okozott, hiszen meg sosem tanultam dánt és mindent az alapoktól kellett kezdenem. Sokszor nem vettem észre hogy már mennyi mindent megértek, amit a többiek mondanak vagy az órán hallok, vagy esetleg ami az edzéseken történik. Mindig csak arra próbáltam gondolni, hogy mennyivel könnyebb lesz minden, ha mar érteni fogom a többieket, és ebben igazam is lett. A beszéddel meg barátkoznom kell, mert a dán nyelv nagyon nehéz. Edzéseken merek csak igazából dánul beszélni, mert ezt tanultam meg a leggyorsabban és sokkal egyszerűbb a többiekkel így kommunikálni mint angolul.
• Mennyiben különbözik a dán iskolarendszer a magyartól?
A legnagyobb különbség az, hogy egy tanítási óra 1 óra 10 perc, de vannak olyan iskolák ahol ez másfél óra. Az elején nagyon nehéz volt az órákat végig ülni, mert semmit nem értettem. Itt többnyire számítógépeken tanulunk, ami nekem nagyon tetszik, hiszen nem kell a nehezebbnél nehezebb könyveket magunkkal vinni. Az értékelés is más itt, mint otthon: itt nem 1- 5-ig értékelik a tanulókat, hanem egy teljesen másféle osztályzási rendszert használnak. Dolgozatokat nem nagyon írunk. Néha a tanárok iratnak velünk egy kis tesztet, amire kapunk jegyet, de a fő osztályzások az év végi vizsgákon vannak. Ami még nagyon tetszik, az a tanulók es a tanárok közötti viszony. A tisztelet mellett nagyon baráti, segítő hangulatban telnek az órák.
• Az iskolai életen kívül milyen egyéb programok vártak rád odakint az AFS szervezésében?
Az AFS szervezéseben azok a táborok a legjobb programok, ahol az összes cserediák összegyűlik 3 napra és különböző workshopok-on kell részt vennünk. Az ilyen táborokban beszámolunk egymásnak, kivel mi történt amióta nem találkoztunk. Az egyik legemlékezetesebb pillanat volt számomra, amikor meglepetésből eljöttek az AFS-es cserediákok az egyik hazai meccsemre és készítettek egy táblát, amin rajta volt a nevem. Emlékszem először el sem hittem, amit láttam, annyira meghatódtam hogy kicsit el is pityeredtem, hiszen az egyik legjobb barátnőm is eljött támogatni és aznap játszottam a legjobb meccsemet a szezonban.
• Meddig tart a csereéved, mikor jössz haza Magyarországra?
Nagyon furcsa, hogy már alig 3 hónap van a csereévemből, a 18. születésnapom után egy nappal jövök haza. A nyáron sem fogok unatkozni. Jogosítványt szeretnék szerezni, készülök az előrehozott angol érettségire és a nyár közepén már kezdődik otthon is az alapozás a kézilabda csapatommal.
